Egész hadsereg veszett oda

A Don folyónál 1943. január 12-én vette kezdetét a Vörös Hadsereg támadása és egyúttal a 2. magyar hadsereg katasztrófája. A 70 esztendővel ezelőtt történtek rövid összefoglalásával a magyar hadtörténelem legsúlyosabb vereségére emlékezünk.

Ország-világBudai Horváth József2013. 01. 11. péntek2013. 01. 11.

Kép: A II. világháborĂşban a Donnál az orosz csapatok 1942. december 20-án - a magyar frontszakasztĂłl dĂ©lre - 135-190 kilomĂ©ter mĂ©lysĂ©gben áttörtĂ©k a frontot. Sztálingrád körĂĽl már november 3-án bezárult a gyűrű Ă©s a Don-kanyarba szorult nĂ©met, magyar, olasz Ă©s román csapatoknak semmi esĂ©lyĂĽk sem volt az offenzĂ­va feltartĂłztatására. A decemberi, de fĹ‘kĂ©nt az 1943 januári harcokban a közel 200 ezer fĹ‘t számlálĂł 2. magyar hadseregnek csaknem fele odaveszett. A kĂ©pen: visszavonulás a befagyott Dnyeperen át - a szĂ©kesfehĂ©rvári VárostörtĂ©neti MĂşzeumban a 2. magyar hadsereg Don-kanyarban bekövetkezett tragĂ©diáját bemutatĂł dokumentum-kiállĂ­tás anyagábĂłl. MTI FotĂł: ReprodukciĂł

Egész hadsereg veszett oda
A II. világháborúban a Donnál az orosz csapatok 1942. december 20-án - a magyar frontszakasztól délre - 135-190 kilométer mélységben áttörték a frontot. Sztálingrád körül már november 3-án bezárult a gyűrű és a Don-kanyarba szorult német, magyar, olasz és román csapatoknak semmi esélyük sem volt az offenzíva feltartóztatására. A decemberi, de főként az 1943 januári harcokban a közel 200 ezer főt számláló 2. magyar hadseregnek csaknem fele odaveszett. A képen: visszavonulás a befagyott Dnyeperen át - a székesfehérvári Várostörténeti Múzeumban a 2. magyar hadsereg Don-kanyarban bekövetkezett tragédiáját bemutató dokumentum-kiállítás anyagából. MTI Fotó: Reprodukció

Háborúban
1941. március 17-én Franz Halder vezérezredes, a német szárazföldi haderő vezérkari főnöke ezt írta naplójába: „Magyarország megbízhatatlan. Nincs oka rátámadni Oroszországra. Jugoszláviával vannak céljai. Ott kap majd valamit.”

Április derekán a magyar királyi honvédség – a német támadás döntő sikerei nyomán – behatolt Jugoszláviába és bevonult a Délvidékre. A harcok során tizenötezer foglyot ejtett, saját vesztesége hatvanöt halott.

Június 22-én Hitler megtámadta a Szovjetuniót. 23-án Kristóffy József moszkvai magyar követ megtáviratozta: Molotov szovjet külügyminiszter közölte vele, hogy a szovjet kormánynak nincs követelése vagy támadó szándéka Magyarországgal szemben, nincs észrevétele, hogy a magyar követelések Románia kárára megvalósuljanak. Ugyanezen a napon Magyarország időközben elhatározta a diplomáciai viszony megszakítását a Szovjetunióval.

Június 26-án – mindmáig tisztázatlan körülmények között – felségjel nélküli repülőgépek intéztek légitámadást Kassa ellen. A honvédség vezetői szovjet akcióról értesítették Horthy Miklós kormányzót, aki másnap kimondta a hadiállapotot.

Július 1-jén megindult a Kárpát-csoport támadása Galíciában, majd Ukrajnában. November-december időszakában a magyar csapatok már több mint ezer kilométer távolságra álltak a Kárpátoktól. Az elszenvedett veszteségek hatására megkezdődött a csapatok kivonása, illetve a kint maradók megszálló, útbiztosító feladattal való megbízása. A Wehrmacht Moszkva alatt elszenvedte első vereségét, a német villámháborús tervek összeomlottak.

1942-ben a tavaszi főtámadás sikeréhez szükség volt a német csapatok tehermentesítésére a mellékhadszíntereken. Hitler ehhez újabb magyar alakulatokat kívánt. Megszületett a döntés egy új, a 2. hadsereg felállításáról és a frontra küldéséről.

Harcolva a Don-kanyarig
A hadsereg szervezésekor három hadtestet mozgósítottak, személyi állományukat az egész országot érintően állították össze. A behívottak körét így jellemezte Solymossy Ulászló vezérőrnagy, a 12. hadosztály parancsnoka: „A bevonultak között a birtokos parasztság mélyen országos arányszámán alul volt képviselve, mert meghagyás útján nagyrészt menteséget biztosított magának.” Lóskay Ferenc ezredes, hadosztályparancsnok feljegyezte: „Vezető társadalmi rétegünket (arisztokrácia, földbirtokos, közigazgatás, képviselők stb.) a harctéren nem találtuk. Földmíves népünknek főleg nincstelenjei voltak kint.” Vécsey Béla alezredes, a 35. gyalogezred parancsnoka megállapította: „A legénység 90 százaléka földhözragadt nincstelen, akinek nagyon nehéz megmagyarázni, hogy miért küzd kétezer kilométerre a határokon túl.” A tisztikar a főhadnagyokig bezárólag a tartalékos állományból került ki, egyedül a tiszthelyettesi állomány támaszkodott alapvetően a hivatásosakra és a továbbszolgálókra. Szombathelyi Ferenc vezérezredes, vezérkari főnök így vélekedett: „A parancsnokok igen nagy része irodaember volt. A parancsnok nem bízott magában, de nem bízott katonáiban sem, mert azokat nem ismerte.”

A területében megnagyobbodott ország lakosságának megfelelően húsz százalékban határozták meg a behívandó nemzetiségiek számarányát, akiket főként az ellátó és kiszolgáló részlegekhez osztottak be. A hadsereghez tartozott még a „harctéri segédszolgálatosok” ötvenezer fős csapata. A közismertebb néven munkaszolgálatosok zászlóaljaiba zsidókat és politikailag megbízhatatlannak ítélteket hívtak be, akikre a műszaki, erődítési, aknaszedési feladatok hárultak. Szolgálatukat fegyver nélkül látták el, az első vonalban tevékenykedtek. A munkásszázadokat kísérő keretek tisztjei és legénysége – kevés kivételtől eltekintve – durván, kíméletlenül, kegyetlenül bánt a beosztottjaival.

A hadsereg kiszállítása a hadműveleti területre 1942. április 17-én kezdődött és július 27-én fejeződött be. Kivonult a szombathelyi III, a pécsi IV. és a miskolci VII. hadtest. A csapatok a német B hadseregcsoport parancsnoksága alá tartoztak. A hadsereg felépítése: három hadtest három-három könnyű hadosztállyal. „Könnyű”, mert a hadosztályokból egy-egy ezredet „kispóroltak”. Ennek oka elsősorban, hogy azt a két ezredet is csak rendkívül hiányos és nagy részben elavult fegyverzettel tudták ellátni. A németek ígértek ugyan korszerű hadianyagot, de abból a magyarok vajmi keveset kaptak. Sokatmondó tény: a végzetes szovjet támadás körüli napokra tervezett felváltáshoz kiérkezett csapatok fegyvertelenül indultak ki az első vonalba, hogy a lövészárkokban a puskát a felváltottaktól vegyék át. A hadsereg élelmezését a németek intézték, de azt nem a magyar katona gyomrának megfelelően állították össze. A felsőruházat nem követte az időjárás rosszabbodását, az alsóruházat cseréjére nem nyílt lehetőség. A szállítási feladatokhoz kevés gépjármű állt rendelkezésre, a hadsereg igazából csakis a lovakban bízhatott – ehhez viszont elégtelen volt a takarmány. Az erődítésekhez alig került faanyag.

A folyamatosan beérkező csapatok számára az út Orjol, Kurszk, Tyim városán át vezetett a Donig, ahová a harcoló hadsereg augusztus 25-ig vonult fel. Északról a 2. német, délről a 8. olasz hadsereg vonalai kapcsolódtak a magyarokéhoz. Megkezdődött a csaknem fél évig tartó csatározások időszaka. A Don folyó innenső partján lévő hídfők (Scsucsje, Uriv) felszámolására több támadás is indult, melyekben kitűnt a magyarok bátorsága, fegyelmezettsége, ugyanakkor hiányos harcászati kiképzése. Szeptember második felétől a hadsereg a télre és a tartós védelemre rendezkedett be, gondolatait a várható téli szovjet ellentámadás töltötte be. Elől a magyar állások rendje egyetlen vonal, tagolás, mélységi védelem nélkül. Weichs vezérezredes, a B hadseregcsoport parancsnoka január 11-én ezt írta be a noteszába: „A szovjet támadás a küszöbön áll. A támadás három helyen lehetséges. Közülük a magyar arcvonal a legveszélyeztetettebb.”

Támadás és áttörés
A szovjet támadás január 12-én az urivi hídfőből indult meg. A mintegy kétszáz kilométeren elterülő magyar arcvonallal szemben főként a 40. szovjet hadsereg tevékenykedett. 14-én a scsucsjei hídfőből is rohamra lendült a Vörös Hadsereg. Harcba sodródtak a német és az olasz egységek is. Az eredetileg a magyaroknak alárendelt, majd a valóságban Hitler személyes tartalékának számító Cramer-hadtestet csak elkésve, részeiben vetették be, így a csapattest rövidesen felmorzsolódott. Ebben az időszakban zajlott a sztálingrádi katlancsata, ami gyakorlatilag a nullára korlátozta a németek további manőverezési lehetőségeit.

Dancs Elemér őrnagy, a 12 hadosztály 18. gyalogezrede III. zászlóaljának parancsnoka egysége egészségügyi helyzetéről még december 16-án azt jelentette: „Bármikor lehet számolni 20-30 ember halálával végelgyengülés végett.” S íme, a lerongyolódott, rossz fegyverzetű, alultáplált, a mínusz 35 fokos hidegben félig megfagyott hadsereg zöme mégis kitart. Aztán a támadás három nap alatt átszakítja a magyar védelmet, de a lélegzetvételt jelentő visszavonulást Hitler megtiltotta. Jány Gusztáv nem meri vállalni az arcvonal visszavételének önkényes elhatározását, hiszen mit szól majd az utókor, ha a magyarok parancsszegésére, meghátrálására hivatkozhat!

Január 16-án este a hadseregparancsnok közli Legeza János vezérőrnaggyal, a VII. hadtest helyettesítő parancsnokával: „Felsőbb parancsra a 23. és 19. könnyű hadosztályoknak az utolsó emberig ki kell tartani. Egy lépést hátrajönni nem szabad. A legkíméletlenebb rendszabályokkal kell megakadályozni, hogy egy ember is állását elhagyja. Ott csak meghalni lehet, de hátramenés nincsen. Köszönöm, végeztem. Isten veled.” Legeza csodálkozik: alig néhány órája, hogy Jány a szemleútján személyesen meghagyta neki, miszerint a visszavételre szellemileg készüljön fel… Özönölnek vissza az olaszok, a németek sem keletnek mennek… Visszahívja Jányt, nincs-e félreértés? Nincs, mondja a hadseregparancsnok, az utolsó emberig ki kell tartani. „A hadtest feladata világos – jegyzi fel noteszába a vezérőrnagy –, kitartani az utolsó emberig. A kérdés csak az, hogy kivel és hol.”

Aztán 17-én este Jány engedélyezi a visszavonulást. Késő… Halott, megfagyott, sebesült, fogságba esett magyarok tízezrei a veszteség. S a visszaözönlésben kitűnik, a német katonák a bajban nem bajtársak többé: erőszakoskodnak, rabolnak, még a sebesültjeinket sem kímélik.

A hadsereg január 24-én kiválik az arcvonalból. Napokig tart a gyülekezés. Nehézfelszerelés nincs, kézifegyver is éppen hogy maradt.

Értékelő parancsok
Jány Gusztáv vezérezredes feldúltan látja a vereséget, szétvert, lerongyolódott, fegyvertelen csapatait, s kiadja hírhedt hadseregparancsát, melyben közli: „A 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét, mert kevés – esküjéhez és kötelességéhez hű – ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott. […] Becstelenség az a lelke vesztett, fej nélküli, gyáva menekülés, mit látnom kellett. […] Vegye tudomásul mindenki, hogy innen sem betegséggel, sem sebesüléssel, sem fagyással el nem engedek senkit. […] A rendet és a vasfegyelmet a legkeményebb kézzel, ha kell, a helyszínen való felkoncolással, de helyre kell állítani. […] Nem tűrök mindenféle ronggyal körülcsavart lábbelit, polgári köntöst, lehetetlen föveget. A legfeszesebb magatartást még a fagyott embertől is megkövetelem. Minden feljebbvaló az őt megillető tiszteletadást erőszakolja ki. Ellenszegülést haladéktalanul meg kell torolni. […] Elsősorban annak van jussa élelemhez, aki elől harcol; aki a helyét elhagyta és itt hátul gyülekezik, örüljön, ha annyit kap, hogy éhen nem pusztul.” Ám Jány március 12-én már így értékelt: „A Donról a magyar honvéd vált le utolsónak.” Április 4-én pedig: „A 2. magyar hadsereg becsületét nem vesztette el, hanem sokáig a Don-parton keményen állta a harcot.”

A magyar erőktől elszakadt, német alárendeltségben harcoló III. hadtest megmaradt csoportjai február első napjaiban törtek ki a bekerítésből és csatlakoztak a gyülekezőkhöz.

Fogadás a pályaudvaron
A végkifejletet a vezérkar főnöke nevében helyettese, Bajnóczy József vezérezredes 1942. április 30-án kiadott parancsa írja le: „Vitéz Jány Gusztáv m. kir. titkos tanácsos, vezérezredes, a 2. hadsereg parancsnoka szűkebb törzsévei hazaérkezik. Megérkezésének időpontja folyó év május l-én 17 óra 30 perc, Budapest, Keleti pályaudvar. Öltözet: egyszerű öltözet (fehér gallér, fehér kesztyű, kitüntetések). A 2. hds. pk. fogadásának rendje: fogadja az ország és a m. kir. kormány nevében: a m. kir. Miniszterelnök, a honvédelmi miniszter, a kormány néhány tagja és a honvéd vezérkar főnöke. Kivonulnak: a) egy díszszázad zászlóval és zenével, közvetlen elöljáró zászlóalj parancsnokával, b) a hadirokkantak, a frontharcosok, leventék és cserkészek, valamint esetleg kirendelt alakulatok és küldöttségek. Az a) és b) alattiak a pályaudvaron kívül helyezkednek el. A megérkező és kíséretével a vasúti kocsiból – a Hunyadi induló hangjai mellett – kiszálló 2. hds. pk-ot a Vezérkari Főnök Úr Őnagyméltósága üdvözli és együttesen a nagycsarnokba lépnek, ahol a Miniszterelnök úr beszéddel üdvözli. A beszédre a 2. hds. pk. válaszol, majd a Miniszterelnök úrral, a kormány tagjaival és a Vkf. Úrral együtt a nagycsarnokon keresztül a Keleti pályaudvart elhagyja. A Keleti pályaudvar érkezési oldala előtti téren Őnagyméltósága fogadja a díszszázad parancsnokának jelentését és a Himnusz hangjai mellett lelépi az arcvonalat. Utána fogadja a hadirokkantak, frontharcosok, leventék és cserkészek kivonult díszelgő alakulatainak üdvözlését. E fogadás tartama alatt a Miniszterelnök úr és a kormány tagjai gépkocsijukba szállnak és eltávoznak. A fogadás befejeztével Őnagyméltósága beszáll gépkocsijába és lakására hajtat. Rádióközvetítés, hangszóró a helyszínen.”

Ezek is érdekelhetnek