Húsz lóval a túlélésért

Egyre többen aggódnak a győri lovardáért. Komolyabb összeget már régen költöttek rá, pedig ráférne. Mi lesz a sorsa, ha az önkormányzat megválik az egykor neves versenyeknek helyet adó ingatlantól?

Ország-világBiczó Henriett2013. 01. 08. kedd2013. 01. 08.
Húsz lóval a túlélésért

Talán a Kincsem Nemzeti Lovas Program segítségével kilábalhat nehézségeiből a pár évtizede fénykorát élő, mára kissé megkopott győri lovarda. Bízunk abban, hogy a kormányzat komolyan gondolta a februárban elfogadott programot – mondja reménykedve Baldauf Attila, aki közel öt éve bérli a mintegy kéthektáros, önkormányzati tulajdonban lévő lovardát. – Amikor átvettük a területet, alig négy-öt látogatónk volt. Mára elértük, hogy lovas- és díjugrató iskolát működtetünk. Havonta félszázan járnak ide lovagolni, köztük igazolt versenyzők is. Megértem, hogy az önkormányzatnak már nincs pénze arra, hogy lovardát fejlesszen. Igaz, csak két éve került vissza a városhoz az ingatlan, a korábbi tulajdonos cégét felszámolták. A bérlőnek nem feladata a beruházás, de ami a sportegyesületünktől telik, azt anyagilag is megtesszük. Három gyermekem közül kettő versenyszerűen lovagol. Ezt mi szerelemből csináljuk – teszi hozzá a Baldauf Team Lovas Sport¬egyesület vezetője.

Pedig nem akármilyen intézményről van szó: a győri lovarda nagy neveket „termelt”. A hatvanas évek végén Balczó András olimpiai bajnok öttusázó is Győrben fejlesztette lovas tudását, 1974-ben pedig országos bajnokságot rendeztek itt. Negyvenöt évvel ezelőtt a Salzburgban megrendezett Amatőr Lovasok Európa-bajnokságán az a győri kötődésű csapat nyerte el az aranyérmet, amelynek tagjai szintén ezen a pályán edzettek. 1990-ben és 1991-ben a női junior öttusa Európa-bajnokságnak és világbajnokságnak is ez a lovarda adott helyet.

A győri lovarda jelenleg húsz lóval „üzemel” – Győr-Moson-Sopron az a megye, amely egyáltalán nem szűkölködik lovardákban. Vidéken nagyon népszerű belevágni ilyen vállalkozásba. Ezek olyan lovardák, amelyek „fölszippantják” azokat, főleg gyerekeket, akik hobbiszinten szeretnének megtanulni lovagolni. De a győri az ország néhány olyan fedett lovardája közé tartozik, ahol nemzetközi versenyeket is lehetne rendezni.

Egyes hírek szerint a győri önkormányzat 180 millió forintért árulja az ingatlant. A lovarda vezetője reméli, olyan tulajdonos kezébe kerül a történelminek nevezhető terület, akinek az a célja, hogy európai színvonalú lovardát hozzon létre és rangos bemutatókat rendezhessen. Ha lesz rá lehetősége, Baldauf Attila ebben maximálisan partner lesz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek