Zenére szomjaznak a Budapest Bárban

Bizonyára egyre többen találnák ki: igen, a Budapest Bárról van szó, az egyik legsikeresebb és legkiválóbb könnyűzenei formációról, amelyik néhány év alatt üstökösként száguldott az élre. Farkas Róbert, e magasan képzett, fiatal prímás kitalálta, hogy életre kelti a harmincas évekbeli filmekből jól ismert kávéházi cigányzenét. Ezt a műfajt ugyan ma is művelik zenés éttermekben, de unalmasan, régimódian. Nem így a Budapest Bár! A mindenki által ismert, könnyebb és nehezebb dalokat némi reggae-vel, swinggel, dzsesszel megbolondítva olyan örömzenélést művelnek, hogy a közönségük tombol. Egyszerűen csak imádni lehet őket.

Járják az országot a koncertszínházukkal, legutóbb a Károlyi-kertben láttam. Az előadás egy pesti téren játszódik, valamikor a hatvanas években. Jönnek egymás után az árusok, a vevők, a kicsit vagy nagyon piás ténfergők, a hajnalban még egy utolsó féldecire betérő zenészek. A keretjáték cseppet sem megterhelő, az összefüggések lazák, minden csak arra jó, hogy felcsendülhessenek a dalok. Persze mai hangszerelésben. Amikor például Ferenczi György a Rózsalevél című nótát, Sárdy János nagy számát énekli, az bizony másképpen hangzik, de legalább olyan jól és főleg mai fülünknek valóan. Mellette Lovasi András, Kiss Tibor (Quimby) az állandó vendégfellépők: hát őket éppen nem a szalon- vagy a filmzene előadóinak gondolnánk, de fergetegesen csinálják. Az együttes egyetlen pillanatra sem engedi el a közönséget, amely mosolyogva, nevetve, tapsolva, dúdolva – és boldogan követi a nagyszerű muzsikusokat.