Húsos rabszolgák

A helyzet azonban változni látszik, a minap egy német szakszervezeti aktivista kipakolt a helyi húsmaffia viselt ügyeiről, a német sajtó pedig felfedezte a spanyolviaszt, a mifelénk korántsem ismeretlen modern kori rabszolgatartás fogalmával dobálózik a legnagyobb felháborodás közepette.

Bár a hústermékek ára Németországban az egyik legdrágább – átlagosan 28 százalékkal magasabb az uniós országokban kifizetett összegnél –, a német húsipar mégis a legversenyképesebb az unión belül. A nagy húsipari cégek folyamatosan terjeszkednek, beruházásokat terveznek, az iparág csak 2012-ben majdnem ötven százalékkal növelte kapacitását, miközben egyre kevesebb embert foglalkoztatnak – papíron – az ágazat jeles képviselői. A németek – legyűrve a legfőbb versenytársnak számító Dániát, Hollandiát és Belgiu¬mot – a kontinens legfőbb húsbeszállítói. A siker titka pedig nem más – állítja Matthias Brümmer, az NGG szakszervezet oldenburgi irodájának vezetője –, mint az olcsó kelet-európai munkaerő.

Az uniós bővítés után a vállalatok hamar megtalálták azokat a jogi kiskapukat, melyek révén tömegével tudtak olcsó munkaerőt behozni azokba az ágazatokba, melyekben nem volt órabérminimum. A húsipar mellett a helyi vendéglátósok és építőipari vállalkozók is a rendszer nyertesei. A vállalkozói szerződéssel foglalkoztatott bérmunkásokra nem vonatkozik semmilyen minimálbér vagy kollektív szerződés, nem állhatnak elő bérezéssel kapcsolatos igényekkel. Nem értesülnek a gyáron belül felszabaduló állásokról, még az üzemi tanács sem képviselheti érdekeiket. Olyan, mintha nem is léteznének az üzemen belül. Nem ritka, hogy az ágazatban szokásos, ám törvényben nem rögzített 8,50-9 eurós – 2550-2700 forintos – normál órabér helyett a munkások 2,50-4 euró – 750-1200 Ft – közötti összeget keresnek – a különbözetet legtöbbször a közvetítő cég nyúlja le, gyakran a szociális juttatásokkal együtt, a legváltozatosabb ürüggyel. Brümmer szerint a vágóhidak is tisztában vannak azzal, hogy milyen alvállalkozókkal van dolguk, ám ők is hasznot húznak mindebből, hiszen nem kell túlórákat vagy a szabadságot fizetni a dolgozóknak. Pedig nem lenne törvényszerű a rendszert így működtetni. Az NGG szakszervezet számításai szerint csupán 9 centtel (alig 30 forinttal) kellene egy kiló disznóhúsért többet kiadni a német üzletekben, hogy az összes húsipari dolgozó megkaphassa a 8,50-9 eurós órabérét és az őket jogosan megillető juttatásokat.