Felszállásra kész!

Én legalábbis pilóta szerettem volna lenni. S jól emlékszem még, hogy 9-10 éves koromban hogyan tekertem ki hetente egyszer a budai Sas-hegyről biciklivel Ferihegyre – ami úgy mellesleg 25 kilométer –, amikor megérkezett Párizsból a világ (nekem) legszebb repülőgépe, a szépséges Caravelle. (Rossz nyelvek szerint belőle „koppintódott” a későbbi TU–134-es.) A két sugárhajtómű nem a szárnyakra, hanem a gép törzsére, egészen hátra került – emiatt vagy másért, de olyan meredeken emelkedett fel, hogy örökké aggódtam, még odaveri a fenekét. Aztán, amikor jól kiaggódtam magam, indultam haza, újabb 25 kilométer hajtás.

Eltelt jó ötven év, mígnem a napokban egy lépéssel közelebb kerültem a régi álom megvalósulásához: egy Boeing 737-800-as gép kapitánya lehettem. New Yorkban, a Kennedy repülőtérről emeltem fel a gépet – mögöttem 168 utassal –, hogy aztán körberepüljük a Hudson folyó torkolatánál álló Szabadság-szobrot, majd vissza, a város felé, hogy egész közelről benézzünk az Empire State Building gyönyörűséges toronyházának ablakain.

Hogy mindeközben az amerikai légierő F–16-osai nem lőttek le bennünket, az csupán csak annak köszönhető, hogy a New York-i repülős városnézés közben a -Boeing mindvégig a földön állt. Mégpedig a kies Budafoki úton.
Sőt nemcsak hogy állt, de tulajdonképpen nem is volt, csak virtuálisan létezett. Merthogy leginkább mozi volt ez, amelyben jómagam játszottam a kapitányt.

De hogy némi értelmet is vigyek a fenti mondatokba: mindez a Highfly Aviation nevezetű cég szimulátorközpontjában történt, amely tényleg a Budafoki út egyik irodaházának földszintjén várja a magamfajta bot(kormány)csinálta pilótákat. Ez az egyetlen repülőgép-szimulátor Magyarországon, ugyanis a másikat a Malév megszűntével elvitték holland tulajdonosai.

– Az egy profi szimulátor volt, mindent tudott, amit egy valódi gép csak produkálhat. Jellemzőül: ha abban „repült” a személyzet, azt valódi repült órának igazolták, abban zajlottak a pilóták kötelező vizsgái is. A miénk ahhoz képest csak egy játék – szerénykedik Cseh János, a cég ügyvezetője.

– Na, na, azért egy egészen élethű játék! Ami azt illeti, szétizzadtam magam, hogy ne vágjam oda a gépet leszálláskor a Kennedy reptér betonjához.
– És akkor meg nem is szóltam, amikor a Hudson folyó felett 45 fokra döntötte a gépet, vagyis a 168 utasból most talán a fele ájultan fekszik az utastérben…
– Jó, hát mindenre nem lehet figyelni… De miért nem voltak bekötve?
– Be voltak…

Cseh János amúgy egy kedves fiatalember, alig 29 éves, és tényleg csak akkor szól, amikor már a gépen minden piros lámpa villog, üvölt a sziréna, és akkor is csak csöndesen kérdi: mi a véleménye, nem kéne egy kicsit följebb mennünk, merthogy rögtön a földhöz csapódunk… Ilyenkor az ember ijedten magához rántja a botkormányt, a gép a farkára áll, mire az időközben feléledt utasok a légikisasszonyokkal, valamint a konyhai eszcájggal együtt a gép farába csapódnak. Cseh úr pedig megköszörüli a torkát:
– Hm… Miből gondolja, hogy ez egy vadászgép?

Így repültök ti, mondanám Karinthyval, de sajnos én fogom a botkormányt. Szóval, hol is vagyok, és mi ez a micsoda?
– Négy éve gondoltunk arra, mi lenne, ha építenénk egy szimulátort. Mégpedig azért, mert tudtuk, hogy esténként csak Magyarországon 4-5 ezer ember ül a képernyője elé, hogy a virtuális légtérben repülő virtuális gépek egyikének virtuális kapitánya legyen. Ismeri ezt a szektát?
– Sajnos ezt sem…
– Akkor meg sem próbálom elmagyarázni. Elég legyen annyi, hogy a világon sok millió ember szeretne pilóta lenni, ezért aztán feltalálták a számítógépes repülést. És létrehoztak egy, az igazihoz a megtévesztésig hasonló világot, ahol valódinak látszó gépek gurulnak a világ bármelyik repülőterén, ahol szabályos légi irányítás van, ahol az angol nyelvű pilótaszakzsar-gont, a fóniát beszélik, ahol pontos útvonalakon, menetrendszerűen kell és lehet repülni, valós időjárási körülmények között. És ehhez minden kapható. Vannak az alapszoftverek és a kiegészítők. A szoftverek nem különösebben drágák, de a kiegészítők… Az még nem is nagy dolog, hogy veszel egy botkormányt vagy a gázadagoló pultot, de például a fejed felett lévő ezernyi gombot tartalmazó „overhead” már 3000 euróba, úgy 850 ezer forintba kerül. Ugyan van olyan megszállott is, aki feltöreti a garázsát, hogy a gurulást, a le- és felszállást, a dőlést utánzó hidraulikát is megépítse, de a többség marad a számítógép előtt. Na, rájuk gondoltunk, amikor megépítettük ezt az élethű kabint, amelyben minden igazi: a kormány, a pedálok, a műszerek, a gázkar, az ülések, ami így, együtt nagyjából 15 millió forintba került, nem számítva a mi munkánkat.

– Ezek szerint itt, a cégnél képzett repülőtervezők és -építők dolgoznak?
– Egy sem. Valamennyien menet közben tanultuk meg a szakmát; az interneten meglehetősen sok információ létezik, ezekből okultunk. Azért egy kicsit mi is meglepődtünk, amikor minden műszer azt mutatta, amit kell.
– De ön azért mégiscsak pilóta, nem?
– Nem. És ha nem mondja meg senkinek, elárulom, tulajdonképpen nem is vonz a repülés. Mármint az igazi.
– Ugyebár, a repülős filmeket nézve az ember gyakorta eltűnődik, mi lenne, ha egyszer valóban kilépne a pilótafülkéből egy stewardess, és elhaló hangon bejelentené: mindkét pilóta meghalt (elájult, lelőtték, megmérgezték – filmje válogatja), nincs önök között véletlenül egy pilóta?
– Hát, ha senki más nem jelentkezne, megpróbálnám. A leszállást vezénylő robotpilótát tuti be tudom kapcsolni…
– Ebben a mi mozinkban, a pilótafülke ablakán kinézve, a vetítőrendszernek köszönhetően pontosan azt látjuk, amit az adott pillanatban láthat egy valódi gép pilótája is. Gurulunk, felszállunk, repülünk, leszállunk; hány repülőteret ismer a szimulátor?
– Ez csak pénz kérdése, gyakorlatilag bármennyit. Mi a legismertebb repülőterekkel és néhány kuriózummal – például apró szigeten lévő repülőtérrel – rendelkezünk, ezekre lehet velünk ellátogatni. Ha Bora-Bora kell, azt is megszerezzük, de oda azért ne szálljon le Boeinggel. Mert majdnem akkora, mint maga a sziget…
– Kik jönnek ide repülni?
– Na, az internetes csapat, akikre számítottunk, nem sűrűn. De jönnek az örök vágyakozók, aztán családok, szülinapos apukák, céges csapatok, sőt pilóták is egy kicsit repülni, ha éppen nincs munkájuk. Az a fiatalember például, aki a másik szimulátorban ül, egy román pilóta. Most megy a Wizz Airhez felvételre, előtte egy kicsit még gyakorolni akar.
– Másik szimulátor? Az milyen repülőgép?
– Egy Airbus A320-as. De önnek nem ajánlom. Nem olyan szórakoztató, mint a Boeing. Ezzel nem lehet se bedőlni, se lezuhanni – egy korszerű vacak. Ha nem tetszik neki a pilóta stílusa, átveszi az irányítást…