Kedvezmények egész évben!

Fúrókagylók. Így nevezik a marketingesek azokat a vevőket, akik – a hajósok esküdt ellenségének számító víziállatokhoz hasonlóan – rátapadnak a kereskedelem bárkájára, és akcióról akcióra sodortatják magukat. Ők csakis árzuhanás idején vetődnek be a próbafülkébe. Akkor viszont felhalmozzák az egész jövő nyári kollekciójukat, fütyülve arra, hogy a következő évben divat lesz-e a pettyes. Holott az árcsökkentés egyik rejtett célja éppen az lenne, hogy beédesgesse a vevőt, aki aztán óhatatlanul elcsábul, és megvesz néhány méregdrágán kitett holmit is. Bár a fúrókagylókat élősdiként tartják számon a reklámosok, azért ne hagyjuk a jó cuccokat a vállfán lógva… Rohamra indulunk hát az egri plázába, s hogy még többet spóroljunk, épp a havi bevásárlónapot szemeljük ki, hogy a normál árak ötödét lefaraghassuk.
A kamasz gyerekem kegyet gyakorol és velem tart, így az ifjaknak szóló trendi márkák üzleteibe is anélkül léphetek be, hogy a tinikorból épp kinőtt eladólányok szánakozva végigmérnének. Tömegjeleneteknek annak ellenére sem vagyunk tanúi, hogy egyes üzletek akár 70%-ot is engednek a nyár eleji – igencsak túllőtt – árakból. Akad olyan butik, ahol talányos tábla hirdeti: „Harmadik leárazás.” Azt azonban az eladó sem tudja megmondani – lévén üzleti titok –, hányadik lesz majd az utolsó leértékelési hullám, amikor tényleg potom áron dobják utánunk a kánikulára való gumipapucsot. A kereskedők csalafinta trükkjeire azért figyelünk. Megesik, hogy a nyári pólóknál azt pingálják a táblára: 395 forinttól, de ezen az áron csupán egyetlen XS-es – azaz 40 kilós leányzókra méretezett –, darabot kínálnak. Annak se higgyünk, ha azt írják ki: akciós árut nem cserélünk. A minőségi kifogásokat csak akkor utasíthatja vissza a kereskedő, ha azért értékelték le a holmit, mert eleve hibásnak minősítették.

Akad egy-két jócskán kifosztott üzlet – főleg ott üresek a polcok, ahol a tinik szerzik be az éppolyan menő pólót, mint amilyen a barátnőjüknek van. Találunk azonban olyan boltot is – egy patinás, de borsos árú farmert áruló márkáét –, ahol még a májusi akció felirata virít, de a rácsot már rég lehúzták, vélhetően sietősen: a pőrére vetkőztetett kirakati bábut ugyanis kinn felejtették. Sok helyen már június óta szabadulnának a nyári holmitól, de akad, ahol az elfekvő téli pufidzsekiket is újra leakciózzák – hátha gazdára lelnek.

– Hozzánk tényleg sokféle korosztály betér, néha még az ötvenesek is – méreget elnéző mosollyal egy fiatal leányzó a retro holmikat árusító boltban. Igaz, kicsit értetlenül néz, mikor arról magyarázok neki: amiatt járhatnak ide éltes urak, mert az „őskorban”, vagyis a hetvenes években mi épp ilyen kék-fehér kockás ingeket hordtunk, csak akkor senki se nem hívta retrónak. Miközben én buzgón jegyzem az árakat, a fiam újabb és újabb cuccokkal húzódik be a próbafülkébe, s mit ad isten, két nadrág meg egy papucs tökéletesen illik rá. Össze se merem adni, mennyit költünk, a gyerek viszont azzal nyugtat, hogy szinte mindent a féláras szekcióból választott. A végén kissé idegesen tekintgetek a női részleg felé, míg végül egy helyes virágos vászoncipővel próbálom meglepni magam, potom kétezerért.

– Anya, ez nem neked való! – néz rám megrovóan a gyerek. A balerinacipőről tehát lemondok. Nincs mit tenni, kifizetek egy jelentős összeget az ő ruháiért, majd megszégyenülve elhagyom a küzdőteret. Csak az vigasztal, hogy suttyomban majd visszatérek – persze, csakis egyedül…