Vérre menő históriák

Nincs nemzet a világon, ahol ennyi becsületügyet intéznének el lovagias úton, mint éppen minálunk, Magyarországon – jelenti ki Clair Vilmos, akinek párbajkódexét 1897-től több tucatszor adták ki, egészen 1944-ig. Megírta a nevezetes összecsapások históriáját is: a vitézi bajvívástól a lovagi tornán át egészen a perdöntőnek szánt vagy épp diszkrét szerelmi ügyeket elrendező párbajokig. Ezek hol harcképtelenségig, hol „csak” első vérig szóltak.

Talán a magyarok harcias vérmérséklete az oka, de a párbajhősök nálunk férfiideálok lettek. Wesselényi Miklós például nemcsak árvízi hajósként bizonyította bátorságát, de a sértéseket sem hagyta megtorlás nélkül: egyszer egy osztrák lovaskapitány négy ujját nyisszantotta le. Casanova, a hírhedt nőcsábász is megvívott 1756-ban egy magyar gróffal. A politikai viták gyakran a vívótermekben fejeződtek be, Tisza István gróf miniszterelnökként egyszer három ellenzéki főúrral mérkőzött meg, köztük Károlyi Mihállyal.

Sértés, gyalázás, tettleges bántalmazás – a kódex szerint ezek nyomós okok lehettek a párbajra. A tettleg bántalmazás körébe tartozott az is, amit a megcsalt férj volt kénytelen elviselni riválisától. A feleséget, anyát, közeli nőrokont illető sértés szintén súlyos indoknak számított. Fegyvert a fair play szabályai szerint mindig a sértett fél választhatott. Párbajképesnek az az érett korú férfi számított, aki nem tett korábban olyat, ami a becsülettel összeegyeztethetetlen. Megesett azért, hogy egy főúr inkább kifizette váltóhamisítással vádolt vetélytársa adósságát, csak hogy aztán lovagias elégtételt kérhessen tőle.

A párbajozó a becsületét az életénél is többre tartja – vélték az ősi elintézési mód hívei. Az ellenzői viszont – többek közt Ady Endre – középkori előítéletről, szabadalmaztatott gyilkosságról beszéltek. Már Mária Terézia és II. József is büntette a párbajt a katonák közt. „E szokást tiltani és kiirtani akarom, ha mindjárt a tisztjeim felét is kellene feláldoznom” – fenyegetett a kalapos király. A lovagias elégtétel divatja mégsem szűnt, bár a XX. század elején már párbajellenes kongresszusokat tartottak. A férfias virtus csak lassacskán szelídült sporttá. Fuchs Jenő, az 1908-as londoni és a következő stockholmi olimpia kardvívóbajnoka sem restellte, hogy 1910-ben párbajban villantsa meg vívótehetségét.

ELSZÁNT AMAZONOK

Elvileg a nők nem voltak párbajképesek, mégis jegyeznek fel kivételeket a krónikák. Jeanne d’Arc, az orleans-i szűz például megmérkőzött egy herceggel, aki leszólta őt mint hadvezért. A francia hölgyek később is forróvérűnek bizonyultak, akadt olyan dáma, aki félszáz bajvívásban győzedelmeskedett. A nők főleg szerelemféltésből ragadtak fegyvert. Feljegyezték két főúri dáma esetét, akik egy herceg szívéért versengtek, s a grófnő ellőtte a márkinő fülét. Magyar példát is említenek a legendák: Géza fejedelem asszonya, Sarolta a bolgár vezért kaszabolta össze.