Megvan a megoldás a radioaktív hulladék tárolására?

A temető ott van – mutat ki Kovács Győző polgármester az ablakon a falu sírkövekkel tarkított lejtőjére. – A nagy aktivitású radioaktív hulladékok elhelyezése kapcsán hulladéktárolóról beszélünk. Ráadásul egyelőre csak kutatások folynak ezzel kapcsolatosan a térségünkben.

Vagyis az is túlzás, hogy folynak – 2003-óta forráshiány miatt inkább csak csordogálnak. Ám nemrégiben bejelentették: jövőre komoly fejlemény várható, kijelölik ugyanis a földalatti kutatólaboratórium helyét, ami 2015-re akár meg is épülhet. (Csak zárójelben: ilyen egység már működött odalent, 1999-ben kellett bezárni, mert a költségvetés nem tudta biztosítani a kutatásokhoz szükséges összeget…) Így, amit sok éven át hosszú furatokon keresztül felülről vizsgáltak, azt a jövőben alulról folytatják – körülbelül további ötven éven át.

S hogy miért éppen itt? A hatalmas vörösesbarna kő miatt, aminek most a kiszögellése felé igyekszünk a futballpálya mellett, ahol a helyi utánpótlás csapat rúgja a bőrt. Amit itt láthatunk, az egyedülálló a világon. Na nem a focisták, hanem a nagybetűs Bodai Aleurolit Formáció. Mielőtt moderntáncos csapatra asszociálna a kedves olvasó, írom a másik nevét: bodai agyagkő. A tudományban is így terjedt el – még az egykori mecseki uránbánya idejében fedezték fel, és máshol a világon ilyen képződmény egyelőre nemigen ismert.

A franc üssön bele – gondolhatták e világcsodára a helyiek legalábbis mikor ásót, kapát ragadtak a kezükbe. Mert a kőzet közvetlenül a felszín alatt helyezkedik el, alig takarja egy keskeny termőréteg. Aki arrébb akarná lapátolni a veteményesét zavaró rögöt, nehéz dolga lenne: a kőzet körülbelül százhúsz négyzetkilométernyi területen fekszik, és legvastagabb része ezeregyszáz méter.

A franc üssön bele – gondolhatták aztán újra a helyiek, mikor az első hírek felröppentek: kutatásokat kezdenek, mert a kőzetük ideálisnak tűnik az országban keletkező nagy aktivitású radioaktív hulladék – vagyis zömében a paksi atomerőmű kiégett kazettái – tárolására. Még tavaly is ezt gondolta nemcsak Boda, hanem a kutatásokkal érintett további nyolc település lakosságának közel tíz százaléka. Huszonhét százalék viszont egy leendő tározó lehetőségét teljes mértékben elfogadja. A többség azonban kivár, véleményét a további kutatási eredményektől teszi függővé. S amíg a kutatások folynak, a települések évi tizennégymillió forintos támogatást kapnak önkormányzatonként.

Addig is – hogy az emberek véleményalkotását segítsék – a szakemberek tájékoztató fórumokat szerveznek, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. pedig információs parkot létesített. Ennek ismeretterjesztő tábláiról jegyzetelem a jeges szélben, hogy a tervezetthez hasonló tározó eddig csak az Amerikai Egyesült Államokban létesült, de minden fejlett ország dolgozik valami hasonlón, már vagy húsz éve. Mert minden országnak tenni kell valamit a civilizációs szennyével. Tengerbe süllyeszteni, kontinentális jégsapka alá helyezni? Óriási kockázatot jelentene. Kilőni az űrbe? Túlzottan költséges – ráadásul vissza is eshetne. A legbiztosabbnak a mélygeológiai tárolás tűnik – és minden ország azzal gazdálkodik, amije van: ki gránittal, ki vulkanikus kőzettel, ki sótömbbel. Mi állítólag szerencsésnek érezhetjük magunkat a hátam mögött meredező agyagkővel, mert önzáródó és rendkívül kicsi a vízvezető képessége. Az atomhulladék nagy szilárdságú és ellenálló konténerekbe helyezve kerülne itt ötszáz-nyolcszáz méter mélyre, a vájatok és járatok speciális anyaggal lennének eltömítve. Legkorábban 2064-ben. S ha az akkori szavazópolgárok nemet mondanak rá? Erről nem szól a fáma. Arról viszont igen, hogy ez a veszélyes anyag, aminek elhelyezésére évtizedeken át készülnek, jelenleg hol van: Pakson, a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójában. A felszínen.