Fogadós, akiből tananyag lett

– Ugyanúgy készülnek, mint ahogyan nagyanyáink tették el a savanyúságokat. Igaz, tartósítószert nem használunk, csak dunsztolunk – mondja házigazdám, miközben ötliteres üveget vesz elő. Káposztával töltött, fehér húsú, szeletekre vágott, harsány piros pritaminpaprika gyönyörűen elhelyezve, némi kaporral fűszerezve (hogy egy kis zöld is kerüljön az üvegbe). Az üveg alján kávészínű borókabogyók úszkálnak. Esztétikai élmény ránézni, s máris tisztába jött vele az ember: Szabó Péter noszlopi fogadós mégiscsak tud valamit. Szó sincs régi elhivatottságról, vendéglátónk mérnöknek készült. Tizennyolc évesen meg volt róla győződve, hogy a tudásától elalélnak a felvételiztető tanárok. De nem így történt, nem vették föl a Műegyetemre.

– Romokban hevertem, azt hittem, soha nem lehet földolgozni ekkora csalódást – beszél ifjú éveiről. – A keresztapám Győrben volt vendéglős, ő rángatott ki az önsajnálatból. Eleinte csak disznóvágásokon asszisztáltam, aztán szép lassan beszivárogtam a konyhára, végül elvégeztem a szakácsiskolát – sorolja.

Aztán jött a szerelem az életébe, a felesége devecseri, aki nem akart a szüleitől 30 kilométernél messzebb lakni. Így kerültek Ajkára, ahol az egykori Áfész új éttermet nyitott, aminek felvirágoztatásával Szabó Pétert bízták meg. A feladatát olyan jól teljesítette, hogy pár év múlva a noszlopi étteremben találta magát. A '90-es évek elején az átalakulás szele őt is megérintette, a főút mellett megvásárolta a szeméttelepszerű faluvégi területet.

– Jópofa vendéglőt akartam, ahol a konyha a vonzerő – meséli a 600 négyzetméteres Lucullus Étterem és Fogadó tulajdonosa. – Katasztrofális tél jött, az alkalmazottak felét el kellett küldeni. Hogy a többiek maradhassanak, törtük a fejünket. Így jött az életünkbe a savanyúság. Először csak annyit akartam, amennyi majd elfogy a szezonban a pörkölt mellé. De még áprilisban is esett a hó, mi meg csak gyártottuk a savanyúságot rendületlenül. Ennyit képtelenség meg¬enni, elkezdtem vele házalni. Három évig eredménytelenül, már a sótartón is jelzálog volt. Aztán megtörtént a csoda, kezdték vinni a termékeinket. Az első évben, 1992-ben alig 600 üveget készítettünk. Ma, ha kell, akár 400 ezret – beszél nem kis büszkeséggel a devecseri üzemében folyó gyártásról, ahol húsz asszony mellett csaknem ugyanennyi kisegítő dolgozik.

Szabó Péter csak kiváló alapanyagot vásárol, évek óta ugyanattól a tucatnyi őstermelőtől, az ország minden részéből. Csaknem hatvanféle termék tartozik a „Noszlopi Finomságok” közé, lekvárok és cukormentes termékek gazdagítják a repertoárt. Az ország 260 hipermarketjében és számos kisebb üzlet polcain lehet rájuk bukkanni, külföldön pedig 9 európai országban. De a legmeg határozóbb élmény mégiscsak az Szabó Péter életében, amikor a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának végzősei közül többen is megnézték a céget, majd erről írták a szakdolgozatukat. Nem volt megállás: a noszlopi fogadóst meghívták előadást tartani.

– Felvettem az ünnepi ruhámat és utaztam Pestre. A lépcsőn is ültek a diákok, több mint háromszázan hallgatták az előadásomat. Annyira meghatódtam, hogy hazafelé vé¬gigbőgtem az utat – mondja elérzékenyülve Szabó Péter, aki elfoglaltságai miatt nem vállalta, hogy állandó óraadó legyen. A „Noszlopi Finomságok” mégis egyetemi tananyag. Ezek után nem csodálkozunk, ha vendéglátónk Noszlop díszpolgára lett, megkapta az Éttermi Mester címet, valamint a Hagyományok, Ízek, Régiók díját.