Katasztrófaturistáknak kötelező!

A World Press Photót két holland fotográfus hívta életre a háború után azzal a céllal, hogy felhívják a közvélemény figyelmét arra, miként lehet harcolni a fényképezőgéppel a borzalom ellen. Rotterdam és Hága után végül Amszterdam lett a független és nonprofit szervezet központja.

Mai nagyságát a hetvenes években érte el és vált komoly üzletté is. A nemzetközi sajtófotóversenyen egyedül a nagydíj jár pénzzel, a többi díj „csak” Arany Szemmel. A díjazottak anyagából rendezett utazó kiállítás évről évre a világ több mint negyven országában, mintegy száz helyen látható egyszerre, könyvet készítenek belőle több nyelven – ennek hasznából tartanak fenn egy alapítványt, amely fotósösztöndíjakat ad.

A WPP mostani pályázatán 124 országból 5666 fotóriporter indult több mint 103 ezer felvétellel. A 19 tagú nemzetközi zsűri tizenhárom napot töltött Amszterdamban, és 32 nemzet 54 fotográfusát díjazta.

Az évtizedek során számos díjat hoztak el honfitársaink, többek között Benkő Imre, Török László, Friedman Endre, Szentpéteri József, Gárdi Balázs, Dezső Tamás és Berekai Judit.

Az év sajtófotója, 2012. Vezető hír kategória, egyedi. Készítette: Paul Hansen, Svédország

Az első díjat nyert fotón a kétéves Suhaib Hijazi és bátyja, a négyéves Muhammad holttestét viszik rokonaik a temetésükre Gaza Cityben. A gyerekek a november 19-i izraeli légicsapások közben haltak meg, amikor a család háza összeomlott. A bombázásban apjuk, Fouad is meghalt, anyjuk és négy további testvérük pedig súlyosan megsebesült. Izrael november 14-én indított támadást a Hamász ellenőrzése alatt álló Gázai-övezet ellen, válaszként a palesztin fegyveres csoportok folyamatos rakétatüzére. A támadás első napjaiban Izrael katonai és stratégiai jelentőségű célpontokra csapott le, a művelet aztán később kiterjedt a Hamász-harcosok feltételezett lakóhelyére is. A november 21-i tűzszünet idejére már több mint 150 embert öltek meg Gázában. A halálos áldozatok közül a feltételezések szerint 103 polgári áldozat volt, köztük legalább 30 gyerek.

Hétköznapok kategória, sorozat, 1. díj. Készítette: Fausto Podavini, Olaszország

Mirella és Luigi több mint 40 éve házasok. Luigi 65 éves korában Alzheimer-kórban megbetegedett. Mirella hat éven keresztül maga ápolta a férjét római otthonukban. A világon több mint 36 millió ember szenved elbutulásban, és a szám egyre nő, ahogy a népesség egyre idősebb. Mirella és férje számára a hétköznapi teendők hosszadalmas és bonyolult műveletekké váltak. Luigi például hirtelen nem értette, az asztalon mire valók az evőeszközök és a teríték, felhagyott az evéssel. Nem érzékelte a nappal és az éjszaka közötti különbséget, és felborult időérzéke miatt Mirella napjainak ritmusa is összezavarodott. Öt évvel megbetegedése után Luigi már a feleségét sem ismerte fel. 2011 májusában halt meg a családja körében.

Hír kategória, sorozat, 3. díj. Készítette: Daniel Berehulak, Ausztrália

Egy évvel a Japán északkeleti részében pusztító 2011. márciusi földrengés és az azt követő szökőár után még mindig emberek ezrei vannak fedél nélkül. A japán kormány még mindig küzd a romeltakarítással és az otthonok újraépítésével. Rikuzentakata városát Iwate tartományban gyakorlatilag teljesen elpusztította a szökőár, 23 ezer fős lakosságának mintegy 40 százaléka odaveszett.

Zsűriző hidak

Keleti Éva Táncsics- és Prima Primissima-díjas fotóművész volt az első, Magyarországról meghívott zsűritag a WPP-n. 1973-ban Bulgáriában találkozott a szervezet akkori elnökével, jókat beszélgettek – majd három hét múlva levélben kérték fel a zsűrizésre.

Az alapszabályzat szerint valaki maximum három alkalommal vehet részt a munkában, hogy a válogatás ne váljon „egyarcúvá”. Keleti Éva a mandátuma lejártával Korniss Pétert ajánlotta maga helyett, majd Révész Tamás és Bara István következett. Így a hetvenes évek közepétől a nyolcvanasok végéig jelen voltunk a zsűriben, ahol a szakma nyugati nagyágyúi foglaltak helyet. Akkoriban még egy épület öt emeletén „terítették ki” a képeket, hogy jól lássák – ma már minden zsűritag digitálisan megkapja a kínálatot.

– A WPP nem titkolt célja az volt, hogy mi, zsűritagok majd híd leszünk Kelet- és Nyugat-Európa között, általunk behozhatják a képeiket a szocialista országokba is. Ezért minden évben két fotós a vasfüggöny innenső oldaláról érkezett. Jól kalkuláltak: nálunk 1975-ben nyílt meg az első WPP-kiállítás a Nemzeti Galériában – emlékszik vissza a fotóművész. – Sok kritika érte már akkor is a versengést, és kap most is azért, mert a fotókon a tragédia dominál, ami elnyomja az élet szépségeit. Így igaz, a sajtófotók arról szólnak, ami körül a világ forog: szenzáció, vér, borzalom. Ezek szerint ilyen az élet.

Mindenhol ugyanazt vagy semmit!

Révész Tamás a WPP-kiállítás magyarországi szervezője. A New Yorkban élő, magyar származású fotóművész az idei megnyitón sokadjára azt hangsúlyozta: a kiállítás mindig arról szól, hogy a sajtó, pontosabban a fotóriporterek hogyan látták az elmúlt évet. A zsűri úgy válogat, hogy a szakma szempontjából mi az a kép, ami az előző évet kiválóan reprezentálja és elgondolkodtatja a nézőt.

Legendás történetek vannak arról, hogy például Magyarországon hogyan akartak eltüntetni bizonyos képeket még annak idején. A mai napig vannak helyek, ahol szeretnének elhallgatni egy s mást, de ezt a WPP nem engedi. A szervezet csak ott állít ki, ahol utólagos szerkesztés nélkül kiállíthatóak a fotográfiák, tehát az információ szabad áramlásában nem akadályozzák a kiállítást.

Oscarból duplázott

Szigetváry Zsolt fotóriporter 1995 óta kiválóan szerepel a Magyar Sajtófotón. Külföldi megmérettetésen először 2007-ben diadalmaskodott, amikor is rögtön elnyerte az első díjat a WPP Általános hír kategóriájában a budapesti politikai zavargásokon készült sorozatával. A következő évben pedig elhozta a második helyezést Korunk kérdései kategóriában a fővárosi melegfelvonuláson készített fotográfiájával.

– Az elsőként kapott díj közelebb áll a szívemhez, több okból – magyarázza a jelenleg az MTI-nél külsősként dolgozó, szabadúszó fotóriporter. – Először is azért, mert az mégiscsak egy első helyezés a sajtószakmában csak „királykategóriának” hívott mezőnyben. Másodsorban az a sorozat egy hosszú, fárasztó munka eredményeként született.

Nem volt egy leányálom minden este, éjjel tüntetésekre járni, pláne, amikor még nem pörögtek fel az események a tévészékház ostroma és október 23-a előtt. A második esetben arról volt szó, hogy jókor voltam jó helyen, én pedig az egyéni látásmódomat adtam a képhez. A melegfelvonuláson sokan arra vártak, hogy megzavarhassák a rendezvényt. A fotómon látható két német meleg férfi a menet elhaladását követően éppen abba a kocsmába tért be, ahol a szélsőségesek várakoztak. Agyba-főbe verték őket. Amikor meghallottuk a történteket, néhány kollégámmal odarohantunk, mentőt hívtunk – eközben született a kép.

Miben változott meg a többszörös WPP-díjas fotós élete? Alapvetően semmiben, idehaza nem kap több vagy jobb munkát azóta. Viszont az elismerések sok irigységet szültek. Igaz, a Balogh Rudolf-díjjal épp a második díjazás után jutalmazták (ez a fotósok Jászai Mari-díja).

Úgy tűnik, külföldön jobban számon tartják a fotósok Oscar-díjasait. Zsoltot meghívták egy különleges feladatra: egy válogatott nemzetközi fotográfuscsapat tagjaként „Lettország egy napja" címmel fényképezett. Kínában egy hét alatt 50 képet kértek tőle, első osztályú ellátás közepette. Ezenkívül a Le Monde meg a Chicago Tribune felkérte már egy-egy hazai kép elkészítésére. De ahhoz, hogy a nemzetközi vérkeringésben forogjon a neve, folyamatosan nagy témákon kellene dolgoznia, mondjuk mostanság Szíriában – ami ugyebár pénz kérdése is.

Az első helyezetteket a szervezet hívja meg az amszterdami díjátadó ceremóniára, csak nekik fizetik a repülőt, szállást – ezt a díjat Zsolt személyesen vette át. A második helyezésért járó díjat viszont postán kapta meg. Nem volt pénze kimenni érte.

Természet kategória, egyedi, 1. díj. Készítette: Christian Ziegler, Németország

Egy déli kazuár a kékfügefa gyümölcsét eszi az ausztráliai Queenslandben. A kazuár veszélyeztetett faj, összesen nagyjából 1500 egyed él szabadon. Észak-Queensland ősi esőerdőiben nélkülözhetetlen ez a madár, mert a gyomrában nagy magvakat visz el messzire: több tucat fafajta lényegében kizárólag a kazuárnak köszönheti magvai „elszórását”. A kazuár előfordulási helyét jelentősen csökkentették a mezőgazdasági fejlesztések és az építkezések, a kutyák is gyakran megtámadják őket.