Sokmilliárdos kalapácsütések

Indításképpen lássuk az állatorvosi ló, pontosabban: állatorvosi cápa esetét! Ausztrál halászok 1991-ben kifogtak az óceánból egy négy és fél méteres tigriscápát. Egy 26 éves brit képzőművész, Damien Hirst 6000 fontot fizetett a zsákmányért. Akváriumot építtetett neki, feltöltötte ötszázalékos formaldehiddel, belehelyezte a – ne szépítsük! – döglött halat, és a következő címet adta a kompozíciónak: A halál fizikai lehetetlensége egy élő tudatában. London egyik legjelentősebb műgyűjtő-műkereskedője, Charles Saatchi már 50 ezer fontért vásárolta meg a műtárggyá előléptetett cápát. Sok pénzt ölt bele, hogy a világban Berlintől New Yorkig utaztassa és kiállítsa a híres tetemet – miközben Hirts megkapta az ötletért a Turner-díjat, a nyugati világ legrangosabb művészeti elismerését. Elindult tehát egy öngerjesztő folyamat, amelynek eredményeképpen tizenkét év elteltével Saatchi 12 millió dollárért (akkori napi árfolyamon számolva majdnem 2,2 milliárd forintért) adta el a cápát egy amerikai műgyűjtőnek, Steven Cohennek – aki egyébként később a New York-i Metropolitan Museum of Artnak ajándékozta.

– Számoljunk csak! – biztat Martos Gábor művészeti író, aki az ezredforduló óta foglalkozik intenzíven a műkereskedelem világával, minden egyes nap 80–100 honlapot bogarász végig, átlagosan két órán át, és a témában doktorált. – A cápa csak műalkotásként 125-szörös áremelkedést ért el, a halászoknak fizetett vételárhoz képest pedig több mint ezerszeres a növekedés. Ebben a történetben minden benne van, ami a műkereskedelmet jellemzi. Tanulság? Minden éppen annyit ér, amennyit adnak érte!

Árverési kalauzunk nemrég megjelent, Egy cápa ára című könyvében többször idézi Judith Benhamou-Hue francia szakértőt, aki sorra vette azokat a tényezőket, amelyek befolyásolják egy műtárgy piaci árát. Bármilyen furcsán hangzik elsőre: ezen a listán az alkotó neve csupán az ötödik! Merthogy az árverések világában sokkal meghatározóbb az, hogy a műalkotás melyik aukciósháznál kerül kalapács alá. Nem véletlen, hogy a világ legnagyobb leütéseit Londonban és New Yorkban jegyzik. A legpatinásabbakat, a Soteby’s és Christie’s aukciósházakat Londonban alapították 1744-ben, illetve 1766-ban; ma mindkettő jelen van az amerikai nagyvárosban is, számos európai irodájuk mellett. A név, a presztízs, a korábbi rekordeladások vonzzák a nagy műveket, hiszen az eladók minél magasabb árat remélnek. Magyarországon a Virág Judit és a Kieselbach Galéria neve cseng a legjobban, ők szerepelnek leggyakrabban az eladási rekordok listáján.

Ahogy a kínai gazdaság gőzerővel robog, úgy a kínai műtárgypiac is erőteljesen jön felfelé – iszonyatos összegek mozognak a műkereskedelemben! Napjainkban a tíz legnagyobb forgalmat lebonyolító aukciósház közül hét Kínában található (az említett két brit „nagyágyú” is tartott már árverést az ázsiai országban), és közülük a legsikeresebb tulajdonosa – mit ad ég! – épp a kínai néphadsereg…

Még mindig nem jutottunk el a művészhez! Ugyanis az sem mellékes, hogy ki adja el az alkotást. Mindig vonzó a vásárlók számára, ha egy nagyon híres gyűjteményből vagy egy ismert személytől kerül valami aukcióra. Megdobta az árat, amikor például zenészek, Elton John vagy Eric Clapton adott el kortárs gyűjteményéből.

Ahogy az árverések felfokozott hangulata, a versenyszellem is képes az egekbe szöktetni az árakat. Egy aukción ugyanis az egók és a pénztárcák versenyeznek – fogalmaz Martos Gábor. Mindenkit más és más motivál: kit a befektetési, kit a birtoklási vágy, kit pedig a magamutogatás szándéka: nekem igenis van ennyi pénzem, én igenis ilyen nagyra értékelem a művészetet. Igen, a műkereskedelem világában nem elhanyagolható „szereplő” a sznobizmus.

Végre nézzük meg, mennyit ér a szignó a kép sarkában! Martos Gábornak akad erre egy szomorú története. A Szépművészeti Múzeumban lóg egy Férfiarckép, amelyet Pulszky Károly művészettörténész vásárolt meg állami pénzen mint Raffaello-festményt. Kiderült azonban, hogy a kép nem az olasz reneszánsz festőé, hanem az egyik kortársa, Sebastiano del Piombo festette. Pulszkyt meghurcolták, öngyilkos lett. A kép ugyanolyan gyönyörű, mint amikor Raffaellónak hitték – ám ha árverésre kerülne, az ára alighanem messze alatta maradna annak, amit egy valódi Raffaellóért fizetnének a licitálók.

Legnehezebb a kortárs alkotók „beárazása”, hiszen nincs még elég rálátásunk, hol helyezkednek majd el a művészettörténet nagykönyvében. Hirtelen bukkannak fel tehetségesnek kikiáltott alkotók, és az árveréseken kiugróan magas leütések születnek – de ugyanilyen hamar el is tűnhetnek a süllyesztőben. Ebben van tehát a legnagyobb rizikó.
Ne csodálkozzunk hát, hogy mostanság Damien Hirst keresettsége is leszállóágban van. A cápa révén a neve bejárta a világot, kellő hírverést kapott – ám a formaldehid csak a tetemet képes konzerválni, az alkotó értékét az árveréseken nem…

A mi fiunk!

Magyar, illetve magyar származású képzőművész még sohasem ért el olyan magas leütési árat, mint Hantai Simon a Sotheby’s december 3-i párizsi aukcióján. Az öt évvel ezelőtt elhunyt alkotó nagyméretű olajfestménye, az M. A. heves licitcsata után 2 561 500 euróért (774,8 millió forintért) kelt el. Hantai korábbi csúcseredménye tavaly született, ugyancsak Párizsban és a So¬theby’snél: Etűd című vásznáért akkor 720 750 eurót fizettek.

A német-magyar származású festő 1941–1948 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, Aba-Novák Vilmos és Kontuly Béla mesterektől tanult. 1948-ban feleségével elhagyta Magyarországot, 1949 óta Párizsban élt és alkotott, gyakorlatilag francia festőként tartották számon.

A világon árverésen a legmagasabb áron elkelt műtárgyak

1. Edvard Munch: Sikoly (fenti képünkön).

2. Pablo Picasso: Nu au plateau sculpteur – Akt, zöld levelek és szoborportré, 1932. 2010. május, Christie’s, New York:
106 482 500 font (22,7 milliárd forint).

3. Alberto Giacometti: Sétáló ember I. – szobor, 1961. 2010. február, Sotheby’s, London: 65 001 250 font (20,375 milliárd forint).

Legek aranyáron

Autó: Ferrari 250 Testa Rossa (1957) – 2011. augusztus, Gooding, Pebble Beach, Kalifornia: 16,39 millió dollár (3,1 milliárd forint).
Bor: Két láda 1982-es Chateau Lafite Rothschild – 2011. november, Acker Merrall & Condit, Hongkong: 2,2 millió dollár (501,2 millió forint).
Képregény: Action Comics 1. szám (1938. június, az első Superman-képregény) – 2012. november, ComicConnect.com internetes árverés: 2 161 000 dollár (485 millió forint). Nicolas Cage amerikai színész adta el, 1997-ben 150 ezer dollárért vette. Eredetileg 10 centbe került…
Kézirat: Antoine de Saint-Exupéry: Au centre du desert (A sivatag közepén, 57 oldal, 1936) – 2009. június, Párizs: 312 750 euró (88 millió forint).

Nem javallott számolni

Bármilyen demagóg egy műtárgy árát átszámolni arra, hány kilométer autópálya vagy hány hektoliternyi iskolatej futná belőle, előszeretettel születnek efféle összevetések. Pedig borzasztóan nehéz viszonyítani, mi számít drágának. A kortárs ír festő, Francis Bacon Lucien Freudról festett triptichonját nemrég 142 millió dolláron ütötték le – a Wall Street Journal szerint a legjobban kereső amerikai baseballjátékos hétévi fizetéséből tudta volna megvenni az alkotást. A legbusásabban javadalmazott magyar futballista, Dzsudzsák Balázs évente majd’ egymilliárd forintot keres egy orosz klubban – vagyis már egyévi jövedelméből Csontváry „rekorderképe”, a 240 millióért elkelt, Traui tájkép naplemente idején címűhöz hasonló kvalitású műtárgyból szinte négyet vehetne…