Fogva tart a sziget szelleme

A tengerből meredeken kiemelkedő Agung vulkán formálta e paradicsomi földdarabot, a csúcsától a tengerpartig hosszanti völgyek tagolják a tájat. A völgyek hálózata olyan természetes akadályokat jelent az emberek számára, hogy igazi kihívás itt közlekedni. A sziget valódi méretét meghazudtoló módon hosszú időt lehet úton tölteni a kacskaringós, hullámvasútszerű utakon.

A magasba törő szent hegy viszont nemcsak nehezíti a lakók mindennapjait, de élettel is megtölti a szigetet. Útját állja a tenger felől érkező nedves légtömegeknek, hogy azok roppant terhüktől megszabadulva kövér és sűrű cseppekben hulljanak alá, bekerülvén az örök körforgásba. Sűrű őserdőt táplálnak a hegyek magaslatain, hogy a csermelyekből zúgó folyókká egyesülve rohanjanak, néhol harminc-negyven métert is zuhanva. A vízesés lábánál a permet és a százszázalékos páratartalom közege mintha valahol a szárazföld és a tenger között lenne.

A lankák felé tovarohanó éltető víz fokozatosan csillapodik, mire Tirtta Empul szent medencéihez ér. A kőből épített szentély és fürdőhely zarándokok kedvelt célpontja, jöhet ide imáival és fohászaival bárki, aki a szent hegy ajándékát élvezni kívánja. Kőből vájt évszázados vízköpőkön át hullik a megmártózók fejére a kristálytiszta víz. Felszínén a fény olyan selymesen játszik, hogy a látványa is megtisztulást hoz.

A spirituális magaslatok után, továbbkövetve a folyócskát, eljutunk a szent Gunung Agung hegy lábánál fekvő Ubud faluba. A zseniális helyen fekvő házak több európai művészt is letelepedésre csábítottak a XX. század során. Az ő hatásuknak is köszönhető, hogy ez a falu lett Bali művészeti központja, festők és szobrászok százai lelnek itt inspirációt a táj csodájából. A balinézek rajonganak a szobrokért, legyen az kő, fa vagy papírmasé, embert vagy démont ábrázoló, imádják mind.

Egyik nap kezembe akadt egy magyar fényképész korabeli albuma egy utcai árusnál. Nincs még száz éve, hogy a messzire jutott hazánkfiát elvarázsolta a hely szelleme és – képeit nézegetve kiderült – az örök nyárban fedetlen felsőtesttel mászkáló apró lányok még inkább.

A megbecsülhetetlen korú, gyermeki testű helyi nők ma is sok utazó vágyainak tárgyát jelentik. A legenda szerint volt olyan hajóskapitány a felfedezések korában, aki hónapokig nem tudta összeterelni az esőerdőben félmeztelen asszonyokat kergető matrózait.

A káosz hasonló lehetett, mint az Ubud falu közepén elterülő erdőben. A sűrűn lakott utcát egyszer csak felváltja egy hatalmas fák árnyékában őrjöngő majomsereg. A makákók épp olyan jól elszórakoznak az őket bámuló turistákkal, mint amennyire azok félve lépkednek a ketrec nélküli majomházban. Ha véletlenül vettünk egy fürt banánt a kapuban, akkor az inzultus garantált. A nagy visongás közepette egyszer csak valami furcsa füst kezdett gomolyogni a majomerdőben.

Hátrahagyva kissé a forgatagot, elindulok a füst irányába. Hamarosan egy halotti szertartás közepében találom magam. Kedvesen integetnek. Már csak a végére érkeztem, órák is eltelhettek, mióta elhamvasztották idős rokonukat. Megilletődöm, hiszen még lángol a tűz, mely kevéssel előtte emésztette el valaki testét. Fürkészem a szomorúságot a tekintetükben. De az arcok ugyanúgy mosolyognak, mint mindig, valahányszor egy balinéz szemébe nézek. Hitük a reinkarnációban, hogy rokonuk lelke hamarosan újjászületik, megingathatatlan. Az élet örök körforgásának maguk is részét képezik, mint a természet, mely alapjaiban határozza meg létüket.

Mire elhamvad a máglya, újfent szakadni kezd az eső. Menekülni felesleges előle, jobb, ha gyorsan átjárja ruhánkat a langyos víz, onnantól kezdve eggyé válunk vele. Az állandó égi áldás tiszteletére Karangsem király vízi palotát épített Tirta Gangga néven, mely annyit tesz: Gangesz vize. Ez valójában egy kert, ahol a vízbe épített köveken bárki körbesétálhatja a medencéket.

Nem véletlen a Gangesz említése, Bali ugyanis a többségében muszlim vallású Indonézián belül egy hindu közösség. A vallást meghonosító korabeli uralkodók maguk is az indiai hitvilág jeles alakjaitól származtatják családfáikat. A később érkező iszlám egész Indonéziát meghódította, ám Bali kitartott a hindu vallás mellett – az Indiából származó hagyományt adoptálták a saját világnézetükbe.

A VII. század körül elterjedt hinduizmus itt babonás hiedelmekkel és az ősszellemekbe vetett hittel együtt él. Jelképeik folyton ránk köszönnek. Az utcán áldoznak, hogy az oly fontos harcot fenntartsák jó és gonosz között. Ez a kettősség minden balinéz számára az élet alapja. Valamennyi családi otthonban van legalább egy házi szentély, és még a legapróbb faluban is kell lennie három templomnak.

A hinduizmussal együtt a kasztrendszer is fontos szerepet játszik a társadalom alakításában, bár hatása egyre gyengébb. Ennek egyik oka, hogy a döntően földművesként dolgozó balinézek kilencven százaléka a legalacsonyabb kasztba tartozik. Ők a súdrák. A köznapi életben a beszédstílus sajátosságai rögtön jelzik a magasabb kaszthoz tartozást.

Miként a lélek táplálása mindennapjaik alapvető része, úgy a testé sem maradhat el. A meredek, tagolt völgyeket az emberi művelés rizsteraszokká szelídítette. A párhuzamosan futó teraszok mintha szintvonalak lennének egy térképen. A látvány inkább hasonlít művészeti alkotásra, semmint az alapvető élelmiszer termőhelyére.

A rizstermesztéshez nélkülözhetetlen, folyamatos vízellátás érdekében minden falu saját gazdálkodási szervezetet tart fent. A szubaknak nevezett rendszer egy bonyolult, spirituális rítusokat is bemutató társulás, amely azt hivatott biztosítani, hogy a rizsterasz minden szintjén megfelelő mennyiségű víz borítsa a növényt. Ennek praktikus megoldása, hogy a legalsó terasz gazdája legyen a felelős, hiszen ha neki is jut elég víz, akkor fentebb is ígéretes lesz a termény. Rendszeres gyűléseken tárgyalják meg az öntözőcsatornák karbantartását, és természetesen az istenek kedvére templomot is építenek a rizsföldek közelében.

A rizstermesztés a mai napig a legfontosabb foglalkozás a szigeten. A technika évszázadok óta nem változott: mezítláb kajtatnak a térdig érő vízben, egyik kezükben sarló, a másikba a learatott rizst gyűjtik.

Hasonlóan romantikus benyomást tett rám egy sótermelő család, akikkel a tengerparton találkoztunk. A férfi tákolt vízhordóval cipeli álló nap a tengervizet, hogy a part menti fekete homokon apránként szétloccsantva, több lépésben koncentrálja a felgyülemlett só mennyiségét. A homok tetejéről a só egy fateknőbe gyűlik, ahonnan vízzel ismét kioldva átkerül a napon felállított lepárló teknőkbe. Miután a nap és szél elpárologtatta a vizet, kristálytiszta étkezési só marad vissza. Ragyogó módszer, semmi olyasmit nem igényel, amit a legutóbbi tízezer évben fedezett fel az emberiség.

Ahogy figyelem a férfi arcát, végigfut bennem mindaz, amit a szent hegy tetejétől egészen a tengerpartig eljutva tapasztaltam. Egyszerű életvitelében bontakozik ki boldogsága. Apró viskójától a tengerpartig csupán néhány lépés. Munka és élettér, egy egész világ.

A sóillatú horizontot figyelve örökös mosolya mély barázdákat vágott arcára. Ez a bali mosoly nem is reakció, inkább állapot. Maga a harmónia. Az istenekkel és a természettel.