Idegeneké a zsíros föld

Persze nem véletlen, hogy éppen ide hozott a gazda a sáros dűlőn korcsolyázó Trabantjában. Ez az egyik tábla, amelyre a pályázati kiírást többedmagával immár negyedik éve várja – mindhiába.

– Nem fogunk mi ezen ebben az évben sem gazdálkodni – legyint, amikor visszaszállunk a járművébe. – A kedvező időjárást kihasználva már december végén felszántatta valaki. Tudta, hogy idén is ő művelheti, pedig még mindig nem írta ki rá a pályázatot a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet.

Teichel István amúgy 90 hektáron gazdálkodik a fiával együtt, s ugyanennyivel szeretné még kibővíteni a családi gazdaságát.

A napot a határszemlével zártuk, de iratok tartalmával való ismerkedéssel kezdtük a gazda otthonában. Előttünk papírhalmaz, levelezés, válaszok és viszonválaszok. A lepsényi gazdák földért való küzdelmének dokumentumai.
A történet a rendszerváltás előtti időkre nyúlik vissza, sőt még korábbra. A legendásan jó Fejér megyei földek egy részén mindig is nagybirtokosok gazdálkodtak. A szocialista időkben a nagybirtokok általában állami gazdasággá alakultak, a rendszerváltás után pedig a gazdák tapasztalatai szerint a két nagy politikai erő, a bal- és jobboldal bennfentesei osztották egymás között a földhaszonbérlet lehetőségét.

Az Enying, Lepsény, Balatonszabadi határában lévő állami tulajdonú termőföldek bérleti szerződése 2009-ben járt le. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a területet egyben hirdette meg, ráadásul a gazdák számára megfizethetetlenül magas díjtétellel. Tiltakozásuk eredményeként a pályázatot visszavonták.

A gazdák pedig bíztak abban, hogy a kormányváltás után végre kiírják a földeket, mégpedig úgy, hogy ők is labdába tudjanak rúgni. Tettek is a váltásért eleget, Teichel István hűtője ma is tele van a mostani nagyobbik kormánypártot propagáló mágnessel.

Az új kormány megalakult, az idő telt-múlt, a föld azonban nem mozdult, a Lepsény határában fekvő hatszáz hektárnyi állami területet csak nem akarták tartós bérletre meghirdetni. Utóbb kiderült, hogy az előző évben a területet korábban is használó Dél-Balaton Agro Kft.-nek 2010. október 31-én lejáró megbízási szerződése van a föld művelésére.
A következő év február 8-áján 11 lepsényi és a szomszédos faluban, Mezőszentgyörgyön élő öt gazda levelet írt a Nemzeti Alapkezelő Szervezetnek (NFA), s abban kérte a pályázat kiírását. Sebestyén Róbert elnök válaszában elismerte, hogy kérelmük összhangban áll a birtokpolitikai irányelvekkel, ám igénybejelentésükkel, sajnos, elkéstek. A területre már az új kormány idején is megbízási szerződést kötöttek, mégpedig 2011. október 31-én lejárót.

Sebaj, ha hosszú éveket tudtak várni, kivárják azt a kis időt, értékelték a helyzetet a gazdák. Mindenesetre levelet írtak Kutasi Istvánnak, az NFA Fejér megyei irodavezetőjének is, amelyben Sebestyén válaszára hivatkozva kérték a terület kiírását. A válasz példás gyorsasággal, egy hét múlva megérkezett. Eszerint a földterületek hosszú távú hasznosítására pályázatot írnak ki, a gazdáknak nincs más dolguk, mint hogy figyeljék a meghirdetés időpontját.

A gazdák pedig figyeltek, és kora ősszel találtak is az önkormányzat hirdetőtábláján – előzetes listát a pályázati kiírásra kerülő földekről. Örömük azonban korai volt. A pályázatokat ugyanis végül nem írták ki, de a földet valakik bevetették repcével. Valakik? Ugyanazok, mint akik addig is. Ugyanis a következő gazdasági évben – nem fogja kitalálni az olvasó – ismét a Dél-balatoni Agro Kft. művelhette a földet. Jóllehet a törvény szerint arra megbízási szerződéssel csupán egyszer lett volna lehetősége.

A gazdák, mi mást tehettek, 2012 szeptem¬berében ismét levélben keresték meg az NFA-t és kérték, hogy írják ki a területre a pályázatot, vagy ha ezt semmiképpen nem akarják, akkor legalább a következő évre velük kössenek szerződést a területek hasznosítására.

Decemberben érkezett meg a válasz Sebestyén Róbert aláírásával. Eszerint sajnos elkéstek a kérésükkel, a szerződéskötés folyamatban van egy igényét korábban bejelentő kérelmezővel – ezért immár harmadszor is velük köt szerződést az NFA, ezúttal a föld 2013-as megművelésére. A gazdák erre már komolyan megdöbbentek. Válaszlevelükben felvetették: ugyan, miként lehetséges, hogy valaki ismét csak előbb jelentette be az igényét, amikor ők már két éve jelezték azt? S ha lehetne tudni, ki az az ügyes, aki erre a lehetetlenségre is képes?

A válaszlevél tavaly februárban kelt. A szerencsés szerződéskötő kilétét nem áll módjában felfedni az NFA-nak, az új tartalommal kötött szerződés pedig nem számít meghosszabbításnak, még ha ugyanazzal kötik is.

A jogértők ugyan erősen vitatják a törvény ilyetén értelmezését, azt viszont, hogy ki műveli a határt, csak az nem tudja a néhány ezer lelkes faluban, aki nem akarja. Ezért nem titok, hogy a 16 gazda által bérbe venni kívánt csaknem hatszáz hektárt továbbra is a mosonmagyaróvári székhelyű Dél-balatoni Agro Kft. műveli. Az pedig már a cégnyilvántartásból tudható, hogy ez a Lajta-Hanság Zrt.-é., amely pedig a Mezort Zrt.-é. A cég főrészvényese a kormány közeli nagyvállalkozó, Simicska Lajos valamint Nyerges Zsolt szolnoki ügyvéd.

A gazdák 2013 őszén változatlan szöveggel jelentették be kérelmüket az NFA-nak. Immár negyedszer kérték, hogy velük kössék meg a hasznosítási szerződést. Hiszen az ő határukról van szó.

Most már választ sem kaptak. Az viszont bizonyos, hogy a határt ismét nem a lepsényi gazdák szántották föl.
Ha úgy tetszik, ez is válasznak tekinthető.

Időközben többen kiszálltak az egyre reménytelenebbnek látszó küzdelemből. A hangadók egy részének a száját befogták egy darab földdel, a többség pedig hoppon maradt.

– Fordultunk mi az egyik gyűlésen az országgyűlési képviselőnkhöz is – meséli Teichel gazda, amikor felállunk az asztal mellől. – Az meg csak mutatta mosolyogva a nyitott tenyerét. Mit akar ezzel mondani? – kérdeztük. Azt, hogy a felmérések szerint a gazdák mindössze öt százalékban tudják befolyásolni a választás eredményét. Magyarul, le vagyunk sajnálva.
Mielőtt a határszemlére indultunk, felkerestünk néhány érintett lepsényit.

Az udvaron tyúkok garmadája, kacsa, liba, az ólakból röfögés hallik, a padlásról galambok röppennek, a fészerben kombájn. A 29 éves, kétgyermekes Kovács Péter portáján járok.

– Nekem csupán 10–15 hektárra lenne szükségem, hogy megálljak a saját lábamon – hallgattam a mezőgazdasági végzettségű, ám a kenyerét elegendő föld híján a vasútnál kereső fiatalembert. – Most 2,8 hektáron gazdálkodom, de be kell látnom, ennyi kevés a kiugrási lehetőséghez.

Egy másik portán kukoricával telt góré, több is, hízók, több száz tyúk: Kitzberger Gyula gazdasága. A kerítésen fogolymadár röppen át, éppen macska igyekszik becserkészni. A foglyok persze csak afféle hobbinak tekinthetők, a férfi valójában 20 hektáron gazdálkodik.

– Ehhez szeretnék még harmincat bérelni az államiból – jegyzi meg a mindig mosolygós gazda –, különösen, mert a fiam is a mezőgazdaságban képzeli el a jövőjét. Nincs már sok ilyen gyerek a faluban, de ha föld híján odébbállnak, később lasszóval sem lehet visszaterelgetni őket. A határt pedig, ahol az őseink gazdálkodtak, végül néhány bérmunkás fogja művelni a távolban élő kevesek hasznára.