Fogadjon örökbe egy kátyút!

Pedig nem saccolják az adatokat: 77 mérnökség 200 ellenőre járja az utakat, striguláz, jelent. Vannak „önkénteseik” is: higgadt, tárgyszerű és kissé zaklatott, intézkedést követelő bejelentők. Az útjavítók is megindulnak. Marnak, tömnek, de sose végeznek. Pedig már segítők is vannak. Önkéntes zugkátyúzók, akik – jól, rosszul – segítenek, ahol tudnak.

Meteorológusaink szombati jóslatukkal nem vállalkoztak túl. Ötven százalékra tették, hogy esni fog. (Vagy esik, vagy nem!) Talán ezért, hogy lassan gyülekezünk Budakeszi szélén, a Domb utcánál. Tiltott dologra készülünk: utat foltozgatunk, javítunk majd. Bár jobb lesz majd mindenkinek, de a zugkátyúzást tiltják a rendeletek, a munkákért még büntetés is jár.

Ezért az óvatosság. Különös konspirációs szabályok léptek erre életbe: már nemcsak élőszóban, a kocsma falán cédulára írva, de interneten is toboroznak új tenni akarókat, zugban kátyúzókat. Pénzt is gyűjtenek a munkákra, aminek az elköltéséről forintra elszámolnak. Rend legyen, ha tilosban is járunk. Nyereség nincs, sőt így az adóhatóság se találhat kivetnivalót benne. Miért is büntetnének éppen ők, ha a zugkátyúzó ötletgazda, tervező, kivitelező Nelbühel Zoltán már akkor boldog, ha a munkán – bár cipel, emelget, terít, tömörít – csak keveset veszít?

Találmányok csak apróságokon múlnak. Zugkátyúzáshoz se kellett isteni szikra: az itt, a Nagyszénászugban élők elunták, hogy az útjaik használhatatlanok, kátyú kátyút ér, két autó sehogy nem fér el egymás mellett, ütköztek is sokat. Eleinte panaszkodtak, könyörögtek, hogy ők se másodrendű állampolgárok, segítségre várnak. Az önkormányzat emberei bólogattak, hogy értik a gondokat, azért vannak itt, de szűkös a keretük – csodára, útra várni kell.

Bajban találékony a magyar. Előbb itt is Fogadjunk örökbe egy kátyút! címmel mozgalmat hirdettek. Figyelemfelkeltőn a kátyúkba virágot, vágott füvet, a befőzési szezonban gyümölcsmagokat tettek, sittet szórtak rá. Hanem az ilyen lyuktömködés annyit ér, hogy semmit! Ront is a helyzeten.

Úgy két hónapja állt a mozgalom élére Nelbühel Zoltán. Ért hozzá, bár nem ebből él, szakmája szerint útépítő mérnök. Kiszámolta, ha az önkormányzatra várnak, s ha végre pénz jut rá, jó esetben 10-15 év múlva javul meg az útjuk. Már ami addigra megmarad belőle. Hanem ha összefogunk, összegzett Nelbühel, csodákra leszünk képesek! Rögtön kirukkolt az ötlettel, a „hideg aszfalttal”, ami készen kapható. A módszer egyszerű: a tiszta, portalanított kátyúkba a forró bitumen helyett emulziós oldattal átitatott hideg aszfaltot öntenek. Gereblyézik, megtapicskálják, autóval megjárkálják. Néhány óra alatt az aszfalt úgy megköt, ember onnan ki nem piszkálja. Kátyú volt, nincs! Egy-egy kátyúba egy zsáknyi, 25 kiló hideg aszfalt elég, áfával együtt nem több ez 1500 forintnál.

Hajrá, mondták a helyiek, kezdjünk hozzá. Hohohó, szólt a hivatalos verdikt. Nem úgy van az! Ez az út és a felelősség vele itt az önkormányzaté: ha embert tiltott zugkátyúzáson érnek, megbírságolják, és még az eredeti kátyús állapotot is nyolc napon belül helyreállíttatják vele. Csapda ez: aki kátyút töm be, bár balesetveszélyt hárít el, a köz javát szolgálja, de jogszerű a büntetés is, ami érte jár, igaz, nem igazságos.

Nincs megoldás? Ugyan már! Nincs baj, slamasztika. Amire szabályt, arra kikerülő kiskaput ne találnánk?!
Az állampolgár szorgosan jelenti a kátyúkat. Ha akad pénz rá, a munkákra pályáztat az önkormányzat, három cégtől is árajánlatot kér a tömködésre. Úgy lesz támadhatatlan. A nyertes a kátyúkat néhány hónap, év, évtized múlva, darabját úgy 15 ezerért betömködi. Ennyi pénz pedig, tudjuk, nincs.

De korai feladni a harcot, következhet az engedetlenség: a polgár erős felindultságban, titokban zugkátyúzik. Néhány nap múlva ember meg nem mondja, ki tette. Okos önkormányzat pedig (reméljük, ezzel a kijelentéssel nem ártunk az ügynek) szemet huny, úgy intézi, a titkos javítómunkák alatt arra nem ellenőriz. Utána tettest se keres, nincs rá kapacitása. És ha azt látja, szakszerűen mennek a dolgok, friss szegélykövek mellé még murvát is dob, hátha akad ember, aki illegálisan, de szakszerűen szétteríti azt.

A közelgő eső vagy a sajtónyilvánosság távol tart, merthogy a szokott 10-15 ember helyett ma heten jönnek. Kicsiny, de elszánt csapat. Söprű, gereblye, lapát, zsákos hideg aszfalt az autók hátuljában, és már indulunk. Keresni nem kell, van kátyú bőségesen. Nelbühel lánya, Nóra bár érettségire készül, de most söprűt ragad, tisztára csutakolja a kátyút. Füredi Tibor napkollektor-szerelő a kátyúkhoz borítja a hideg aszfaltot, Kugler Zoltán lovas tréner az aszfaltot teríti. Nagy József, kinek a portája előtt a kátyúval küzdünk, lapáttal egyenget. Nem figyelem, de percek alatt a harmadik kátyúval végzünk, és nincs útlezárás, forgalomelterelés, lassítás. Haladunk, na! Javul az út.

A hírrel hívom is Zoli barátomat, hadd örüljön. Ő négy hete biciklijével a közelben tekert. Küzdött az emelkedővel, úgy tervezte, könnyebb lesz lefelé. Hanem alig gurult, gyorsult, kátyús szakaszhoz ért. Esélye se maradt. Kirándulók hívták hozzá a mentőt. Kórházban rakták össze törött kulcscsontját, bordáját. Már jobban van, két hete kiengedték. Reggel, este a kádba áll, a neje mosdatja, törölgeti. Járhatott volna rosszabbul is, már egy órát tud ülni, dolgozni naponta. Gyógyul, az idő neki dolgozik. Néha eszébe jut, ha ügyesen esik, nem ájul el, a mobilja se törik el, és fényképet is csinál, jegyzőkönyvet vetet fel, tanúkat keres, rendőrt hív, jelent az útkezelőknek – kátyús baleseteknél ez az eljárás, akár kártérítést is kérhetne. Talán majd legközelebb.

Szerencsénk van, még nem esik, itt újabb kátyúval végzünk. Nem úgy, mint két napja, amikor Pest megyei kátyúkat, azt foltozó brigádok után kutattunk. Tervezgetni se kell, az ember nekiindul és talál. Sárisáp közepére jutunk. Tábla jelzi, úthiba következik. És látjuk is, a terelőoszlopok mögött méretes kátyú: hosszú és úgy 25 centi mély. Februárban tették ki a táblát. A környéken élők úgy remélik, idén még kijavítják. Vagy jövőre, még a választások előtt.

Érdekes találkozás. A kátyútól ötméternyire a járdát aszfaltozzák. Kapacitálják a kivitelezőt, Robotka Lászlót, ezt a kátyút is tömje be, balesetveszélyes. Robotka fejet ráz, főúton az tilos, nem is az ő dolga, az ő mandátuma csak a járdára szól. Ömlik az eső, a frissen terített aszfalt sistereg. Szüneteltetni kéne a munkát, de akkor az aszfalt kihűlhet, inkább sietősen terítik tovább. Attól még jó lesz a járda, remélem, teszi hozzá, Robotka, s int, ne álljanak le.

Máriahalom előtt járunk. A tócsákat most víz takarja, kell némi kurázsi az itt autózáshoz, az út a lelkünket kirázza. Jártam már ilyenen, egy görög szigeten. Ott túlozva útnak jelölték azt is, ahol a szamár gond nélkül elmegy. Erre is ráférne már a felújítás, 30 éve hozzá se nyúltak. Jut rá valamikor pénz? Az már kérdőjeles!

Tinnye és Pilisjászfalu közé érünk. Az út: felüdülés. Nem hibátlan, ötéves, a széle itt-ott töredezett, még kátyú is jut rá, de azért ez rendben van. Azért útmarók dolgoznak. A hétcentis kopófelületet lemarják, és ha az eső eláll, újraaszfaltozzák. Mi¬előtt súlyos hibát vagy összeesküvés-elméletfélét gyanítanék, Vas László, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szentendrei üzemmérnökségének vezetője „megnyugtat”, tervek szerint haladnak. A garanciális hibákra, javításokra a bank félretette a pénzt, most ebből munkálkodnak.

Szakad az eső. Állunk Antal Mikóssal, aki – míg egészsége engedte – nehézbúvár volt, most tárcsával a forgalmat irányítjuk. Nem nyilatkozhat, így az autósokat hallgatjuk. Nem dicsérnek bennünket. Ezt javítjátok? Semmi baja, üvöltik. Ötleteket kapunk, gépeinkkel hová menjünk, de mondanak cifrábbat is.

Amikor Pécsi Norbert Sándorhoz, a Magyar Közút szóvivőjéhez tartok, megfogadom, nem nyitnék azzal, hogy miért nem tudunk mi utat építeni, miért van ennyi kátyú rajtuk. De hiába a terv, ezzel kezdek. Pécsi nem lepődik meg, nem is köntörfalaz, úgy kezdi, a tél miatt még nem állnak nyerésre. Harmincezer kilométer fő- és mellékút tartozik hozzájuk. A cége télen a tavalyi összeg kétszeresét, 14,8 milliárd forintot költött az útüzemeltetési feladatokra. Napi 12 órás váltásban 3500 dolgozójuk 157 ezer tonna sót, 188 ezer tonna ér¬de¬sítőanyagot, 3,5 millió liter sóoldatot, 320 tonna sóoldat előállításához szükséges granulátumot használt fel sí¬kos¬ságmentesítésre.

Ha az idő ritkán engedte, még kátyúztak is. Milyen sikerrel? Láthatjuk. A tél rengeteg kárt okozott az elöregedett és rossz állapotú utakon. A hó miatt idén csak hetekkel később kezdhettek a tartós kátyúzási munkákhoz, amit a májusi eső tovább hátráltatott. Azért haladnak, idén csak kátyúzásra 95 ezer tonna aszfalt felhasználását tervezik. Reméli, mondja, a nyár elejére a burkolathibák jelentős részét kijavítják. A munkák a főútvonalakon és a forgalmasabb útszakaszokon kezdődnek, a balesetveszélyes kátyúk javítása elsőbbséget élvez, azután az alsóbbrendű utakon is nekifognak majd a kátyúzási munkálatoknak, mondja egy szuszra. Hozzáteszi: a kátyúzás ideig-óráig jelent megoldást, útjaink nem erre a forgalomra készültek. Többségük elöregedett, átlagban 30 éves, de akad útszakasz, amelyhez ötven éve nem nyúltak. Úgy látják, úgy 9000 kilométernyi szakasz azonnali teljes felújításra szorulna.

– Ez mennyibe kerülne?
– 900 milliárd forintba vagy még többe, attól függően, milyen műszaki tartalommal valósulnak meg a tervek. A bitumen ára az elmúlt években a duplájára nőtt, a folyamatosan romló utak javítása is egyre drágább.
– Idén mennyit költhetnek kátyúzásra, felújításokra?
– Több mint 87 milliárd forintot a teljes körű felújításokra, kátyúzásra pedig 8,2 milliárdot.
– Úgy tudom, ez mind európai uniós támogatás volt – amit jövőre már nem kapunk.
– A teljes körű felújításokat több mint öt éve uniós forrásból valósítjuk meg. Még nincs információnk róla, hogy jövőre milyen források állnak a rendelkezésünkre. Ha mégse kapnánk, akkor hazai forrásokra kell támaszkodnunk. A tervek szerint a nyártól bevezetett elektronikus útdíjat teljes egészében erre az ágazatra költik. Évi 150 milliárd forint lehet, de látványos, ugrásszerű fejlődéshez további források bevonása is szükséges. A fő- és mellékutakat tízévente kellene felújítani, e tekintetben jelentős a lemaradásunk. A költségvetésünkből a jelenlegi szintet is csak nehezen tudjuk tartani.
– Akkor marad dolguk a zugkátyúzóknak…
– Nem biztatnám őket: lehet, jót akarnak, de ezzel sokszor sok kárt okoznak. Egy kátyúba Mosonmagyaróváron kőzúzalékot tettek. Egyetlen nap tíz autó szélvédője tört be. Ezért kérjük őket, ha jó szándékkal is segítenének nekünk, a munkát inkább bízzák szakembereinkre. Idővel mindenhová eljutunk.