Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) megyei szervezetei és a Trade Magazin „Tudásfórum kis- és középvállalkozások cégvezetőinek, döntéshozóinak részére – 2013 tavasz” címmel sajtónyilvános üzleti rendezvényt szervez májusban hat helyszínen (időpont és helyszínrészletek a felhívás végén!).
A rendezvény azoknak a vállalkozásvezetőknek szól, akiket érdekel, hogy ebben a nehezedő gazdasági környezetben miként tudja cége költségeit csökkenteni, valamint bevételeit és általában hatékonyságát növelni. Az esemény célja, hogy a résztvevő előadó cégek esettanulmányain keresztül konkrét problémák megoldására gyakorlati javaslatokat adjon. A résztvevők olyan előadóktól hallhatnak fontos, piaci információkat, mint például Kozák Ákos, a GfK igazgatója, aki előadásában elemzi a gazdasági folyamatokat és a térségi kilátásokat. Pontos ismereteket nyújt a regionális piac sajátosságairól és a jelenlegi fogyasztási trendekről és várható kilátásokról. Előadást tart továbbá Zsivola Gabriella, a Vodafone üzletágvezetője teljeskörű infokommunikációs szolgáltatások költséghatékony használatáról, valamint Krázli Zoltán, a Gs1 vezetője a hatékonyságnövelő termék és szolgáltatás nyilvántartási megoldásokról és adatrendezésről, amely mindig pontos információkat biztosít a cégtulajdonosok számára. Az eseményen hasznos információkat nyújt majd az FHB bank ügyvezetője, Kormos Csaba a hitelmegoldásokról, illetve akár a hitel nélküli, gondos pénzügyi menedzselésről.
Az előadó cégek sok meglepetéssel, interaktív programokkal, ajándékkal készülnek.
Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Amennyiben Ön is szeretne részt venni a rendezvényen, kérjük, küldje el jelentkezését, a helyszín alatt feltűntetett elérhetőségek egyikére vagy töltse ki online jelentkezési lapunkat a www.trademagazin.hu/rendezvenyek/roadshow-2013 linkre kattintva. A regisztráció zárása és jelentkezési határidő az esemény előtt 2 nappal.
Helyszínek, időpontok:
1. állomás: Miskolc
Helyszín: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) székháza (3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.)
Időpont: 2013. május 8. szerda, 10-13 óra
Regisztráció: BOKIK: Kálna Zsuzsa; tel.: 06-46/501-870,e-mail: [email protected]; VOSZ: tel.: 06-46/413-643; e-mail: [email protected]
2. állomás: Tatabánya
Helyszín: Edutus Főiskola I. emeleti díszterem (2800 Tatabánya, Stúdium tér 1.)
Időpont: 2013. május 13. hétfő, 16-19 óra
Regisztráció: VOSZ: Pordánné Balázs Ibolya; tel.: 06-34/305-092, 06-30/9220-553, e-mail: [email protected]
3. állomás: Nyíregyháza
Helyszín: PRIMOM Vállalkozásélénkítő Alapítvány – Konferencia terem (4400 Nyíregyháza, Váci Mihály út 41.)
Időpont: 2013. május 23. csütörtök, 9-12 óra
Regisztráció: Trade Magazin: Szabó Tímea marketing menedzser, tel.: 06-30/826-4159,
e-mail: [email protected]
4. állomás: Szolnok
Helyszín: Hozam Klub (5000 Szolnok, Mária út 27.)
Időpont: 2013. május 23. csütörtök, 16-19 óra
Regisztráció: VOSZ: Czakó Istvánné Anikó; tel.: 06-56/512-370, 06-30/612-0763; e-mail: [email protected]
5. állomás: Agárd
Helyszín: Csutora Étterem (2484 Agárd, Balatoni út 131.)
Időpont: 2013. május 29. szerda, 10-13 óra
Regisztráció: VOSZ: Varga István elnök; fax: 06-22/502-611, e-mail: [email protected]
6. állomás: Kecskemét
Helyszín: Hunyadi Inkubátorház (6000 Kecskemét, Szolnoki út 23.)
Időpont: 2013. május 29. szerda, 16-19 óra
Regisztráció: VOSZ: Dr. Lovas Dániel titkár; tel.: 06-20/329-2950, e-mail: [email protected]
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu