Robban a népességbomba?

Az utolsó jégkorszak végén körülbelül 5 millió ember élt a Földön. Ahhoz, hogy megduplázódjanak, 3 ezer évre volt szükség. Az újabb és újabb duplázódások között mindig 500 évvel kevesebb idő telt el, így Krisztus születésének környékén 160 millió ember élhetett a Földön. A szaporodás üteme ekkor némileg csökkent, az 1700-as években, vagyis az ipari forradalom nekilendülésekor 600 milliónyi ember tapodta a Földet. Ezt követően azonban a lemmingek módjára kezdett szaporodni. A duplázódáshoz elég volt 150 év, 1850 körül 1,2 milliárdnyi ember élt. Az újabb duplázódáshoz csak egy évszázad szükségeltetett, jóllehet közben két világháborúban is irtotta egymást az ember. Az 1950-es 2,5 milliárdból 40 év alatt, vagyis 1990-re 5,3 milliárd lett. És íme, az ütem ismét lassulni kezd, az újabb duplázódás, vagyis a tízmilliárdadik ember megszületése majd’ száz év múlva várható. Már amennyire ez a gyorsuló világban megjósolható.

Hol bomlott meg az egyensúly a Föld népesedésében? Egyes vélemények szerint – bármily meglepő – a II. világháborúval kezdődött. A soha nem látott méretű seregeket ugyanis nem lehetett volna mozgatni, ha előtte nem oltják be a katonákat a fertőző betegségek ellen – ugyanis előbb elviszi őket a járvány, mint hogy egymás gyilkolásába fognak. A háború véget ért – a tudás viszont megmaradt. És ha már tudta az ember, miképpen lehet a járványok ellen harcolni – fel is használta azt. És hol máshol, mint Afrikában, Ázsiában, Dél-Amerikában. Vagyis azokon a földrészeken, amelyeket addig folyamatos járványok tizedeltek. A lakosság pótlására korábban sok gyerek született, akik azonban – hála a védőoltásoknak – ekkor már nem haltak meg. A népesség pedig robbant.

A védőoltások mellé ugyanis – képletesen szólva – elfelejtettek óvszert osztani, vagyis felhívni a figyelmet a népességszabályozás fontosságára. Az persze más kérdés, hogy ha a védőoltással érkező gazdag országok ezt nem mulasztják el, akkor is mennyi a foganatja. A gyermek vállalása ugyanis nem csupán racionális kérdés, hanem – vagy inkább elsősorban – érzelmi. Egy-két generációnak tehát meg kell születnie, amíg megértik a szülők: a gyerekeiknek és nekik is az az érdekük, hogy csupán annyian legyünk, ahányunkat a Föld el tud tartani.

Ráadásul a gyermekvállalásról a vallásoknak is van véleményük. A római katolikus egyházban például máig érvényben van a foganás befolyásolásának tiltása – kivéve a terméketlen napok kihasználását. Minden más, így az óvszer alkalmazása is tiltott. Az alacsony termékenységű gazdag országokban az egyházi tilalomnak a népesedést illetően nincs különösebb jelentősége – ott ugyanis sokkal kevéssé érvényesül a pápai intelem, mint például Afrikában, mely kontinensen a leggyorsabb az ember szaporodása. Egyes vélemények szerint az egyébként számos kérdésben rendkívül előremutató magatartást tanúsító II. János Pál azért nem kapta meg a béke-Nobel-díjat, mert a fogamzásgátlásban az elődeihez hasonlóan elutasító gondolatokat fogalmazott meg.

Magyarország a maga nem egészen 10 millió lakójával a világ több mint kétszáz országa közül körülbelül a 80. helyet foglalja el. Népességünk – szemben a világtrenddel, viszont hasonlóan több európai országéhoz – csökken. Abban pedig világelsők vagyunk, hogy nálunk már 1957 óta nem születik annyi gyerek, amennyi a népesség pótlódásához elegendő. Sőt 1981 óta számszerűleg is fogy a lakosság: akkor Magyarországnak még több mint 10,7 millió lakója volt. A magyarországi születések aránya egyébként nem rosszabb a kontinens átlagánál, viszont a halálozási mutatókat illetően a sor végén kullogunk: a magyar népességhez képest csak Bulgáriában, Lettországban és Litvániában halnak meg többen.

A túlnépesedés következménye pedig? Néha például az egészen elképesztően brutális népirtás. A legszemléletesebb példa erre talán a ruandai. Az afrikai országban negyven év alatt háromszorosára nőtt a lakosság száma. Gondoljunk csak bele: mintha a nyolcvanas években hirtelen szaporodni kezdett volna a népesség Magyarországon, s ma már 30 milliónyian volnánk. Tudnánk-e ilyen rövid időn belül elegendő óvodát, iskolát, otthont, munkahelyet létesíteni? Az egyébként keresztény Ruandában biztosan nem tudtak, még ha ott ez a bizonyos megháromszorozódott népesség csupán 7 milliót jelentett is. Az egy főre jutó termőterület viszont 300 négyzetméterre csökkent. A szikra 1994-ben lobbant lángra: az országot alkotó két népcsoport, a hutuk és a tuszik egymásnak estek, s mire a világ odafigyelt – három hónap alatt –, egymásból máris 800 ezret kiirtottak. Micsoda feszültség növekedett az ott lakókban, hogy ilyen genocídiumot vigyenek végbe! Mert a túl sűrű népesség feszültséget kelt az élővilágban – ezt már Konrad Lorenz, a világhírű osztrák etológus, az állatok viselkedésének kutatója is észrevette vizsgálódásai során. És – ahogy azt Ruanda példája is mutatja – nem csupán az állatvilágban. Ugyanúgy sokan a népességrobbanást vélik felfedezni az arab tavasz eseményeinek legmélyebb okaként: egyedül Egyiptomban, a Nílus keskeny termékeny részén és a tenger mellékén 80 milliónyian zsúfolódnak.

A világ ma már lázasan keresi a megoldást a túlnépesedés ellen. Kínában például az egyke politikát vezették be: akinek több gyermeke születik, azt büntetik. A drasztikus állami beavatkozás hosszú távon megoldhatja a túlnépesedés gondját, azonban egy másikat hív elő, mégpedig az elöregedést. Arra ugyanis nincs válasz az ázsiai országban, hogy ki fogja eltartani az egy gyereket felnevelő idős szülőket? A legszerencsésebb megoldásnak a nők képzését tartják. A tapasztalat szerint ugyanis az iskolába járó nők közül sokan jóval később és kevesebb gyermeket szülnek, mint azok, akik nem járnak képzésre.

Mindez egyelőre azonban inkább csak elmélet. A gazdag világ még mindig inkább a megszületett gyerekek számára küldi a segélyeket a szegény országokba – népességszabályozásra a beérkezett pénzeknek mindössze 0,4 százalékát költik. Arra a kérdésre azonban, hogy mikor áll helyre az egészséges népesedés, igen nehéz válaszolni. A kutatók szerint a Föld népességének növekedése néhány évtized múltán valahol 10-12 milliárd körül megáll. Az megint más kérdés, hogy kik, mely népek fogják alkotni az élhetetlen, sivatagosodó, vízhiányos területekről meginduló, mozgásba lendülő világot...