Elkezdődött a Budapesti Víz Világtalálkozó

Ma indul az év egyik legfontosabb diplomáciai eseménye, a a Budapesti Víz Világtalálkozó (Budapest Water Summit), melyen mintegy 1400 politikus, nemzetközi hírű tudós, vízügyi szakember és döntéshozó vesz részt.

Ország-világKovács Réka2013. 10. 08. kedd2013. 10. 08.
Elkezdődött a Budapesti Víz Világtalálkozó

A konferencia célja, hogy a résztvevők egyeztessenek a világ vízkészletének megőrzésével, az egészséges ivóvíz biztosításával kapcsolatos legfőbb kérdésekben. Az eseményre többek között olyan jelentős személyiségek látogatnak hazánkba, mint Ban Ki-moon, ENSZ főtitkár, Irina Bokova, az UNESCO főtitkára, Benedito Braga, a Víz Világtanács elnöke, de előadást tart El Hassan bin Talal Jordánia hercege és Khaled bin Sultan Szaúd-Arábia hercege is.

A konferencia nyitó eseményén köszöntőt mond Áder János, köztársasági elnök, a konferencia fővédnöke, fellép az Attraction, és bemutatkozik a Stockholmi Ifjúsági Vízdíj három fiatal magyar nyertese is. A konferencia négy napján a plenáris ülések mellett öt szekcióban, tudomány, civil, ifjúsági és üzleti fórumon is zajlanak előadások, kerekasztal beszélgetések, valamint Víz és Szanitáció Szakkiállítás mutatja be a hazai vállalatok által kínált környezetbarát, innovatív víz és szanitációs üzleti megoldásokat.

A Világtalálkozó egyik legnagyobb látványossága az Ifjúsági Fórum keretében felépülő hatalmas vízmolekula lesz.
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek