Harcos hősök csata után

Regényhőssé lett a gerillakapitány

A kecskemétiek aranybetűkkel írják a daliás termetű Muraközy János (1824–1892) nevét, aki ügyvédnek tanult, jegyezték festőként, gazdasági tanácsnokként a település környéki szőlőültetvények megszervezésében jeleskedett. 1849 januárjában pedig gerillakapitányként vezette az általa toborzott, önkéntes alapon szerveződő szabadcsapatokat.
– A nemesi földbirtokos családból származó Muraközy anélkül is nagy figyelmet érdemelne, ha nem vett volna részt a szabadságharcban – szögezi le Székelyné Kőrösi Ilona történész, főmuzeológus. – Számos írásos dokumentum és személyes tárgy maradt utána, melyek mindegyikéhez történet fűződik. Az örökösök a múzeumnak adták a hagyatékot.

De nézzünk szét az 1840-es évek Kecskemétjén! Ekkoriban több híresség is megfordult a városban. Jókai Mór 1842 és 1844 között tanult a református jogakadémián, méghozzá Muraközyvel együtt. Hamar szoros barátság alakult ki köztük, iskolán kívüli programjaik is közösen teltek. Mindketten ügyesen kezelték az ecsetet, rendszeresen sportoltak és elsőtáncosként feszítettek a báli mulatságokon. Jókaival később is sok ponton összefutott az életük, például Tardonán együtt bujdostak a szabadságharc bukása után, és az író róla mintázta A tengerszemű hölgy című regényének alakját, a gerillakapitányt.

A forradalom kitörésekor, 1848. március 15-én Mura¬közy Pesten tartózkodott. Nem sokkal később visszatért szülővárosába, jelentkezett nemzetőrnek. Amikor 1848 végén Kossuth Lajos pártfogásával elkezdtek szerveződni a szabadcsapatok – a magyar szabadságharc fegyveres erőinek önkéntes alapon alakuló gyors mozgású, rajtaütéses támadásokra képes képződményei –, Muraközy a kecskeméti egység élére állt. Gerillakapitányként 1849. január és május között irányította a portyákat. A fegy¬verletétel után álnéven bujdosásra kényszerült. Elvetődött Bécsbe is, ahol festészeti tanulmányokat folytatott. Amikor 1853-ban hazatért Kecskemétre, elfogták és tömlöcbe vetették. Testvére, a jó nevű pesti ügyvéd hozta ki.

Ezután már Kecskeméten maradt. Feleségül vette Jókai egykori házigazdája, Gyenes Mihály lányát, Sárát, hat gyermekük született. Elfoglalták a hivatali ügyek, letette az ecsetet. Ha ugyan letette… Hegedűs Géza Kulcsra zárt szobában című regénye egy példás családi életet élő, tisztes polgárról szól, aki feleségének sem vallotta be, hogy nem hagyta abba a piktorságot. Időnként egy folyosó végi titkos ajtó mögötti szobába vonult vissza alkotni, ahol sógornőjével is eltöltött néhány pásztorórát. Így lett „fekete bárány” a rokon hölgy. Mindez persze csak legenda. Az viszont valóság, hogy Muraközy János emléke tovább él a városban. Festményei, használati tárgyai, relikviái kiállításon láthatók a Cifrapalotában.

 Igen kiterjedt a rokonság – mondja az egyik dédunoka, Muraközy János nyugdíjas mezőgazdász. – Egyre ritkábban találkozunk, de ha összejövünk, felidézzük az elődeinkkel kapcsolatos tudnivalókat. A Muraközy-emlékszobába, a múzeum harmadik emeletére elég nehéz feljutni. Remélhetőleg egyszer méltó körülmények közt mutatják be a hagyatékot, ezért küzdünk a hetvenes évek óta.

Részt vett az évszázad üzletében

Meglehetősen furcsa életstratégiát választottak Pomutz György (később Gheorge) szülei a cseperedő gyermekeik számára. Bár az apa csak egyszerű uradalmi kovácsként ténykedett Gyulán, de elérte, hogy a Wenckheim család házi tanítója oktassa a fiait, Györgyöt és Konstantint. Amikor az apa meghalt, a családi vagyont nagyrészt értékesítették, és az így felszabadult tőkét is a fiúk taníttatására fordították. Konstantinból orvos, Györgyből pedig előbb ügyész, majd ügyvéd lett.
György azon eszmék védelmében fogott fegyvert az 1848–49-es szabadságharc során, amelynek családja a felemelkedését köszönhette. A szabadságharc során nagyrészt Klapka parancsnoksága alatt harcolt. Komárom védelmében is részt vett, egy ideig a város rendőrparancsnokává nevezték ki. Klapka katonái szabad elvonulást és amnesztiát kaptak ugyan, de sokan úgy érezték, hogy a megszilárduló régi rend számukra nem tartogat lehetőségeket, ezért az emigrációt választották.

Pomutz bajtársával, Újházy Lászlóval (aki Komárom kormánybiztosa volt) Párizs és New York érintésével végül egy nem sokkal korábban alakult amerikai államban, Iowában kötött ki, ahol olcsók voltak a földek. Elhatározták, hogy létrehoznak itt egy magyar kolóniát, ahol Kossuth vezetésével összegyűjtik a magyar emigrációt, és ha üt az óra, akkor mind egységesen indulnak meg hazafelé. Meg is vásároltak több ezer hektár földet itt, az így alapított települést elnevezték New Budának. Csakhogy a földművelés nem sikerült egészen úgy, ahogy elképzelték – nem értettek hozzá, ráadásul a körülmények is meglehetősen mostohának bizonyultak. Kossuth ugyan megjelent Amerikában, találkozott is Új¬házyékkal, de hamar lehűtötte a lelkesedésüket. Úgy vélte, hogy az emigrációnak Európában kell maradnia, hogy közel legyen a tűzhöz, figyelemmel követhesse a hatalmi viszonyok alakulását.

Pomutz és Újházy lassan feladták ambiciózus terveiket, a földjeik jelentős részét el is adták. Jókor jött az amerikai polgárháború: az északi seregbe Pomutz önkéntes hadnagyként lépett be, megsebesült, kitüntette magát, tábornokként és a később elnökké is megválasztott Grant barátjaként szerelt le. Az egység harminchét tisztjéből hárman, az ezerszáz fős legénységből alig több mint kétszázan élték túl a polgárháborút – amelyben az iowai magyar honvédemigráció java is odaveszett.

A hadakozás után diplomáciai karrierbe kezdett, 1866-ban Szentpétervárra nevezték ki konzulnak. Ekkoriban bonyolították az „évszázad üzletét”: az Amerikai Egyesült Államok megvásárolni készült Alaszkát a pénzhiánnyal küszködő cári Oroszországtól. Az oroszok, akik nem sokkal korábban elvesztették a krími háborút, attól tartottak, hogy egy későbbi fegyveres konfliktusban kieső birtokukat nem tudnák megvédeni, ezért azt felkínálták megvételre Angliának és az árak feltornázása érdekében az Egyesült Államoknak is. Míg Anglia nem tartott igényt Alaszkára, az Egyesült Államokban akadt a vásárnak egy élharcosa, egy William H. Seward nevű államtitkár, aki a képviselők fanyalgása ellenére megszavaztatta az üzletet. Az USA 7,2 millió dollárt fizetett Alaszkáért, vagyis négyzetkilométerenként kevesebb mint 5 dollárt. Hogy Pomutznak pontosan milyen szerep jutott a szerződés megkötése során, azt nem tudni, mindenesetre a korszakból származó diplomáciai táviratok dicsérik e téren kifejtett tevékenységét.

Sokáig maradt konzul, leváltását igen tapintatosan próbálták megoldani. Hogy ez pontosan hogyan is történt, az már nem derül ki a forrásokból, sőt még az időpont is kérdéses. Nem ment vissza az Egyesült Államokba, hanem Szentpéterváron maradt, ahol meglehetősen szerény körülmények között élt. 1882-ben halt meg, temetésére a szentpétervári amerikaiak adták össze a pénzt. Halála után a hagyatékában nagyszámú iowai birtoklevelet találtak, amelyek jelentős értéket képviselhettek volna – ám az azokon feltüntetett település, New Buda, illetve az utcák és terek akkor már nem léteztek, így a vagyont a felbukkanó örökösök sem tudták megszerezni. Pomutz György emlékét Gyulán egy tér őrzi, ahol a honvédtiszt – amerikai egyenruhát viselő – mellszobra is áll.