Előbújtak a palajok!

Nem mindenki tudja: van nekünk egy Batár nevű határfolyónk is. Uszkánál, Magosligetnél választja el Magyarországot és Ukrajnát. Trianonban jelölték ki határnak, ahol a csehek elhitették a döntéshozókkal, hogy a Batár komoly, hajózható folyó. Most ez a „határfolyó” gyakorlatilag nem létezik. A medret teljesen benőtte a nád, a sás, a káka, csak itt-ott fénylik benne tenyérnyi víz. Az is áll, mert a Batár már hónapok óta nem folyik, hiszen nincs utánpótlás: a bele torkolló kis csatornák, patakok kiszáradtak, eső meg, isten tudja, mikor esett.

– Meséli az egyik itteni juhász, hogy a birkái tegnap majdnem belefulladtak a sárba – mondja az uszkai betonfalnál Mester Miklós helyi gazdálkodó. – Szerencsétlen jószágok mentek a folyóhoz, a régi itatóra inni, de csak sárt találtak. Bele is ragadtak, ha nem rángatják ki őket, ott pusztul mind.

Nem mindig volt azonban mindig ennyire kevés víz a Batárban. Tizenegy évvel ezelőtt például öt méterrel volt magasabb a falu főutcájánál, napokig rettegett a falu, hogy átszakad a gát és elmossa őket az ár. A szerencsének meg a tömérdek munkának köszön-hetően megúszták. Ma már aligha fenyegeti őket ez a veszély, a gátat megerősítették, a falu alatt még egy betonfalat is emeltek, és mintha meg is ijedt volna a Batár: évről évre kevesebb benne a víz.

Hasonló a helyzet a kicsit odébb folyó Túron is. Ez már komolyabb folyó, rendesebb időszakokban másodpercenként huszonöt-harminc köbméter vizet is szállít – most nem egészen egyet! A garbolci vízmércénél például szabályos szigeteket látni, a mellette csordogáló két ágban is alig térdig ér. Távolabb vannak persze két-három méteres gödrök is azért, de hát azok százévesek már, nincsen közük a mai aszályhoz. A máskor harsogó zöld gát most fakószürke, csapatnyi juh keresi rajta a nem létező füvet.

– Ha nem takarmányoznánk, éhen halnának szegények – panaszkodik a nyáj mögött ballagó juhász, és hitetlenkedve mutat körbe. – Itt ilyenkor, szeptemberben tiszta lila a töltés, virágzik az őszi kikerics. De most pár szál bújt ki csupán, azok is olyan sápadtak, mint az áztatott kenyér.

A csapadékhiány okolható ezért meg az alacsony vízszintekért is. A Felső-Tisza vidékén az elmúlt hónapokban alig pár csepp eső esett, a borzasztó melegben pedig a folyók a szokásosnál is többet párologtattak. A vidéket átszelő csatornák kétharmada ma már csontszáraz, és a Tisza apadása is csupán azért szűnt meg, mert hűl az idő, és lecsökkent a párolgási veszteség. A folyón Tiszabecsnél 1992-ben mérték a legalacsonyabb vízállást, most napi ingadozással nyolc-tíz centin múlik a rekorddöntés.

De a Tisza azért más, itt nem kell a kiszáradástól tartani. A nagy idegenforgalmat lebonyolító falvak például egyáltalán nem bánták, hogy kicsi volt egész nyáron a Tisza.

– Nagyon régen volt ilyen tiszta a folyó – mondja Danó Sándor, Tivadar polgármestere. – A kis víz miatt a romániai, ukrajnai mellékfolyók nem tudták lehozni a mi nyakunkba az ottani árterek mocskát, ráadásul a palajok, a széles homokpadok is teljes szépségükben felszínre kerültek. Volt is vendég, még a Dunántúlról is sokan jöttek, hogy élvezzék a tiszta vizet, a homokot meg a szatmári ízeket.