Lefejezett hadsereg

Sztálin ugyanis már a kitörése előtt majdnem elveszítette a háborút. A 30-as évek nagy tisztogatási hullámainak egyik fejezeteként 1937-ben a hadsereg került sorra. Mivel a polgárháború idején a Vörös Hadsereg Trockij (Sztálin legnagyobb riválisa) hadügyi népbiztos felségterületének számított, Sztálinnak már régóta szúrták a szemét azok a tehetséges tisztek, akik akkori teljesítményükkel alapozták meg karrierjüket.

Közéjük tartozott Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij marsall, vezérkari főnök is. Ő ráadásul még azt a hibát is elkövette, hogy egymás után különféle hadseregreform-tervezetekkel állt elő, melyek szükségessége később bebizonyosodott ugyan, de Sztálin nem tűrhette, hogy önálló gondolkodásra képes ember legyen a hadsereg egyik fontos vezetője.

A csapást – amelyhez nem átallották a németek segítségét is kérni – gondosan előkészítették. Az NKVD (Belügyi Népbiztosság) közvetlenül Sztálin parancsára 1936-ban felvette a kapcsolatot a Gestapóval. A németek természetesen nem haboztak részt vállalni a szovjet hadsereg vezetői elleni eljárásban. Így született meg az a vörös dosszié, mely azt volt hivatott bizonyítani, hogy Tuhacsevszkij a tiszttársaival együtt német támogatású katonai puccsra készül. A marsallt 1937. május 22-én tartóztatták le, a kínvallatások hatására beismerte „bűnösségét”, június 11-én zárt tárgyaláson halálra ítélték, majd még aznap éjszaka főbe lőtték. A következő év során a Vörös Hadsereg öt marsalljából három, 16 hadseregparancsnokából 14, 67 hadtestparancsnokából 60, s további csaknem 35 ezer alacsonyabb rangú tiszt jutott Tuhacsevszkij sorsára vagy került a gulágra.

A lefejezett szovjet hadsereg 1939–1940-ben nagy veszteségek árán tudta csak legyűrni a finnek ellenállását, az 1941. évi német támadás megindulása pedig teljes káoszt okozott. Tuhacsevszkij számára már nem nyújthatott vigaszt, hogy a legtöbb ötletét az első súlyos kudarcok után megvalósították, a még életben maradt tisztek közül pedig sokakat a munkatáborokból hívtak vissza egységeik élére. A marsallt a sztálini terror áldozatai sorából az elsők között, 1957-ben rehabilitálták.