Trafikmerengő

Nem lehet, nem szabad várni: mert a szomszéd se nyugodt. Veszélyt sejt, riadtan jár, hogy a nagy átalakításban még cigaretta nélkül marad. Baj lesz, fejek hullnak majd a porba, jósolja. Dohányzókkal tilos packázni, teszi hozzá, s ettől megnyugszik. Rágyújt, az utolsó szál cigi az a dobozban, szemét becsukva szívja, minden slukkját kiélvezi.

Pedig még szinte semmi se történt. Trafikmutyikról cikkeznek. Például egy lakásba a trafikpályázat kiírásakor 19 új bt.-t jelentettek be, s mind nyert. Hol itt a mutyi?! Rossz, ki rosszra gondol. Az a baj, a sajtómunkások ráérnek: akadt, aki összeszámolta, van cég, mely 500 koncessziót nyerve 500 trafikot nyithat. Ennyit nem lehetne! És? Okosabbak lettünk a számoktól? Öt vagy ötszáz? Mindegy is, aki jobb, annak nyerni kell, ezt kívánja a sportszerűség. Akik döntöttek – bár sosem tudjuk meg, kik ők –, tudják, miért döntöttek így. Okuk volt rá. Hiba sandaságot, pártérdeket, mást feltételezni ott, ahol nincs.

És ezt a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. emberei naponta elmondják. Ők nem tódítanának.
Sandaság nélkül rajtolunk mi is trafikvizitre, meglesni, hol mi a helyzet. Érdeklődés hiányára nem panaszkodhatnak a trafikosok. Rivaldafényben dolgoznak. Ellenőrzi őket az adó- és vámhatóság és az NDN, nézik, eleget tettek-e a pályázatukban vállaltaknak. A vevők is tesztelik őket, nem restek, ha tapasztalataikat kell megosztani, kiváltképp, ha úgy vélik, sérelem érte őket. Meg nem erősített, meg se cáfolt információk szerint a postások is résen vannak. Jobb dolguk sincs, járnak, felírnak ezt-azt, hogy a bolt hattól nyitna, hét elmúlt, de még lakat van rajta. Nahát! Figyelem!

Dél-Pest felé haladunk. Szorgoskodunk, de felmérésünk reprezentatívnak se mondható: autóból úgy fest, túl sok plusztábla fityeg: „T. vevők, üzletünk technikai okokból zárva tart!” Meleg van, hiába találgatjuk, mi lehet a baj. Trafikban mi tud egy nap alatt elromlani? Ennyiben, egyszerre? Ajtó szorult meg? Kulcsot nem találják? Nincs áru, vagy, ami ettől is rosszabb, a pénztárgép romlott el?

Kíváncsiságunk csak legyőzi a lustaságot. Megállunk. Kiszállunk. Bekandikálunk. Azaz csak lesnénk befele: jól kitalálták ezt, a boltok ablakaira, ajtóira füstszínű ablakokat rakattak. Bentről, ezt később tapasztaljuk, kilátni, kintről viszont nem látunk mást, csak a tükörképünket. A zajok azért árulkodnak, még vakolnak, mázolnak, polcokat szerelnek. Vagy csak ülnek, telefonálgatnak, reklamálnak, várják, hogy jöjjön az áru. Szűkre szabták nekik az időt, de július 15-ig el kell készülniük. Addig végzünk is, mondják határozottan. Némi szünet után hozzáteszik, legalábbis remélik. Ha másképp nem, a közeli benzinkutaknál ők feltöltötték a készleteiket, cigarettát, dohányt vesznek, azt teszik a polcokra. Kinyitnak mindenképp, nehogy elvesszen a koncesszió és vele a pénz is. De ma még csak kedd van, még nyugodtak, s vevő se jár rosszul, ahol eddig cigarettát vett, ha maradt, két hétig még ott megvásárolhat. Türelem, minden rendben lesz.

Az 51-es úton haladunk. Látjuk, egy pékség oldalában nyílt Nemzeti Dohánybolt. Másutt a hentesüzleten, tejbolton, lottózón osztozik a bolt. Azt is látni, a trafikokat a főút mellett nyitják, ezzel az átmenő forgalmat is megcélozzák. A helyiek meg majd sétálnak kicsit a dohányért.

Ízlésen tilos vitázni, nézzük a nemzeti trafikok barnára mázolt ajtóit, a portálokat, világító táblákat. A látványtól elsőre nem lelkesedünk, s még másodjára se. Holnaputánra már talán fel se tűnik, megszokjuk. Az arculattervezőknek ez volt az eredeti szándéka: nem kitűnni, beolvadni a környezetbe. Ne csalogasson a bolt, inkább távol tartson.
Évente 500 milliárd forintnyi, úgy 15 milliárd szál cigarettát szív a magyar. 35 ezer honfitársunk dohányzás miatt kialakult betegségben hal meg.

Milyen a dohánybolt? Ezek fényében már nem is érdekes.

Kérdezzük a trafikosokat, de mintha csak dacszövetségben, jól összebeszéltek volna: csak fejet ráznak, nem kívánnak fotókon szerepelni, nyilatkozni. Nem tilos, szabad országban szabad ember azt tesz, amit szabad, de nem is ajánlott. Túl sok a boltok körüli találgatás.

Az egyik dömsödi trafikos hölgy azért közlékenyebb. Jogásznak tanult, a bátyja közgazdász, ők írták a 68 oldalas pályázatot. Azon, hogy nyertek, akkor nem is csodálkoztak. Ma inkább csak örülnek. Szerencsénk volt, mondja, időben megláttuk, hogy módosították a kiírást, már nemcsak dohányt, de mást is, és nemcsak 3 százalékos haszonnal árulhatunk. Átírtuk az üzleti terveket. Mielőtt kérdezném, magától mondja: „Senki nem lobbizott az érdekünkben, jó volt a pályázatunk, nyertünk.”

A dohány mellett italt, jégkrémet árul majd, úgy számolja, 4 év múlva a pénzénél lesz. Eddig csak vitte a bolt a pénzt, s bár kalákában újították fel, rendezték be, többmilliós kiadásnál járnak már. Tegnap nyitottak, a vevők benéztek, de bespájzolták a cigit, a vásárlással várnak.

Ráckeve központjában a lottózó előterében nyílt a trafik. Friss, festékszagú a hely, még csak rámolnak. J. Anett, nyújtja a kezét a dekoratív ifjú hölgy, a tulajdonos. Anett nem tud a „moratóriumról”, körbevezet, válaszol, fotózhatjuk. A NAV által előírt pénztárgép egymillió forintba kerül. Szoftver még nincs hozzá, de december 31-ig, az az utolsó határidő, egészen biztosan működni fog, s akkor minden előírásszerű lesz. Anett italt, édességet, lottót is árul majd. Adósságba verte magát, de úgy számolja, néhány év múlva túl lesz a nehezén.

Anett, ezt hová tegyük, kérdi segítője, cigarettás kartonokat emelgetve. Anett belenéz a papírokba. Zavarban van, a hét közül még csak hat dohányos céggel szerződött. Ők előírják, hány százaléknyi polc illeti őket, és azt, mindegyikük terméke legyen a legjobb helyen. A polcokból már eladott 130 százaléknyi területet, ha bejön a szállító, méricskél, számolgat, reklamál, átpakol. Ha másik jön, akkor is. Örökké rámolhatna, de sebaj, nincs rosszabb az unatkozó trafikosnál. Úgy van ez, mint pincérnél, aki folyton kést, poharat fényesít. Vagy mint újságírónál, aki alig végez cikkel, J. Anett ügyvédje hívja: tekintsük úgy, az ügyfele nem nyilatkozott…

1415 településen senki se pályázott, ideiglenesen trafik nélkül marad. Ilyen Lórév is. Nyolc kilométer Ráckevétől, ide kanyarodunk. Még nincs dél, de már a kakasok is sziesztáznak. Mindenki pihen, a meleg elől a házakba húzódtak.
Csönd van a polgármesteri hivatalban is, hiába kurjongatunk. Végre előbukkan egy ősz hajú férfi, Stáhly István. Alexov Lyubomir polgármestert keressük, nyitunk. Pestre ment, a héten már nem is lesz, feleli. A jegyző, kérdezzük. Ő Makádon van, feleli.

Mégse jöttünk hiába, Stáhly a falu jegyzője volt, tavaly töltötte a 62. évét, hogy fiataloknak helyet adjon, nyugdíjba vonult, de az önkormányzatnál besegít, dolgozik. És képben van. „A törvény még nem jelent meg, de tudom, ilyen településeken a polgármester dönt, míg nincs trafikra pályázó és nyertes, ideiglenesen ki áruljon. Itt 317-en lakunk, több mint a fele nyugdíjas. Van ugyan egy fizetővendég-szobánk, de nem nagyon erősíti a forgalmat, itt nem nagy üzlet trafikot nyitni. Én magam nem dohányzom, de úgy tudom, két helyen árulnak cigarettát: a révnél és a vegyesboltban. A rév, ha zajlik a jég, nem üzemel. Minden észérv amellett szól, a vegyesbolt kapjon engedélyt.”

A bolt tíz órakor bezárt, öt után nyit, de azért indulunk a jó hírrel, ők nyerik a trafiktendert. Igen, néz rám Miatovity Szlánkóné Szmiana, a boltos. Ez biztos, kérdi. Úgy félhivatalos, felelem. Nem boldog a hírtől. És igaz is, mutatja a boltját, fotós kollégámmal hárman együtt már nehezen férünk. Találgatom, hova is tegye a paravánt, ami mögött előírásszerűen a Nemzeti Dohányboltot kialakíthatja, mert boltba járhat gyerek, de trafikba nem! Úgy látom, a hűtőszekrényt kellene kitenni, vagy a felvágottas pultot, s akkor se biztos, hogy elférne.

De ugye erre nem kötelezhetnek, kérdi. Egy éve nem árusítok cigarettát, nem éri meg, folytatja. Nem hiszem, hogy köteleznék, akkor a kompé lehet a trafik, nyugtatom. Mérget arra se vegyen, egy éve ott se árulnak, feleli. Tudom, mert a férjem ott dolgozik. Mielőtt elkeserednék, hogy így Lórév cigaretta nélkül marad, Szmiana nyugtat: akinek sürgős, bebiciklizik Ráckevére, vagy szerdán az önkormányzati busszal, míg a többiek orvoshoz mennek, ügyet intéznek, ő bevásárol. Van megoldás, csak akarni kell.

Szalkszentmártonba érünk. Nevezetes hely lett ez. Régebben utat kellett bontaniuk, hogy az Útinform jelentéseibe beférjenek, most egymásba ér a televíziósok kamarája. Jó, nem szokványos: háromezren laknak itt, két dohánybolt nyílhatott. Gondolnánk, a falu két szélén – de nem, egymás mellett állnak. Eldöntendő kérdés, a bal vagy a jobb oldaliba menjünk. Konkurenciaharc nem várható, egyikük tulajdonosa Szilágyi József Zsolt, a másiké Szilágyi József Zsoltné…
Ilyen se volt még, időben érkezünk, patthelyzet van. Egy anyuka jön háromévesforma szöszke gyermekével, cigarettát venne, de a gyereket a boltba be nem viheti. Jó, így az anyuka, de hagyjuk nyitva az ajtót, hogy lásson engem. Tilos, az ajtónak zárva kell lennie. Főút mellett állunk, a gyerek nem olyan áll és vár típus, ő bizony jön-megy, az útra kalandozik. Otthon se hagyhatják, a gyámhivatal tiltakozna. Bevinni se lehet. Már ott tartunk, minden kismama hoz magával egy embert, aki kint a gyerekre vigyáz. Babakocsinál azonos a helyzet! Jégkrémnél már egyszerűbb, ha 18 évesnél fiatalabb a kísérő, az anya kikiabál, fiam, milyet hozzak. Málnát, hangzik kintről. Csitítanám a gyereket, de üvölt. Anyukája, legyint, ide se jön többé.

Itt tartunk, amikor a szomszéd boltból átrobog a tulajdonos, Szilágyiné, hogy köszöni az érdeklődésünket, az ura telefonált, nem nyilatkoznak. Azért megsúgja, nem így tervezték, de boltnyitásra így kaptak engedélyt. Mi volt az A terv, kérdem, de ő fejet ráz: ha nem vásárolunk, kívül tágasabb.

Ott szólítgatjuk az embereket, hogy mondják is, nem volt itt semmi suskus, de a fél falu dohányzik. Nagy itt a szegénység, az emberek kiszámolták, és a fejükhöz kaptak, hogy ez azért sok pénz, nagyon sok.

Itt tartunk, amikor egy feldúlt férfi közelít, Szilágyi úr. Elegem van magukból, rendőrt hívok, harsogja, hát ülünk, és telefonál. Együtt várjuk a rendőrt.

A trafik már lerágott csont, teszi hozzá. Van ilyen másutt is. Láttuk is, a Dob utcában is egymás mellett nyílt két nemzeti trafik. Ő mondja, hogy ettől érdekesebb, hogy iskoláktól 15 méternyire nyílt trafik. Vagy, mint Sárváron, ahol két trafikot a tüdőgondozó intézet két oldalán nyitottak. Az ember vesz egy cigit, elszívja, tüdejét rögtön megnézeti, hogy milyen bajt okozott.

Szilágyi úr is kifogy a példákból, rendőr se jön. Indulunk haza, hogy a helyzet jó, de nem reménytelen. Mit szólnak a vevők? Őket soha nem kérdezik.