Lángra kaptak, nem hallgatnak a diákok

Együtt vagyunk! Együtt vagyunk! – skandálták a diákok az egyik decemberi éjszakában, amikor az őket mindvégig kulturáltan kísérgető rendőrök kocsiba ültették a tömeget hangosbeszélővel lelkesítő két fiatalt. Ekkor már egy ideje a hídon vesztegeltek a tüntetők, és hol kézfeltartással, hol pedig guggolással igyekeztek demokratikus úton szavazni arról, hogy lemenjenek-e a Lánchídról. A hangosbeszélővel afféle ceremóniamesterként vezénylő fiút ekkor már sokadjára kérte a rendőrök parancsnoka, hogy vigye le a tüntetőket a hídról – ő pedig sokadjára válaszolta azt, hogy nem ő dönt, csak közvetíti a többség döntéseit.

A rendőrök először azt mondták, hogy igazoltatni viszik le a hídról a két fiút, azután autóba ültették őket, mire a diákok egy része elszállingózott. Páran a srácokat szállító kocsi elé ültek, amely így alig tudott kiállni a dugóból. A közlekedési rendőrök mögül előbukkantak a rohamrendőrök, sorfalat állva igyekeztek biztosítani az autó útját.

– Elvették a nyugdíjatok, elvették a nyugdíjatok! – kapott erőre újra a skandálás, de a rendőrök, kínosan kerülve az összeütközést, araszról araszra nyomulva vitték el a két fiatalt, majd egy harmadikat, egy tizenhét éves fiút, akinek épphogy csak a kezébe került hangosbeszélő. Az akciónak kettős hatása volt: szabaddá vált a Lánchíd és a tüntetőknek egy jelentős része elszivárgott. A maradék viszont meglehetősen felpaprikázva indult el a Szalay utcába, ahová a hírek szerint a három srácot vitték a rendőrök.

Hogy mégis mi vitte utcára a diákokat? December elején kiszivárgott, majd a kormányszóvivő is megerősítette, hogy a kormány drasztikusan, negyvenezerről körülbelül tízezerre kívánja csökkenteni a teljes állami támogatásban részesülő hallgatók számát. Ez a gyakorlatban egyet jelentett volna a tandíj bevezetésével, amelyet a kormányzó párt kezdeményezésére népszavazás vetett el 2008-ban.

A kormánynak erre az volt a válasza, hogy ez nem tandíj, hanem költségtérítés, amelyet a rendkívül kedvezményes, államilag támogatott kamatra adott Diákhitel2-vel továbbra sem kell azonnal kifizetni. Tanulhat mindenki ingyen, csak később, a fizetéséből kell majd megadnia a kölcsönt. Amely egy orvos esetében akár tízmilliós nagyságrendet is jelenthet.
A hírre az egész felsőoktatási szektor tüntetni kezdett. Nemcsak a hallgatók mozdultak meg, hanem a rektorok és az oktatók is. Vagyis a felsőoktatás egymással egyébként állandó érdekütközésben álló összes csoportja összezárt. Majd hamarosan behúzták az ügybe a semmilyen szervezettséggel nem bíró gimnazistákat is, akiknek igazán a bőrére ment a játék.

A hallgatói fórumok eredménye lett az a hat pont, amely egészen a mai napig a tárgyalások alapjait képezi. A tüntetők azt kérték a kormánytól, hogy a keretszámokat állítsa vissza a 2011-es szintre. Az érdekeltekkel egyeztetve hajtson végre átfogó felsőoktatási reformot. Törölje el az államilag támogatott hallgatókat röghöz kötő hallgatói szerződéseket. Állítsa le a forráskivonást a felsőoktatásból. Biztosítsa az egyetemi autonómiát – vagyis ne helyezzen az egyetemek élére kézi irányítást bevezető, a szenátus jogkörét csorbító kancellárokat. Végül pedig hozzon létre olyan ösztöndíjrendszert, amely szociálisan hátrányos helyzetűeknek is biztosítja a tanulás lehetőségét.

– Lehet azt mondani, hogy nincs több pénz a felsőoktatásra, de ez helyesen úgy hangzik: a kormány nem akar rá többet költeni – mondta el a fő kifogásukat Füzessi Károly, a Hallgatói Hálózat (HaHa) egyik tagja. 2013-ban a felsőoktatásra jutó összeg 123 milliárd forint lenne, ami cirka ötvenmilliárddal kevesebb, mint 2012-ben. – A be¬jelentett elvonásokkal reálértéken számolva 2009-hez képest épp a felére csökkenne a felsőoktatásra fordított források aránya. Ezzel az ország jövőjét herdálják el.

– A Gyurcsány- és az Orbán-féle tandíj szinte csak egy dologban hasonlított: egyiket sem hívták tandíjnak – mondta el a Szabad Földnek egy egyetemi vezető. Miközben a most végző középiskolások (az azóta elvileg visszavont) tandíjban álmaik ellehetetlenülését látják – több olyan végzős diákkal is beszéltünk, akinek a családja nem tudja finanszírozni a kinézett szakot Magyarországon –, az egyetem szempontjából más a probléma.

– Nem az ördögtől való a tandíj, ha visszaforgatják a képzésbe – véli Tóth Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészkarának oktatója, az Oktatói Hálózat tagja, amivel a fent idézett egyetemi vezető is egyetért. Ugyanígy gondolja Füzessi Károly is, aki viszont azt is hozzáteszi, hogy egy esetleges tandíjnak egy jól működő szociális és teljesítményalapú ösztöndíjrendszerrel kell párosulnia, így nem akadályozná a társadalmi mobilitást.

Tóth Zoltán ugyanakkor azt is megjegyzi: a közgazdaság-tudományi karokon már szeptember óta tesztelik a tandíjas oktatást: a sorokat sikerült is feltölteni, de a minőségből lejjebb kellett adni, hiszen nem a legjobbakat veszik fel, hanem azokat, akiknek van pénzük költségtérítésre. A Diákhitel2-t ugyanis csak a hallgatók elenyésző része vette igénybe.
– Évek óta azt mondja a kormány, hogy harcban állunk az adóssággal, azután meg azt, kezdjük azzal a felnőtt életünket, hogy hitelt veszünk fel – mondta az Akadémia előtt tartott tüntetés egyik gimnazista szónoka. Bár a Diákhitel2 valóban rendkívül kedvezményesen kamatozik, nem csak azért nem veszik igénybe a diákok, mert félnek az eladósodástól: nem lehetnek ugyanis biztosak abban sem, hogy a feltételek változatlanok maradnak. A tüntetéseken rendszeresen lejátsszák Orbán Viktor 2008-as, tandíjat ostorozó beszédeit, ami ékesen illusztrálja, mennyire időállóak a kormány elképzelései. Megállapodni csak azzal érdemes, aki állja a szavát.

– Hogy egyezzünk meg valakivel, aki már régen megmondta, hogy nem azt kell figyelni, mit mond, hanem azt, hogy mit tesz?! – hangzott el a tüntetésen. Ez magyarázat arra is, miért folytatódtak a demonstrációk akkor is, amikor a kormány már megígérte, hogy úgymond eltörli a keretszámokat.

Ez a megoldás kerek egy napot élt.
– Az az egyetlen biztos dolog, ha látjuk, hogyan foglalják mindezt törvénybe – mondta Turai Eszter, a HaHa egyik tagja arra a kérdésre, ha már megígérte a miniszterelnök, hogy mindenki mehet államilag finanszírozott képzésre, aki megüti az adott szakra a kormány által megszabott minimum ponthatárt, miért is tüntetnek tovább. A lány azt is hozzátette, hogy a követeléseik közül addig tulajdonképpen egy sem teljesült – míg a kormány szerint csak a hallgatói szerződésben nem tudtak engedni.

– Nem a hallgatókat kell röghöz kötni, hanem olyan országot kell csinálni, ahonnan senki nem akar elmenni – ábrándozik Darvasi Áron szegedi gimnazista, aki középiskolájában szervezett demonstrációt. Ez nagyjából kifejezi, hogyan is érez a diákság azzal kapcsolatban, hogy akár csak részben állami finanszírozott tanulmányokért cserébe is a képzési idő kétszeresét kell Magyarországon ledolgozni. És ebből a kormány nem akar engedni, mondván: elfogadhatatlan, hogy gazdag nyugati országoknak képezzünk orvosokat az adófizetők pénzén. Egyetemi forrásaink szerint a hallgatói szerződés kizárólag az orvosok itthon tartását célozza – arra sem alkalmas –, csakhogy ezt nem lehet törvénybe foglalni, mert diszkriminatív lenne. Most viszont egy csomó olyan szak is beleesik, amelynek képviselői számára itthon nincs elég munkalehetőség. Ráadásul ez a megoldás is megkülönböztető, hiszen például a szakképzésre nem vonatkozik – holott az ország nemcsak orvosokat, de marósokat és henteseket is bőven képez az adófizetők pénzén gazdag nyugati országok számára…

Amit azonban a legkevésbé látszik érteni a kormány, az az egyetemi autonómia és az érdekeltek bevonásával készülő, elsősorban minőségi javulást és nem forráskivonást célzó felsőoktatási reform kérdése. A hallgatók mellett kiálló rektoroknak és oktatóknak ezek a legfontosabbak. A rektorok nyakára ültetett kancellárok gyakorlatilag direkt kormányzati kontrollt jelentenek az egyetemeknek.

– Vonulhatnak díszruháikban, aláírhatják a diplomákat – foglalta össze a rektoroknak megmaradó lehetőségeket egy egyetemi vezető, aki azt is hozzátette: az intézmény működéséért a rektornak továbbra is felelősséget kell vállalnia. – A kancellár a pénzcsap szerepét töltheti be, ami által direkt módon avatkozhat bele oktatási és tudományos kérdésekbe is.

Miközben az ágazat szereplői abban egyeztek meg, hogy az általuk létrehozott Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum fogja a kormánnyal együttműködve megkísérelni az átfogó reform kidolgozását, addig a szakminisztérium a már korábban is engedékeny tárgyalópartnernek bizonyuló HÖOK-kal (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) egyeztet. Kihagyva a folyamatból a rektorokat, az oktatókat, illetve az olyan alternatív szervezeteket, mint amilyen a HaHa is, amelynek a képviselőit korábban a HÖOK megfigyelőként bevitte a tárgyalásokra. A HÖOK utolsó közleményében azt hangsúlyozta, hogy az álláspontok már közeledtek egymáshoz, holott a többi szereplő nem tapasztalta ugyanezt – egyedül a keretszámok terén táncolt vissza a kormány némelyest, de még mindig nem a hat pontban meghatározott 2011-es szinthez. Ugyanakkor a legtöbben úgy látják, hogy a HÖOK most nem köthet különalkut a kormánnyal, mert azzal a diákság maradék támogatását is elvesztené, és a hallgatók végleg átpártolnának az alternatív érdekképviseletekhez, amelyek már most is inkább nevezhetőek a tiltakozások motorjainak.

E sorok írásakor a kormány utolsó ígérete az, hogy mindent összevéve 55 ezer teljesen államilag támogatott képzés indul jövőre, ebbe azonban a PhD- és a mesterszakos hallgatókat is beleszámolják. Tizenhat szakon – amelyek között a legnépszerűbbek is ott vannak, amilyen a jogász, a közgazdász és a kommunikáció – nem lesz államilag támogatott képzés. Huszonnégymilliárd forint pluszforrást kapnának az egyetemek – de könnyen lehetséges, hogy saját maguktól, hiszen a 2013-as költségvetés sarokszámai eddig nem változtak. Nincs szó a kancellári rendszer visszavonásáról. A hallgatói szerződés ügyét ugyan a HÖOK-nak sikerült megnyitnia, de erre vonatkozóan sincs konkrét ígéret. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a HÖOK akár áprilisig is elhúzódó egyeztetésekről beszélt.

A három, intézkedés alá vont fiút a rendőrség még a tüntetés éjjelén, kettő óra körül egy figyelmeztetéssel szabadon engedte. Egyszerre volt mulatságos és megható, hogy társaik rossz helyen énekeltek Tankcsapda-számokat a kiszabadításuk érdekében.

– Ez nem arról szól elsősorban, hogy az utcára menjünk – mondta egy hallgató a helyszínen a Szabad Földnek. – Hanem arról, hogy legyen beleszólásunk, mi történik velünk. Legyen egy új demokratikus politikai kultúra, és múljon az az apátia, ami lehetővé teszi, hogy a kormány bárkivel bármit megtehessen, és ne kelljen konszenzust keresnie.
A diákok jelen állás szerint kitartanak. Hat pontjukból nem engednek, ezek teljesüléséig folytatják a demonstrációkat.