Megedzik a kohászt

Voltak már itt jobbkedvűek. Elemózsiás táskákkal jönnek, esznek, ha idejük engedi. Ám gyakori az apró malőr a kohónál, másutt is, s gyakran hozzá se nyúlnak az ételhez. Múlóban az étvágyuk, remegő gyomorral fekszenek, kelnek, s mennek munkába. Mi várja őket, rossz vagy rosszabb? Kész a „halállista”, az elbocsátó üzenet? Nyugtatták magukat, „ász és ész nélkül nincs élet”. Itt csupa ász és ész él, kohász és hengerész. Nélkülük nincs vas, acél, lemez, semmi sincs. De bolond világ ez, nem tudni, mit hoz a jövő. Már a múlt se biztos.

Egymást kérdezik: tudtok valami biztosat? Semmiről nem hallottak. A tudást a médiából szerzik, „a felesleges munkaerőtől válnak meg, csökkenjen a veszteség, legyen kifizetődőbb, hatékonyabb a termelés”. Elhalkul a csoport, gyors önvizsgálat következik, és mosoly: én nélkülözhetetlen vagyok, döntik el, majd a társra pillantanak: mi van, ha mégse?! Zavaró a csönd.
Azért ez még nem Ózd, itt béke van. Ott a bejelentett elbocsátások hírére utcára vonultak a kohászok. Nem hőzöngtek, nem hangoskodtak. Akit a kohó aszal soványra, s edz meg, felesleges mozdulatot nem tesz, az energiára még szüksége lehet. Mentek, dacosan a fejüket emelték. Sokan voltak, s hogy férjenek, váll vállhoz ért. Az már erő. Ahol jártak, megálltak az emberek, tapsoltak bátorítón. Nem kérdezték, ne fessék falra az ördögöt, ki lesz a következő?

De ez Dunaújváros! Más „kávéház”, a baj is kisebb ma még. A cég termékeinek világpiaci ára csökkent, az elmúlt két évben össze is jött 50 milliárdnyi veszteség. A vezetőség régóta – a Dunaferr működésének javítása érdekében – csoportos létszámleépítéssel riogat: indultak úgy 200 foglalkoztatottól, majd szóltak ötszázról. Átvilágító cégek vizsgálódtak, ötleteltek erőst, létszámstopot vezettek be. Másokat korkedvezményes nyugdíjba küldtek volna. Találtak is 47 embert, hármukról kiderült, pótolhatatlanok, ők inkább maradjanak. Nem kerültek beljebb.

Idén új átvilágítók jöttek. Jó pénzért szakértettek, döntöttek, 1500 embertől szabadulni kell! Ezt jelentette be augusztus 9-én Oleg Mkrtchan és Evgeny Potapov vezérigazgató-helyettes. Váratlan volt? A nagysága! Mondott már ilyet Evgeny Tankhilevich. Vezérigazgató-helyettes ő is, de tőle hangzott más is: az idei Vasas-juniálison megígérte, úgy 3,5 milliárdból felújítják az 1-es kohót. Az emberek egymást ölelték és tapsoltak: „Meg vagyunk mentve!” Hát nem!

Sietünk a vasműbe. Riporter riportert követ itt, s tapasztalja, kérdezgethet, mindenki fejet csóvál, hallgat, fél. Szólásszabadság van, szabad országban mindenki mond, mit szabad, de nem tudják, nevük szerepel-e a listán, s aki sorsában bizonytalan, az jobb, ha néma. Ezt értsük meg, kérik.

Azt azért látjuk, finomodott a világ. Őrök se integetnek, hogy el innen, a vasművet se fotózzuk, mert per lesz. Barátságosan dr. Mezőközy András HR-vezetőhöz irányítanak, őt jelölték ki nyilatkozni, a cégnél ő viszi a szót. Mezőközy doktor jogászember. Erről a hirtelen népszerűségről lemondana, de nem tud, csak jönnek hozzá a média emberei. Kérdezni se kell, sorolja magától.

Azt is ígéri, humánusan járnak majd el, a törvényben, a kollektív szerződésben leírtaknak maradéktalanul eleget tesznek. Igyekeznek mindenkin segíteni. Már készen van a csoportos létszámleépítésről írt jelentésük, még ma kézbesítő viszi a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Dunaújvárosi Kirendeltségébe. Mi lesz még? Szeptember 6-tól tárgyalnak a munkavállalók képviselőivel. Hosszú, nehéz vitára számít, ez szinte biztos, de sztrájkra: nem! Az idei is rengeteget ártott. Mit értek el vele? Azt, amit mi is ajánlottunk. A veszteség pedig sok-sok-sok tízmilliónyi volt.

Azért ezt pontosítanám, kezdi Mucsi Zoltán, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke. – Tavaly megvezettek minket. Ígérgettek, Donyeckbe is hívtak tárgyalni. Mit értünk el? Semmit. Aki hívott, nem ért rá fogadni, helyette kivittek a Donyeck–Juventus BL-meccsre…

A beígért béremelést megkurtították. Bónuszként december 19-én bejelentették, így is túl jól keres mindenki, 2013-ban se fizetésemelés, se 13., se 14. havi bér nem lesz. Tény, a magyar átlagnál több itt a kereset, de aki sokallja, nem állt még csapolásnál a kohó melletti 70 fokban vagy a kokszoló szénporában. Folyamatos a termelés. A műszak vége semmit se jelent, ha késik vagy nem jön a váltótárs, a nyolcórás műszakból lesz 10-12 vagy több. Adventi volt már a hangulat, karácsonyra készülődtünk, azért szóltunk, ezt beszéljük át. Hat hétig senki nem törődött velünk.

A sztrájk? Hat napra minden leállt. Műszakkezdésre bejöttek az emberek, olvastak, beszéltek, kártyáztak, az asszonyok palacsintát sütöttek. De rajtra készen álltak, tudták, amint megegyezünk, indul is a termelés. A hetedik nap fél hétkor aláírtuk a megállapodást: azonnali 3,5 százalékos béremelést plusz egy százalékot júliustól. Ezt nem nevezném semminek. Fél óra múlva már mindenki dolgozott.

Mire számítunk a tárgyaláson? Minket se tájékoztattak semmiről, nekünk is csak kérdéseink vannak. Mi az, hogy felesleges munkaerő? Őket ki és miért alkalmazta? Ki és hogyan dönti el, kit küldenek el? Miért éppen 1500 embert? A kölcsönzött munkaerőtől is megválnak? Mennyi idejük van még, mert a kérdéseinket estig folytathatnám. Hírlik, a leépítés jövő év júniusáig eltart. A bizonytalanság miatt képzett kohászok külföldre mennek, márpedig a kohóhoz nem lehet valakit két-három heti képzés után odaállítani. Többéves tapasztalat kell. Nem riogatok, de nagy a baj.

Üzemlátogatásra indulunk. Kérik, a munkásokat ne faggassuk, a zajban nem halljuk őket, figyelniük kell, idejük sincs válaszolni. Megyünk a melegben, a porban, a zajban. Csodáljuk őket. Nem egyszerű mindennap bejönni. Ők pedig ezt szeretik, ezért aggódnak, ezt féltik.

Nem keresik a bajt, nevet nem mondanak. Kivétel Tóth István, a Benő. Így becézik a társai, mint nagyapját, apját és a fiát is. 11 éve a meleghengersornál dolgozik. Kohó volt, kohó lesz, míg itt ember lesz, tartotta. Most? Már nem biztos, pedig akkor a városnak is vége van. Ennyit mond, indul a buszához.

Ha hazaér, a kertben tesz-vesz. Lefeküdni felesleges, nem tud elaludni, s ha igen, izzadtan riad. Újabban rosszakat álmodik.