Hitet adó ereklyék

Ezeréves csontok, mumifikálódott ököl, eltávolított bőrdarabka. A hívőnek ereklye, a hitetlennek közönséges tárgy. Kevés olyan ember van azonban, aki ne ragaszkodna valamihez, ami másnak értéktelen, neki viszont kedves emlék. Ereklyék ezek is, mint ahogy a Szent Korona, amely egész nemzetünké.

Ország-világHardi Péter2012. 08. 20. hétfő2012. 08. 20.

Kép:

Hitet adó ereklyék

Sorra vették le a férfiak a nyakukból az aranyláncokat és tették az asztalra. A túlsó oldalon idős, fehér szakállú szerzetes állt, előtte igazi ötvösremekmű, benne sötétlő valami. Mint később megtudtam, egy csontdarabka. A szerzetes gyors mozdulattal vette fel az ékszereket az asztalról, érintette a csontdarabhoz, majd rakta le a másik oldalon, ahonnan a tulajdonosa magához vette és visszaakasztotta a nyakába.

A jelenetet a görögországi Athosz-félsziget egyik kolostorában figyeltem meg. A férfiak akár több száz kilométert is utaztak azért, hogy az állandóan a testükön lévő tárgy a csonttal – mely egy hírneves szent földi maradványa – érintkezzen. Ezáltal, magyarázták, védettek lesznek a veszedelmek ellen, legyen az akár külső ártó erő, akár betegség.

Az ereklyék tisztelete valamennyi vallás része. Másik emlékem elevenedik: Srí Lanka, az ősi Kandy városa, buddhista központ. Minden egy aprócska tárgy körül forog. Ezt őrzik, ez előtt tisztelegnek, kedveskednek neki folyamatos zeneszóval. Ami pedig nem más, mint a 2500 évvel ezelőtt élt vallásalapító, Buddha egyik foga. Hitük szerint ez óvja meg az országot a veszedelmektől.

De mi most csak maradjunk Európa vezető kultúrájánál, a kereszténységnél, amelyhez az ereklyék tisztelete kezdetektől hozzátartozik. Az ősegyház egy-egy mártírhalált halt tagjának teste fölé oltárt emeltek, aköré pedig templomot építettek. A kereszténység fokozatosan terjedt a Római Birodalomban, majd annak határain túl is, a hívek üldözése pedig a IV. században megszűnt. A mártírok száma tehát már nem emelkedett – ellentétben a templomokéval. Márpedig oltár, amely a szertartás nélkülözhetetlen része, nem szentelődhetett meg a vértanú testének jelenléte nélkül. A keleti egyházban ekkor vált szokássá a földi maradvány darabokra szedése. A nyugati egyházban ezt ebben az időben még szigorúan tiltották, ám a VI. században kellő számú mártír híján már ezen a területen is rákényszerült az egyház.

Mi a teológiai alapja az ereklyék tiszteletének, ami nélkül nem szentelhető fel egyetlen katolikus templom ma sem? Nem szabad azt gondolnunk, hogy keresztény hívő magának a csontnak vagy egyéb testmaradványnak tulajdonít csodatévő erőt. A dogma alapja, hogy a vértanúk és egyéb ok miatt szentté avatottak közvetlen kapcsolatban állnak Istennel. S mivel nem közömbös számukra védenceik földi sorsa, ha kell, közben is járnak értük. A hívő tehát az ereklye tisztelete által ezt reméli a szenttől.

Mivel a reformáció egyik alaptétele, hogy a hívő a szentek közbenjárását kiiktatva közvetlenül tartja a kapcsolatot Istennel, az ereklyék tiszteletét is elveti. Ezért a protestáns templomokban nem is találunk ilyesmit.

ERDŐNYI KERESZTFA. A kereszténység tanítása szerint Jézus feltámadott és negyvennapos földi tartózkodás után élőként ment a mennybe, így értelemszerűen nem lehetnek földi maradványai – tehát ereklyéi sem. Vagy mégis? Igen, mert az is lehet ereklye, amivel egy szent fizikai kapcsolatba került. Jézus esetében legelsősorban a keresztfáról van szó, mely egy időben akkora tiszteletnek örvendett, hogy számos helyre került egy-egy darabja. (Erre jegyezte meg ironikusan a humanista bölcselő, Rotterdami Erasmus: ennyi faszilánkból már akár egy egész erdő is kitelne.) De nem csak azok a tárgyak – a kehely, melyből az utolsó vacsorán ivott, a dárda, amit a kereszten lévő testébe döftek – maradtak fenn a hívek szerint, hanem testének több része is. Például a könnyei, a tejfoga, a köldökzsinórja, a fitymája. Ezeket az egyház sohasem hitelesítette, ettől függetlenül a hívek hosszú ideig tisztelték. Különösen igaz ez a fitymájára, melyet a zsidó előírások szerint a születése után nyolc nappal, körülmetélésekor távolítottak el róla. Első említése Nagy Károly idejéből származik, amikor is a császár a pápának ajándékozta az ereklyét, amit aztán Rómában őriztek. Az ereklye azonban Róma kifosztásakor, 1527-ben eltűnt. Ettől kezdve számos történet fűződik hozzá, kezdve a misztikus Sziénai Szent Katalintól, aki látomásában frigyre lépett a gyermek Jézussal, s akitől jegygyűrűként a bőrdarabot kapta ajándékba. Más teológus szerint a bőrdarabka Jézussal együtt a mennybe emelkedett, és ma a Szaturnusz gyűrűjeként láthatjuk viszont. Az egyháznak egyre kínosabbá váltak ezek a történetek, ezért a kultuszt betiltotta, a körülmetélés január elsejei ünnepét pedig eltörölte. Ennek ellenére egy Rómához közeli olasz faluban még a múlt század második felében is körmenetben ünnepelték – egészen 1983-ig, amikor is nyoma veszett a Szent Fitymának.

BIZONYOSSÁGRA VÁRVA

Igen kalandos legnevesebb egyházi és nemzeti ereklyénk, a Szent Jobb története. Tudományos vizsgálat alá legutóbb bő egy évtizeddel ezelőtt Réthelyi Miklós professzor vetette. Ami bizonyossággal megállapítható a Szent Jobbról, hogy egy közepesnél némileg kisebb, mumifikálódott férfi kézfeje. Az ereklyével kapcsolatban több kérdés is tisztázatlan. Az bizonyos, hogy a szokásoknak megfelelően első királyunk testét szentté avatásakor – halála után 45 évvel, 1083-ban – oltárra emelték, ám jobb karja nem volt a koporsóban. A testrész megtalálásáról két történetet is feljegyeztek. Az egyik szerint a jobb kart Merkúr kincstartó ellopta és a bihari birtokán őrizte. Más feljegyzések a tolvajlásról nem tudnak. Abban viszont egyezik a két leírás, hogy a jobbot Szent László a rajta lévő gyűrűről azonosította 1084. május 30-án, amikor azt meglelték. Mint ahogy az is bizonyos, hogy a felkart Nagy Lajos, az alkart pedig Zsigmond királyunk barátsága jeléül ajándékozta a lengyeleknek, illetve az osztrákoknak. A Bécsben őrzött ereklyét később bemutatták Esztergomban is, ám kiderült, hogy egy alsó lábszárcsont érkezett hozzánk. Nem megnyugtató a Szent Jobb eredete sem. Az ereklye Székesfehérvár török általi elfoglalásakor tűnt el, 1543-ban. Az tény, hogy a XVI. század végén Raguzában (a mai Dubrovnikban) tűnt fel egy kézfej, amit Szent István maradványaként tiszteltek a domonkos szerzetesek, ám nem tudjuk, mi alapján azonosították. Az a bizonyos gyűrű ugyanis, ami Szent Lászlót még bizonyossá tette az eredete felől, már nem volt rajta. Az ereklye végül Mária Terézia idején előbb Bécsbe került, majd Budára, a múlt század ötvenes évei óta pedig a mai Szent István-bazilikában őrzik. Genetikai vizsgálatával legalább azt meg lehetne állapítani, hogy a királyunk maradványaiként tisztelt ereklyék egy testből származnak-e. Erre azonban mind ez idáig nem került sor.


KORONA TESZI A KIRÁLYT

Nem csupán a vallásokhoz kötődnek ereklyék, de minden emberhez, aki számára – még ha nem is csodatévő erővel – kedves valamely tárgy. Sőt lehet ereklyéje egy nemzetnek is: ilyen a Szent Korona, legfőbb nemzeti ereklyénk. Nem tekinthette királynak magát, akit nem ezzel koronáztak meg. Sőt egészen a II. világháború végéig a Szent Korona a magyar alkotmányosság, vagyis a jogrendszer alapja volt. Jogi személynek tekintették, mely a Magyar Államot testesítette meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek