Mit kezdjünk Bajcsy emlékével?

Ami a mindig rebellis Szücsök hitvallását illeti, ezért apám éppen háromszor ült börtönben. Jó, hát egyszer sem kabátlopás miatt: mindannyiszor az éppen aktuális rendszer meg nem értése okozta a gondokat… Bezárták Horthy, aztán Rákosi, majd Kádár alatt is. A büszke, dacos kuruc, immár öregen és bölcsen, elmerengve a történteken, egyszer azt kérdezte tőlem: „Mondd, fiacskám, én voltam a hülye, vagy a hatalom nem normális?”

Sok legszebb pontja van a Balatonnak, de a pálkövei partszakasz mindenképpen közéjük tartozik. Fenséges nyugalom, elegáns különállás (még a főszezonban is elkerülik a tópartra zúduló népek), az itt tengernyi keszthelyi medence látványa – ezt kapja, aki ide látogat. Pálköve két hírességgel is rendelkezik, vagy inkább: rendelkezett. Itt van a közeli kőbánya egykori rakodó-teherkikötője, amely egyedi ipartörténeti jelentőséggel bíró műtárgy a tavon, s amit az elődeink elkótyavetyéltek – mondja Horváth Dezső, Kővágóörs polgármestere, aki egyben Pálköve sorsáért is felel, hiszen az üdülőtelep is hozzájuk tartozik. Az új tulajdonos, a Tópart Hotel Kft. hatalmas jachtkikötőt akar építeni, a terület azonban ehhez kicsi, ezért szemet vetettek a parti ingatlanokra, beleértve a Bajcsy-Zsilinszky Emlékházat is.

Mert ez volna a település másik nevezetessége. Bajcsy Pálkövét választotta az országgyűlési csatározások szünetében pihenőül, illetve azt tervezte barátaival, hogy a nagy háború után, amikor majd minden rendbe jön, „eljövünk ide, nem leszünk miniszterek, miniszterelnökök, hanem majd itt élünk egymás mellett és vitorlázunk”.

Apám a negyvenes években az OTI-ban, vagyis az Országos Társadalombiztosító Intézetben dolgozott, az egyik főosztályvezető titkáraként. Szobatársa a főosztályvezető titkárnője, Bende Mária, aki már a húszas évek elejétől Bajcsy-Zsilinszky élettársa, titkárnője volt, s akit kivégzése előtt néhány hónappal, 1944 augusztusában a Gestapo börtönében feleségül is vett. Apámmal éveken át dolgoztak egy szobában, jó barátságba keveredtek.

Mária – vagyis, ahogy mindenki nevezte: Mickó – már akkor ott volt Pálkövén, amikor a húszas évek elején Bajcsy beleszeretett a lakatlan partszakaszba. Huszonöt évre bérbe vette az önkormányzattól, ígérve, hogy a bérlet lejártával visszaadja a telket egy addig felépítendő kis házzal együtt. Bajcsy irgalmatlan munkát végzett, amíg az elhagyott kőbányából megteremtette a földi paradicsomot, sziklákat vésett és hordott el, bozótot irtott, földet hozatott, fát ültetett és virágoskertet, kis mólót épített vitorlásának, a Nádirigónak; jégkunyhó süllyedt a földbe, a vizet egy kézi erővel működő tűzoltószivattyú szolgáltatta. Előbb sátor, aztán egy hatszögű nádkunyhó, 1937-ben pedig egy kedves, nádfedeles parasztház állt a telken. Amikor csak tehette, ide utazott, ide várta vendégeit, barátait, eszmetársait, itt vitatta meg a politika fordulását, itt írta legjelentősebb műveit.

1944. március 19-én a német csapatok megszállták Magyarországot. Kész tervekkel érkeztek, amelyeknek része volt a háborút ellenzők, az esetleges kiugrást előkészítők letartóztatása. Bajcsyért már aznap elment a Gestapo: a fővárosi Attila út 37-ben lévő lakásában pisztolyával fogadta a géppisztolyos pribékeket. A fegyverhasználatban amúgy járatlan Bajcsy, amikor a nácik csöngetésére csőre töltötte pisztolyát, egy lőszert ki is ejtett a tárból. Maradt öt. Erre az öt lövedékre a nácik 36 golyóval válaszoltak. Bende Mária visszaemlékezése: „A lövések közepette hallottam Endre szavait: egy haslövés, egy váll-lövés… Azt hittem, az ő találatait közli velem, de kiderült, hogy a saját sebeit mondta be…”

Mindez egy hétfői napon történt. Pénteken Mickó telefonált apámnak, hogy vigyen fel neki egy kis pénzt, mert egy fillérje sem maradt. Ez ugyan igaz volt, de nem ezért hívta, hanem, hogy az ellenállási mozgalom iratait menekítse el. Amikorra az SS-ek szétlőtték az Attila úti lakás ajtaját, addigra Bajcsy a papírköteget elrejtette a még meleg kályhába. Ezeket aztán Mickó bőröndbe pakolta, és apám elvitte Sülysápra, a szülei házába, ahol elásta azokat.

Bajcsyt a magyar hatóság hathatós közbenjárására, hét hónap fogság után, október 15-én, délben szabadon engedték, önvédelemnek minősítve a lakásában betörő gestapósok elleni lövöldözését. Sűrű nap volt ez az október 15.! Egy óra tíz perckor megszólalt a rádió, s beolvasták Horthy proklamációját a kiugrásról. Alig egy óra múlva viszont a rádió már Vörös vezérezredes, vezérkari főnök napiparancsát harsogta: a kormányzó kiáltványával ellentétben a magyar hadsereg nem teszi le a fegyvert. Bajcsyék tudták: menekülniük kell.

Az ezt követő nagyjából öt hét alatt tucatnyi helyen bujkáltak, miközben szinte naponta tárgyaltak az akkor már a németek ellen összeszerveződő politikai erőkkel, amelyek a kibontakozó nemzeti ellenállás vezéréül Bajcsy-Zsilinszky Endrét választották. Így aztán értelemszerűen sokan, a kelleténél többen ismerték az aktuális címeket, ezért olykor naponta váltottak búvóhelyet.

Mickó november 8-án telefonált anyámnak, hogy szeretne vele beszélni. Este találkoztak, akkor megkérdezte, hajlandóak lennének-e néhány napra befogadni őket. A válasz természetesen igen volt, ezért másnap megérkezett a Szegedről menekült Bíró Zsigmond Elemér tanár és felesége, vagyis a Bajcsy házaspár. A Bíró Zsigmond Elemér név azért találódott ki, mert a naivan konspiráló Bajcsy nem akarta eldobni ingeit, amelyekbe bele voltak hímezve a monogramjai, és azt hitte, a névváltoztatás elég…

Apámék a Zsil utca 7-ben laktak, a lakás helyét még a későbbi történész-kutatók sem tudták beazonosítani. „November 19-ig bizonyos Szücs Sándoréknál laktak. Ki ajánlotta ezt a lakást? Hol volt ez a lakás, és kiféle volt a lakásadó? – minderről semmit sem tudunk. Ez volt Bajcsyék egyetlen lakása, amit jól konspiráltak el, még az utókor előtt is…”
Az ellenállók a Zsil utcában is találkoztak. Anyám meg volt sértve, amikor a tárgyalások alkalmával a konyhában kellett maradnia; micsoda dolog, méltatlankodott még idős korában is, a ház asszonyával így bánni… A csengetésekre Mickó nyitott ajtót, de amikor például a kommunista Kállai Gyula járt ott, még ő is konyharabságra ítéltetett. A Zsil utcai menedék volt az utolsó biztos pont Bajcsy életében, innen mentek a Füvészkertbe, ahol aztán november 22-én ismét elfogták. December 24-én Sopronkőhidán felakasztották.

Pálköve gazda nélkül maradt. Már csak Mickó látogatta, s próbálta rendben tartani. Hogy ez csak többé-kevésbé sikerülhetett neki, arról a Szabad Föld ötven évvel ezelőtti száma tudósít, amikor is a környező községek népfrontbizottságai, no meg a dolgos úttörők összefogtak, hogy ismét méltó pompájában ragyogjon a hófehér, nádfedeles házikó és a kert. A Hazafias Népfront márványtábláját Ortutay Gyula főtitkár leplezte le – 1961-et írunk –, aki ez alkalomból nem mulasztotta el az ünneplő sokadalom figyelmét felhívni arra, hogy ha Bajcsy „ma köztünk élne, felemelné zengő szavát a nyugatnémet militarizmus ellen”, és minden bizonnyal támogatná az NDK békejavaslatait… Az ünnepség végén az úttörők fogadalmat tettek, hogy óvni, gondozni fogják a házat, csapatuk felvette Bajcsy-Zsilinszky nevét, hogy aztán virágcsokorral köszöntsék az özvegyet, vagyis hát Mickó nénit. Aki nekem is Mickó néni volt, ugyanis azokon a nyarakon, amikor apám a már említett Rákosi- és Kádár-féle börtönökben hűsölt, a Szücs gyerekek Pálkövén nyaraltak.

A településen, Bajcsy-ügyben, most csend honol. Amúgy is, 2007 óta zárva a ház, sem az önkormányzatnak, sem a megyei múzeumnak nincs arra pénze, hogy nyitva tartsa. Meg hát, mondják, évente jó, ha 50-60 érdeklődő tévedt a környékre. Pontosan nem lehet tudni, hol tart az a beadvány, amit a Védegylet Pálkövéért Közhasznú Egyesület indított a jachtkikötőt ide álmodó kft. ellen, miközben úgy hírlik, a megyei múzeumok a megyei jogú városok fenntartásába kerülnek, amelyek nem dúskálnak a pénzben, így várhatóan a „külső emlékhely” a kővágóörsi önkormányzat nyakába szakad. Csak éppen ők sem tudnak majd mit kezdeni vele, nem utolsósorban azért, mert a kis ház és a kert műemléki védettség alatt áll.

És akkor még egy szót sem szóltam arról, hogy mit is kellene kezdeni Bajcsyval, magával. Hiszen ő volt az egyik legellentmondásosabb politikusa a múlt századnak; hová jutott ez az antiszemita, fajvédő fiatalember felnőtt korára, amikor szinte egyedüli polgári politikusként szállt szembe a fasiszta megszállókkal. Volt egyszer egy Bajcsy-Zsilinszky Társaság is, mostanában róluk sem hallani. Tán megszűntek, tán megöregedtek, tán illegalitásba vonultak… Most mindenesetre a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége készülődik különféle Bajcsy-évfordulók megünneplésére és egy emlékbizottság felállítására. Mit mondjak, lesz dolguk elég…

Ami pedig a gyűrűt illeti. Amikor Bajcsyt a nyilasok kivégezték, Mickó eljött apámhoz. Hozott egy neki dedikált képet a férjétől és egy Rákóczi Ferenc monogramos pecsétgyűrűt, ami a fejedelemé volt, s amit Esze Tamás tarpai „talpasainak” leszármazottai őriztek vagy kétszáz éven át. És amikor Bajcsy Tarpa országgyűlési képviselője lett, neki ajándékozták; ezt kapta meg apám.

Én meg tőle, a tizennyolcadik születésnapomra. Soha nem vettem le a kezemről, annyira vigyáztam rá. És ez lett a baj: egyszer a Balatonban maradt, valahogy lecsúszhatott az ujjamról.
És még csak nem is Pálkövén…