Forrongnak a törökök

Legutóbb kedd reggel nyomult be a rendőrség az isztambuli Taksim térre, menekülésre késztetve az ott „táborozó" tüntetőket. A város polgármestere szerint az állig felfegyverkezett, sisakos rohamrendőrök csak a tüntetők plakátjait akarták eltüntetni. Könnygázzal és gumilövedékkel.

Pedig csak maroknyi környezetvédő tiltakozott az isztambuli Gezi Park átalakítása ellen. A legnagyobb török város központi részének egyetlen zöldövezetén ugyanis bevásárlóközpontot húzna fel a kormány. Június elsején kezdtek volna, a harcos zöldek azonban útját állták az építkezőknek. A Taksim tér közelében fekvő parkot szombatig tudták „tartani” a beruházást ellenzők. Két nap alatt több tízezren gyűltek össze a téren, a közös ügy pedig összehozta az embereket. Sátrakat állítottak, beszédeket mondtak, koncerteket szerveztek, de még jógaórát is tartottak. A fesztiválhangulatnak végül a rendőrség vetett véget. Nem finomkodtak. Könnygázgránátokkal, vízágyúkkal próbálták hazaküldeni a civileket. A rendőri túlkapásról gyorsan terjedt a hír, országszerte több tucat városban vonultak utcára emberek.

A heves reakciót – a helyiek és a világsajtó szerint – nem csupán a fakivágási tervek váltották ki. Törökországban egymást érik a szigorítások az utóbbi években, a közelmúltban a szeszárusítást korlátozták a törvényhozók. A döntés iszlami¬zá¬ló¬dó politikáról árulkodik, hiszen maga az iszlám vallás is tiltja a szeszfogyasztást. A tüntetők úgy érezhetik, az ország vezetője túl sok korlátot szab, ami egyre jobban emlékezteti őket a diktatúrára. A fák kivágása már csak hab volt a tortán – a tüntetéssorozat helyiek szerint Tayyip Erdogan kormányfő uralmának kritikája. A bevásárlóközpont felhúzásának helyszínválasztása sem volt éppen a legszerencsésebb: a nemzeti öntudatukban sértett törökök számára a Taksim tér fontos színtér. Már az Oszmán Birodalom idején is központi helynek számított, innen ágaztak szét a város vízvezetékei, itt emelték 1928-ban a Köztársaság Emlékművet. Arról nem is beszélve, hogy a betondzsungeltől megcsömörlött városlakók is itt lelnek egy kis zöld oázisra.

A kormányfőt mindez azonban nem érdekli. Sietteti a beruházást, kedvét pedig a tüntetők, a több ezer sebesült és a három halott sem szegi. Nem függeszti fel az építkezést: „Nincs szükségem sem az ellenzék, sem néhány fosztogató engedélyére, a szavazók már megadták a hozzájárulásukat.” Szerinte ugyanis már rég nem a parkról van szó, biztos benne, az elégedetlenkedők nagy része azt sem tudja, hol találja a Gezi Parkot. A miniszterelnök egyenesen terroristáknak nevezte az utcára vonulókat, akik fosztogatnak, rongálják, felgyújtják a köztulajdont. Hívei segítségét kérte: a következő évi választásokon ismét adják rá a voksukat, így fejezve ki a lázadók iránt érzett ellenszenvüket.

A tüntetések pedig folytatódnak. Annak ellenére, hogy a felkelők közötti kapcsolatot a hatalom minden lehetséges úton-módon nehezíti: zárolták a mobilinternet-kapcsolatokat, a tévében pedig még csak nem is említik a tüntetéseket. A zúgolódók viszont leleményesek: wifi- (vezeték nélküli internet) kapcsolatukat osztják meg egymás közt – így továbbítják a híreket a közösségi oldalakon. A közvélekedés pedig nem a kormányfőnek ad igazat. Ezt támasztják alá legalábbis a hírek, miszerint az ügyvédek és az orvosok ingyen segítenek a bajba jutottakon, a gyógyszertárak nem kérnek pénzt a gyógyszerekért a sebesültektől, több hotel pedig vizet osztogat a tüntetőknek.

De még Isztambul kormányzója is elismerte a rendőri túlkapást. Bár Erdogan pártjának tagja, mégis bocsánatot kért a tüntetőktől és vezetőjével ellentétben független, szabad állampolgároknak nevezte őket. Interneten keresztül üzent: a rendőrség többé nem próbálja meg eltávolítani a Taksim téren és a Gezi Parkban tüntetőket. Tartotta szavát egészen e hét elejéig. Igaz, azt senki nem ígérte meg, hogy a tiltakozó plakátok a helyükön maradhatnak. Pedig nem csak a civileknek, a rend őreinek is megkönnyebbülést hozna a tűzszünet. Szakszervezetük jelentése szerint már hat rendfenntartó követett el öngyilkosságot – nem bírták a 120 órán át tartó utcai harcokat. Nem hiába a mondás: erőszak erőszakot szül.