A mobilantennák tanmeséje - Meddig vagyunk habzó szájú természetvédők?

Ahogy életmódunk változik, egyre inkább vágyunk vissza a természetbe, igényeljük a nagy, zöld területeket – a városokban is. Az építkezések, beruházások azonban óhatatlanul rombolják az ilyen területeket. Épített környezetünk a természetből harap ki mind nagyobb és nagyobb területeket. Ha pedig egyszer kialakult a város- és utcakép, azon már nehéz változtatni.

Semmi sem lehetetlen, finom változtatásokra mindig van lehetőség – csak jó szakember szükséges hozzá. „Ha az építész nem tudja, mit csinál, akkor sajnos törvényszerű, hogy rombolja a környezetet. Ha csak szép házakat szeretne építeni, ahol a fák, bokrok mindössze díszítőelemei az épületnek, nem fog környezettudatosan gondolkodni – vallja Ongjerth Richárd, a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont ügyvezető igazgatója. – A gondot az okozza, hogy az oktatásban még mindig nemjellemző a tudatos, környezetbarát gondolkodás. Az építészelit sajnos csak beszél a környezetvédelemről, a gyakorlatban azonban nem ezt az irányt követi, csak az aktuális divatot: most például az aktív és a passzív ház a nyerő, hát azt építenek többet.

Persze ezek jó törekvések, a környezethez való alkalmazkodásnak azonban csak egy nagyon szűk szeletét adják. Bizakodásra ad viszont okot, hogy az építészeti oktatás ma már egyre színesebb, több egyetemen, főiskolán oktatják. Uniós tananyagfejlesztő program is indult, hogy a jövő építésznemzedékének ne legyen kérdéses, hogyan kímélheti legjobban a természetet.” Probléma az is, hogy sokszor csak egyéni és országos kérdésekben gondolkodunk, a települési vagy a térségi szint gyakran kimarad a közgondolkodásból. „Megéri passzív házba fektetni?

Hosszú távon árt vagy inkább használ az atomenergia bővítése az országnak? – az ilyen kérdésekről sokan képesek szakszerű véleményt nyilvánítani – mondja Ongjerth Richárd. – Az viszont, hogy a két »szint« között, a városok, községek szintjén melyek a helyes megoldások, már nehezebb kérdés. Erről is érdemes lenne beszélni.”