Csata egy teknőben

Bekapcsolva hagyták a szélgépet? – jegyzi meg viccesen valaki a gyülekező csoportból. Kezd viharossá fokozódni a légáramlat az etyeki lankákon meghúzódó filmvárosban. Amikor elrepül a jegyzetfüzetem, szaladok utána. Elfújta a szél – hogy stílusos legyek. Úgy látszik, itt minden a moziról szól. Belépünk a trükkök birodalmába.

– Hogyan lesz a törpéből óriás? – dobja fel a kérdést a lelkes animátor, Illyés Lénárd, aki maga is színész, főleg fővárosi alternatív színházakban játszik, de foglalkoztatták már reklámfilmekben is. Az etyeki filmpark egyik oszlopos tagjaként most önként jelentkezőket vár, hogy közreműködésükkel szemléltesse az optikai csalódás okozta jelenséget. Ferde síkkal kell manipulálni – ennyi. A kartörés sem igazi, egy bizonyos szögből látszik csak úgy, mintha valóban eltörne az ember végtagja. És ezzel még nincs vége az ámuldozásnak: a maszkra vetülő fény és árnyék variálásával homorúból domborút varázsolhatunk, szemezhetünk a trükkös sárkánnyal, felsétálhatunk a végtelenített lépcsőn, térben láthatjuk a katedrális belsejét. S ha úgy gondoljuk, Pókemberré válhatunk.

– Másszál, másszál, Zsoltikám, képzeld azt, hogy hörgő oroszlánok és fogukat csattogtató krokodilok elől menekülsz, gyerünk, gyerünk, Zsoltikám, araszolva kússzál fölfelé, mindjárt eléred a tetejét – közvetíti főemberünk fokozatosan emelkedő hangon az iskoláskorú fiú „produkcióját”. Előttünk enyhe lejtésű, toronyházat formázó díszlet, hátterében ablakok sokasága, ezen küzdi fel magát az alkalmi filmszínész. A kamera az „éles” forgatáson is így rögzíti a jelenetet, aztán a kész felvételt egyszerűen csak el kell mozdítani negyvenöt fokkal és máris meredeken kúszik felfelé a toronyházra a Pókember.
– Ez szemfényvesztés! Illúziórombolás! – jegyzi meg egy asszony.

– Miért lenne az? Mostantól egy kulisszatitokkal többet tetszik tudni – próbálom a tények mezejére terelni.
– Csupán arról van szó, hogy fellebbentjük a fátylat a titkokról – vélekedik az „illúziórombolásról” Sebestyén Katalin, a tavaly júniusban megnyitott Korda Filmpark értékesítési vezetője. – Kiállításunk egyik fő látványossága a green screen, vagyis a zöld függöny előtt felvett képsor. Videón vetítve fut a háttér, miközben a díszletben lévő motoron ül a páciens, majd az utómunkánál „találkozik” a kettő. Azért fontos, hogy megismerjék a látogatók az ilyen részleteket, mert ezekből is érzékelhetik a filmgyártás összetettségét. És azt, hogy ez a szakma feszített tempót követel és bizony fárasztóak a tizenkét órás munkanapok.

– Nem zavarják a stábot a látogatók?
– Élő forgatásra senki nem mehet be. Csapó után tökéletes csendnek kell lennie. Amennyiben állnak a felvételek vagy éppen a díszletezők készítik elő a terepet, a stúdiótúra során ide is bekukkanthatnak a látogatók.

– Ki lehet próbálni a filmezést?
– Akik szeretnék magukat mozisztárként látni, szeretnének kamerák kereszttüzében állni, azok a Filmbuilding program során belekóstolhatnak a forgatások hangulatába. Rendezői utasítások alapján a „New York utca” díszleteiben vesznek fel egy meteortámadásos jelenetet, és a végén összevágva kézhez kapják a rövidfilmet. Kedvelt a Wild Track (Vadsáv) nevű hangstúdióban zajló szinkronizálás is, melynek során az érdeklődő egy híres színész sztárszerepét szólaltathatja meg a saját hangján. Vannak csapatépítő programjaink is.

Térjünk vissza a mi csapatunkhoz, akiknek tagjai már kezdenek összekovácsolódni. Éppen egy orbitális csatajelenettel foglalják le magukat.
– Ki lesz a hajóskapitány? – keresi a vállalkozó szellemű vendéget a tárlatvezető. Nem bonyolult feladat: csak tekerni kell a kart, ami a hajómakettet hajtja előre a teknőnyi vízben. Kell hullámvető, szélgerjesztő és esőcsináló. Miután mindenki készen áll, indulhat a tengeri csata. Lehet ez a Hét tenger ördöge vagy A Karib-tenger kalózai – azoknál a filmeknél is efféle trükköket alkalmaztak. Ennél kisebb költségvetésű vihart el sem lehet képzelni!

Innen már csak pár lépés az utószinkron. Esőgép, szélgép – a szerkezetet kitartóan kell hajtani körbe-körbe és a természet hangjaihoz megtévesztésig hasonlóak jönnek ki belőlük. Egyéb zörejeket sem nehéz „előállítani”, lépést például padlón, homokon és kavicson is produkálhatunk. Állítólag van egy zörejmester, aki háromszáz pár cipőt őriz a szekrényében, hiszen mindig másfajta kell belőle. Lódobogásra van szükség? Azt egy félbevágott kókuszdióval szokás előidézni, illetve ma már inkább számítógéppel. Nem hagyhatjuk úgy el a szobát, hogy ne próbáljuk ki magunk is a zörejezést. Elindul egy filmjelenet, minden reszortfelelős bekapcsolódik. Döcögősre sikerül, ezt még gyakorolni kell.

Jobb is, hogy átsétálunk a hatalmas park másik felébe. Messziről feltűnik New York utcája, ahol a Pokolfajzat (Hellboy) második részét forgatták. Ha valaki hamisítatlan brooklyni hangulatot akar, ide jön a nyolc méter magas díszletek közé. Kicsivel később már Rómában járunk, középkori építmények közt, ahol a Borgiák (The Borgias) tévésorozat jeleneteit vették fel Jeremy Ironsszal a főszerepben. Az angliai falucskában játszódó A katedrális epizódjait ugyancsak e díszletvárosban rögzítették.

– A külföldi stábok azért szeretnek itt dolgozni, mert mindent egy helyen találnak – magyarázza Kakuk Andrea, az ötéves születésnapját ünneplő Korda Stúdió vállalati kapcsolati igazgatója. – Harmincöt hektáros területünkön továbbépíthetők a kültéri díszletek, és ez egy több évados történelmi sorozatnál lényeges szempont. Erdő, rét, tó található a közelben, nem kell a stábnak költöznie. És a húszszázalékos magyarországi adókedvezmény is sokat nyom a latban.

– Mennyit profitál a stúdió a forgatásokból?
– Ez üzleti titok. Egy nagy költségvetésű produkciónak csak kis részét teszi ki a stúdióbérlet. Nekünk az a fontos, hogy idetaláljanak a filmgyártók, ezért évente roadshow-t tartunk Los Angelesben és Londonban. Kezdik felfedezni a stúdiót a magyar stábok is.

Kapun belül komoly titoktartási kötelezettségek vannak. Például várható produkciókról nem eshet szó, és elhaladunk olyan díszletek mellett is, melyeket addig nem szabad fotózni, amíg a televízióban le nem fut a sorozat. Végül lehorgonyzunk a világ legnagyobb stúdiójában, a hatezer négyzetméteres, hő- és hangszigetelt óriási helyiségben, ahol egy kisebb templom, egy ötemeletes ház, egy stadion vagy maga a Titanic is elférne.

– Egyik legszebb élményem mozgássérült gyerekekhez kötődik – meséli búcsúzóul Illyés Lénárd. – Megható látvány volt, ahogy kerekes székben ülve szétgurultak ebben a gigantikus építményben.
Becsukom a szemem, magam elé képzelem. Mint egy filmbéli jelenet. Akár Etyeken is forgathatnák.