Sivatagi vérfürdő

Múlt szombaton véget ért a 72 órán át tartó algériai túszdráma. Hollywood legvéresebb filmforgatókönyve kelt életre a Szaharában. Az Algéria keleti részén lévő In Amenas földgázfeldolgozó üzemében az al-Kaidához kötődő iszlamista csoport több száz algériait és 41 külföldit ejtett fogságba, a szomszédos Maliban az iszlamista szélsőségesek ellen indtott francia offenzíva befejezését, az elítélt terroristák szabadon engedését követelve.

Ország-világ(markos)2013. 01. 25. péntek2013. 01. 25.

Kép: Algerie - In Amenas Project

Sivatagi vérfürdő
Algerie - In Amenas Project

Az akció még előző szerda hajnalán, helyi idő szerint öt óra körül kezdődött, amikor az állig felfegyverzett, líbiai és algériai akcentussal beszélő terroristák rátámadtak két buszra, amely munkásokat szállított az In Amenas-i gázmező felé. Hogy senkinek ne legyen kétsége szándékaik komolysága felől, egy brit és egy algériai állampolgárt már ekkor lelőttek. A terroristák először egy – a gázmezőtől 40 kilométerre fekvő – város lakóövezetéből, majd a gázmező központi létesítményéből újabb több száz túszt szedtek össze. Az algériai hadsereg ezt követően kerítette körbe a létesítményt. Bár a helyi vezetés azt hangoztatta, hogy a válságot párbeszéd útján kívánja megoldani, Francois Hollande szavaival élve a túszszabadító akció „láthatólag drámai körülmények között oldódott meg”.

A hadsereg kommandósokkal felszerelkezve csütörtök délben helikopterről bombázta az üzemet. Lapzártánkig összesen 81 halálos áldozatot – beleértve a terroristákat is – számoltak össze a szombaton véget ért mentés eredményeként. Nehéz szabadulni a gyanútól, mi szerint Algéria érdekelt lehetett a véres drámában. Ha a harcok tovább-, netán átterjedését meg akarta akadályozni, némileg kedvezni kellett a szomszédnak is, és erős európai szövetségeseket kellett keríteni. Ami a túszejtőket illeti, alapvetően megélhetési terroristákról van szó: vezetőjük az a Mohtar Belmohtar, aki korábban az al-Kaida helyi, AQIM nevű szervezetének volt az első embere. „Civilben” cigarettacsempészettel foglalkozik, innen ered a Mister Marlboro gúnynév, ismerői szerint a terrorakciókat is csak a pénzszerzésre használja. A nyugati hírszerzés körözési listájának élén álló, profi emberrablóként számon tartott Mohtar az utóbbi időben közeli kapcsolatba került a mali elnök megbuktatására szövetkezett lázadókkal, s többnyire maga is Észak-Maliban tartózkodik. 2008-ban gyilkosságért, 2012-ben pedig terrorizmusért is halálra ítélték. Az emberrablókat egyébként a szomszédos Líbiában és Nigériában képezték ki.

Algéria Oroszország és Norvégia után Európa harmadik legnagyobb földgázbeszállítója. A fővárostól 1300 km-re fekvő In Amenas-i mezőn a brit energiaóriás, a BP a norvég Statoillal és az algériai Sonatrachhal közösen termel ki gázt, a helyi kormány nagy hangsúlyt fektet a külföldi olajipari társaságok munkatársainak biztonságára. Az itt dolgozókat folyamatos katonai kíséretben részesítik nehogy a nyersanyag-kitermelő cégek kivonuljanak az országból. A mostani terrorakció jelentős károkat okozott Algériának: a Sonatrach egyik képviselője szerint a gázmező lezárásával az ország napi 11 millió dollárnyi (2,42 milliárd Ft) bevételtől esett el.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek