Lehet az ellenőröket szeretni is

Nincs tömeg a földalattin. Front, telihold se terheli a szervezetet. Péntek is odébb, amikor már mindenki ideges. Minden nyugodt. A Bajza utcai megállóba érünk. A peronon egy hetven év körüli férfi áll. Viseltes télikabátot húzott, és kitágult cipőt, ami kíméli bütykét, bőrkeményedését. Az egyenruhás ellenőröket látva visszahőköl, felcsattan:

– Idefigyeljetek! – kurjantja, és a jegykezelő gépre mutat. Az félrebillenve, nyitva fityeg. Rajta tesztelte valaki az erejét, és ügyesen lebirkózta. – Jegy kellene? Ezt miért nem nézitek? Két napja rossz! – sorolja magát is heccelve.
– Köszönjük, hogy szólt – feleli Barta Balázs főjegyellenőr. Szemkontaktust teremtett, halkan, nyugodtan szólt, ahogy tanulta. Kollégája, Bálint Imre, bár nem dolga (lám, mit tesz a műszaki véna!), hamar rájön, mi a hiba, és megreparálja a készüléket. Megvolnánk, közli.

– Figuráztok velem? Mit képzeltek? – dühöng az öreg. Odébb lép, de hallani, az ellenőröket, a szüleiket szidja. Barta ne hallaná?!
– Nem keresem feleslegesen a bajt. Okosabb nem mindent meghallani. Úgy tartom, ellenőrnek az álljon, akinek legalább két édesanyja van. Egy otthon, békében, egy meg itt, akit emlegethetnek – súgja Barta, de tudományos magyarázattal is szolgál: – A konfliktuskezelésben segít az asszertív viselkedés. Ezt tanultuk, ezt gyakoroljuk naponta.

Most bután néznék, ha Tóth Sándor, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyellenőreinek vezetője már nem okított volna ki előre. Tipikus BKV-s életút az övé. Az étterem, ahol üzletvezető volt, 1994-ben bezárt. Fiam, ez egy család, köztünk a helyed, tanácsolta az apja. Jegyellenőr, évek múlva csoportvezető lett. Tíz éve már annak, hogy ő a bérlet- és jegyellenőr szakterület vezetője. -

Könnyű volt a váltás? Szinte zökkenőmentes. Tóth vendéglátósként megtanulta, a vendégnek mindig igaza van. Itt is szolgáltat; annyi a különbség, ha az ellenőr nem száz százalékig biztos az igazában, inkább nem intézkedik. Ha muszáj is, úgy büntet, hogy mindenki nyertesen távozhasson.

Nehéz lecke ez sokaknak, fáradtságos megtanulni, de úgy tartják, aki egy évig kibírja ellenőrként, az már húsz-harminc évet is eltölt itt, szinte alig van kilépő. Csak érettségizettek jelentkezhetnek, és már az orvosi, pszichológiai vizsgálaton sokan „elvéreznek”. Rostáll a háromhetes tanfolyam is, sok a tanulnivaló, tíz jelölt közül három általában elbukik a vizsgán.
Akad, aki a „frontvonalban” sokall be. Hiába a pszichológustól tanult asszertív módszer: „Önmagunk és környezetünk elfogadása. A belső harmóniára törekvés. A magabiztosság. Más érdekeinek figyelembevételével történő önérvényesítés. Az érzelmek nyílt kifejezése.” Van, aki idővel agresszióra agresszióval felel, vagy befelé fordul, szorong, félni kezd. Rájön, ő itt nem boldogulhat, és odébb áll.

Tapasztalhatjuk, mind több az agresszív utas is. A szóbeli sértés lenyelése „napi rutin”, a tettlegességig fajuló vita azért ritkább. Az, hogy ellenőrre gázpisztollyal lőjenek, mint látogatásunk előtt három nappal, azért kivételes eset. Megtörtént, levontuk belőle a tanulságokat, ennyi, összegez Tóth. Nem szabad, hogy az eset bárkiben mély nyomot hagyjon. A kolléga, akire rálőttek, már dolgozik. Egy hét múlva el is felejtheti az egészet. El kell felejtenie, másképpen nem tudja a feladatát jól ellátni.
Tóth Sándor városi hiedelmeket cáfol. Nem, nem duplázták meg az ellenőri létszámot, a HÉV-et is beszámítva 440-en vannak évek óta, csak ügyesebben osztják be őket. Ezért az érzés, hogy örökké ellenőrrel találkozunk. Ennek is köszönhető, hogy az utas előbb tömbös jegyet vesz, majd bérletet vált. Igaz, a válság miatt mind több a bliccelő. A kiszűrésükre a legjobb megoldás a metrón, földalattin a beléptetős kapu lenne. Elképzelés már van, a pénz még hiányzik. S amíg ez nem változik, maradnak az ellenőrök.

– Nem feladatunk, hogy mind többet büntessünk. A pótdíjazás csak eszköz, nem cél! Egyetlen ellenőrtől se váltunk meg azért, mert keveset bírságolt. Kollégáink döntő többsége felkészült, udvarias, segítőkész ember, mégse túl népszerűek. De tapasztalják meg önök is, kísérjék el őket az útjukon!

Barta Balázsnál és Bálint Imrénél rutinosabb ellenőr kevés dolgozhat a vállalatnál. Barta az érettségi után rögtön jelentkezett. Ennek 22 éve. Mi vonzotta? Szeret emberekkel foglalkozni. A munka változatos, sosincs két egyforma utas vagy nap.

Kezdetben azt hitte, kötetlenebb, szabadabb ez a munka. Hallotta ő is, hogy sportállású ellenőrök is dolgoztak régen. Egy ideig presszóban ücsörögtek, írogatták, milyen szerelvény halad arra és hol ellenőriztek. Majd rájöttek, mindig ugyanaz a szerelvény megy ott, már presszóba se jártak, otthon töltögették ki az ívet. Két hónap múlva derült ki, nehezen ellenőrizhettek, a szakaszt épp felújították. Rég volt, ma már percre pontosan tudják, hol halad a járat, és azon munkált-e ellenőr.

Barta feladata kettős: nemcsak az utasokat, hanem a kollégákat is figyeli. „Kirakatban vannak”, a céget képviselik. Nézi, tiszta ruhában, cipőben, frissen borotválkozva, pihenten jöttek-e. Szeretik-e a kollégák? Talán igen, de feltétlenül tisztelik. Négy fiút nevel, szabadidejében a Pázmány Péter Egyetemen vallástörténetet, filozófiát hallgat. Bálint Imre a szerszámkészítő szakmát cserélte jegyellenőri karszalagra. Nem bánhatta meg, hiszen 21 éve jegyeket vizsgál. Ingázik, Tárnokon lakik, fél négykor kel, hogy műszakkezdésre beérjen. Jó munka ez, mondja. Kiszámítható, tudja, mikor és melyik járaton, mennyi ideig dolgozik. A gyerek már megnőtt, már ő se panaszkodik, ha szombaton vagy vasárnap Bálintnak be kell jönnie.

A 3-as metró vonalán kezdünk. Süt a nap, de az utasok fásultak, rosszkedvűek. Az ellenőrök láttán némi mozgolódás támad a jegylyukasztók körül. Hiába, az ember feledékeny. Mondja is Barta, ő mimikából, testtartásból, mozgásból messziről látja, ki bliccel. Visszatérő „kuncsaftjai” is vannak. Adataikat fejből tudja, de azért személyit kér, onnan másol.

Máskor is jöhetnének, mondja Barta. A fényképezőgép láttán annyi a mosolygós utas, mint máskor egy hét alatt se. Neki is ez a csodaszere: konfliktusoknál a jól időzített mosoly segít. Nem mindig használ, volt, hogy három jókedvű utas akarta erővel a járatról leszedni, erősen kapaszkodott, így úszta meg. Most diákigazolványt vizsgál hosszasan, mondja is, jegyből, bérletből annyi a kiváló hamisítvány, szakértő legyen, aki kiigazodik.

Már a földalattin utazunk. Ez az igazolvány fél éve lejárt, közli Bálint. A szelvényt két napja vettem, három kisfiam van, próbálkozik a szőke hölgy. Kisgyermekes igazolványra akkor se jogosult, így Bálint. Percekig beszélgetnek, mi a teendő, mire a hölgy fizet. Nem haragszik, kérdi Barta mosolyogva. Magukra? Magukra nem, csak a világra, a pénztárosra, feleli a szőke hölgy, és már mosolyog ő is. Jegyellenőr ennél többet, szebbet, nem várhat, nem is remélhet.