Harmadik fokozatra váltott a tél

Kis ország, nagy időjárási szélsőségekkel – valahogy így jellemezhetnénk az elmúlt hetek téli időjárását. Egyszer a főváros és környéke bénult meg a leesett hótól, másszor a nyugati határokat kellett lezárni, hogy megfékezzék a közlekedési káoszt – míg a délkeleti végeken szinte kiskabátban, plusz 15 fokban sétálgattak. Nincs új a nap alatt: a tél hóval-faggyal jár, mi pedig felelősért kiáltunk, miközben lapátolunk hősiesen. Összeállításunkban garantáltan didergős hangulatot kínálunk!

Ország-világGuba Zoltán2013. 01. 26. szombat2013. 01. 26.
Harmadik fokozatra váltott a tél

Csoda történt! Egy órája se reméltem, hogy ez bekövetkezik, és most urasan egy hókotró autón, Andrási Zoltán mellett ülök. Óvodából elkéső gyerek, őt kísérő anyuka mosolyog, integet. Jó, hogy jöttek, kiáltja a hölgy. Hóeke leengedve. Andrási oldalra tolja a havat. Az utat figyeli, integetek helyette. A dicséret jólesik, még ha nem is engem illet.

Mielőtt jöttem, engedélyekre várva időjárás-jelentéseket figyeltem. Délután, ahogy jövendölték, havazni kezdett. Reggelre 4-5 centis havat várunk, jöhetnek, üzenték. Jó, ekkora hó már mutat a fotókon, s nem okoz fennakadást. Eshet, végtére tél van. Az ébresztőórát azért előbbre állítom, ne késsek. Éjfélkor lopva kilesek: havazik. Nem kicsit, nagyon. Előbb kelek, döntök, muszáj lapátolni, kocsit kiszabadítani. Hajnalban újra ébredek. Szakad. A vekkert előbbre tekerem, de felesleges, magamtól kelek. Havazik. Vadul lapátolok. Már az egész utca lapátol. Kicsit kések majd, állapítom meg. Nem kicsit, sokat. Keresztbe fordult kocsik az utcánkban. Már egymás autóit tologatjuk. A baj, a hó egy időre összehoz bennünket.

Végre a főút. Itt se jobb. Járt erre hókotró, de sokat nem javított a helyzeten. Állunk, várunk. Halljuk, a 10-es út árokba borult kamion miatt járhatatlan, a Hidegkúti úton karambol miatt áll a kocsisor. Hogyan tovább? A távolsági busz besorolt. A vonat? Jár, de késik, halljuk. Az állomás felé baktatunk. Ma mindenki elkésik. Már a vonaton préselődünk. Nem záródik az ajtó. Várunk. Egy hangos úr ott tart: „… a nevére nem emlékszem, de volt egy sapkás, kockás kabátos szóvivő, minden évben elújságolta, felkészültek a télre. Az első hó után elpanaszolta, ekkora havazásra nem számítottak. A humoristák évekig belőle éltek. Ma megint valaki magyarázkodni fog.” Még nem ül el a nevetés, halljuk, a Nyugatiban vacakol a váltó, aki teheti, szálljon le, menjen villamossal vagy gyalog. Így járt a fél ország. A hó volt és sok helyütt maradt is az úr.

Pedig készültek! A multifunkcionális gépeket átalakították: amivel locsoltak, sepertek, konténert szállítottak, arra tolólapokat, szórókat raktak, hintőanyaggal megpakolták. A hó is időben érkezett. A riadólánc működött: Derdák Attila üzemvezető figyelmeztette az övéit, aki sört, bort nyitott, tegye le, holnap dolog lesz.

A tervek is készek, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. emberei ismerik a fontossági sorrendet. Hóesésben előbb a hidak, felüljárók, repülőtérre vezető utak, a Budaörsi út (M1, M7), az M3-as, az M5-ös autópálya, a 10-es, 11-es főközlekedési út bevezető szakasza jön, majd a buszvonalak hegyvidéki szakaszai, autóbusz- és főközlekedési útvonalak, a kórházakhoz, rendelőintézetekhez, élelmiszerbázisokhoz vezető utak következnek. Első ütemben 117 szóró, ekéző gépre csekély 1200 kilométernyi út vár. S ha ezzel készek, az utak latyakosak, „feketék”, következhet a maradék 2100 kilométernyi mellékút a fővárosban.

Persze, csak akkor, ha eláll, s ha nem kezd újra esni. De ma csak havazott: a hókotrók, mint megannyi vasaló, jártak oda-vissza. Pontosabbak ma már az előrejelzések, de nem csalhatatlanok. A mai napra a fővárosra ötcentis havat jövendöltek, és lett már kora reggelre 20-30 centi. Ezért történt, hogy a dél-pesti kirendeltség vezetőjének, Derdák úrnak reggelre sok dolga támadt, területre sietett, és csak üzent, az egyes fokozatú riasztást hármas fokozatúra minősítették. (A 4. fokozatnál a dolgozó a műszak végén a telephelyen alszik. A katonaságot, katasztrófavédelmet is segítségül hívják. Ilyen utoljára 1984-ben volt.) Most, ahogy tehették, 8 órásról átálltak 12 órás műszakra, de aki este tízkor végzett, reggel hatkor még nem vezethetett. Ketten beteget jelentettek, de tíz órára így is, aki élt, mozgott, a fedélzeten volt.

De a gépek a legrosszabbkor adják meg magukat. Most is, amikor végre a telephelyre érünk, látjuk, rúdon egy kotrót húznak be. Lassan vontatják, így megpakolva lehet vagy 24 tonna. Ma hiányzik a táncból.

Azért nem maradunk kísérő nélkül. Kozma Péter közterület-ellenőrrel indulunk is. Tétlenségre sose panaszkodhat, váltótársával „övé” egész Dél-Pest, naponta 11 kerület útvonalát ellenőrzi. Normális esetben napi négyszáz kilométert is autózik. Mobiltelefonon, rádión szól, hol van gond, hol kell segítség. A mai azért nem teljesen normális nap. Gyálon él, négykor kelt, kilapátolta magát a főútig. Elakadt, nyári gumis Suzukit tologatott, egy másiknak hóláncot tett fel, de műszakkezdésre, öt ötvenre beért. Azóta úton van. Akinek hiányzott a tél, megkapta, ezerrel támad. Csatázhatunk a hóval, ónos esővel, mondja több részletben.

Szaggatottan beszélgetünk. Míg ezt a néhány mondatot elsorolta, tíz hívása volt. Mit is kérdezett, hol tartottunk, kérdi, meg-megakadva a hívások után. Újra rájövünk, nem igazán hiányzunk mi ide, ez a nap nem rólunk szól. Így, amikor felénk fordul, hogy „két autónk hintőanyagért a Bihari úti telepre tart, ha gondolják, rövid időre beülhetnek melléjük”, örömmel bólintunk.

Még az autóikat rámolják, mire odaérünk. Szűcs László, nyújtja a kezét egyikük. Tizenhárom éve van a cégnél, Szigetszentmiklósról jár be. Hajnalban, amit talált, összeszedett a konyhában. Tegnapról maradt sült húst hozott magával, és hideg üdítőt. Ez volt kéznél. Lesz ideje enni? Csak reméli. Úgy készült, kettőkor végez, de szóltak, hatig maradjon. Két gyerek van, úgy egyeztek, ma érte megy. „Az asszony nem boldog tőle, kínos megint elkéredzkednie, de megérti, ez van. Amúgy ránk fér, így több pénzt viszek haza”, mondja, és már búcsúzik is, az autóját megrakták, muszáj mérlegre állnia.
Konvojban, ék alakban haladunk majd: elöl mi Andrási Zoltánnal, mögöttünk Szűcs. Útvonal-egyeztetésre nincs szükség, mindenki betéve ismeri. Azonos kocsival, azonos vonalon járnak. Andrásinak Ivanics Norbert a váltótársa. Reggel hatkor, műszakváltásnál egymás kezébe csaptak. A kocsi jó, a tank teli, vigyázz magadra, mondta Ivanics. Fáradt volt, a szeme karikás, látszott, talán állva is elaludna.

Andrási amúgy új ember a cégnél, másfél éve jött. Egy italos cégnél dolgozott, de csökkent a forgalom, leépítésekről beszéltek. „Jó itt nekem. A pénz lehetne ugyan több, de ez stabil hely. Nyáron az utcákat locsoltam. Azt jobban szerettem, a gyerekek visítozva szaladtak utánam, s kiabáltak: ide, ide, bácsi. Az átállás? Nehezen ment, szerelgettünk, hóekét kalapáltunk, pucoltunk. Olyan ez, mint a seregben, nem jó, ha csak egy pillanatra is unatkozunk.” Elhallgat Andrási, koncentrál, most újították itt a szakaszt, de a csatornafedőket nem sikerült vízszintbe hozni, vigyáz rá, ki ne borítsa őket. És vigyáz az elakadt, veszteglő autókra és biciklistákra is, mert mintha mindenki egyszerre kergült volna meg, kerékpárral indult el, igaz, gyorsabban haladnak, mint gyalog.

Erős autó ez, síugró sáncra is felmenne. Csak szakad a hó, és kopott gumis autókat kerülgetünk, amiknek már a felüljáró megoldhatatlan feladat. Autók vágnak elénk, s kerülnek bennünket, nekik a mi sebességünk lassú. Mondja Andrási, hiába vigyáznak, sok a koccanás, szélesebb az autónál a hóeke. Ezt ők tudják, az autósok néha elfelejtik, és elméretezik a távot.
Megyünk, ekézünk és szórunk, a mellékútról dühös autósok integetnek, és üvöltik: gyertek már, miért fizetünk benneteket? Mások kapubejárók elől és a járdáról lökik vissza az útra a havat. Andrási kacsint, ez van, apró, napi csaták ezek. Megyünk előre rendületlenül. A hó is fogy az útról, a havazás is gyengül, vagy csak ezzel nyugtatjuk magunkat. Ma úgy esett, 30 kilométerre elég a hintőanyag. Andrási már a gép „üres jelzését” várja, és azt, hogy a Bihari úton újra telipakolják, s csak menjen délután hatig, hogy a telepen Ivanics tenyerébe csapjon. A kocsi jó, a tank teli, vigyázz magadra, mondja majd, s várja, hogy hajnalig alhasson.

Legalább nem hallja, már este akad politikus, aki a kialakult helyzetért, a közlekedési „káoszért” felelősért kiált, fejeket követel. Szorul a hurok, hó!

Ezek is érdekelhetnek