Az én képernyőm: Túszejtés, ahogyan kell

Saját kutatásai alapján, éles szemmel talál rá az '56-os idők egy-egy kevésbé ismert történetére, hogy aztán azokból biztos kézzel és kifogástalan stílusérzékkel, mai ízlésünknek megfelelően feszes, pergő krimit írjon. Ezek nem dokumentumfilmek, ezért sok helyen eltérnek a valóságtól, de nem megváltoztatva, csak kiszínezve azok lényegét. Az 1957 után újjáépítkező titkosszolgálat embertelenségéről szóló A vizsga (Bergendy Péter rendezése), az 1956 nyarán Németországba térített repülőgép történetét megidéző Szabadság – Különjárat (Fazekas Gergely rendezése), s az m1-en most vetített, 1958 nyarán a svájci magyar követségen játszódó A berni követ (Szász Attila rendezése) új, friss hangot jelentenek a magyar tévéfilmek történetében.

A történet – anélkül, hogy a filmet egy későbbi időpontban megtekintőknek elárulnánk a végkifejletet – valós eseten alapszik. „Az indíték homályos, mindenesetre – helyi lapértesülések szerint – Nagy Sándor és Papp Endre a svájci magyar kommunista ügynökök aktáit akarta megszerezni a magyar nagykövet túszul ejtésével. Ugyanakkor bizonyos forrásokból kiderül, hogy a támadók a megtorlások elleni tiltakozó, figyelemfelkeltő, demonstratív akciónak szánták a fellépésüket. Céljukat tulajdonképpen elérték, mert heteken keresztül a külföldi sajtó napirenden tartotta a támadás – és ezáltal a levert forradalom – ügyét, hiszen nemcsak a nemzetközi politika, a diplomácia, de a helyi képes újságok is több alkalommal foglalkoztak a témával" – árulják el az alkotók. A korabeli magyar sajtó talán csak egy mínuszos hírben jelentette az eseményt. Ez az alap, s rengeteg fehér folt a fellelt iratokban – de ennyi éppen elégnek bizonyult egy kitűnő új, magyar tévéfilmhez.

Tehát két fiatal emigráns forradalmár (Szabó-Kimmel Tamás és Kádas József) betör a svájci magyar követség épületébe és túszul ejti a követet. Marjai elvtárs egykori karakterét Kulka János játssza. Nem hittem volna, hogy a színész lehet annál remekebb, mint amit A vizsgában nyújtott, ám most még annál is jobb. (Ha Amerikában filmezne, erre megkapná a harmadik Oscar-díját is.) És a két fiatal is szárnyal mellette, de kitűnő kisebb szerepében a gonosz ávós Szikszai Rémusz is.

Minden '56-ról szól, pedig nem sokat beszélnek róla, nem érzelegnek a temetetlen halott sorsa fölött sem. Nagy Imre kivégzése után két hónappal vagyunk, a túszejtést végső soron ez a tragédia indította el. De a pergő, feszes párbeszédek, a drámai fordulatok, túlmenve az eseményeken, a diktatúra és a forradalom küzdelmét jelenítik meg. Kétlem, hogy a valódi követ ilyen intellektuális teljesítményt nyújtott a valódi helyzetben – de ennek nincs is jelentősége. Az események haladnak előre, feszültség, izgalom, nem tudjuk, mi lesz a vége… Nagy András operatőr sötét tónusú képei baljós helyszínt állítanak elénk, a kísérő zene felkavaró. Ahogyan egy igazi thrillerben kell.

Szász Attila a kis költségvetésből, nagyrészt ugyanabban a szűk térben forgatott filmet a mozifilmeknél rövidebb játékidő miatt feszesre, fegyelmezettre fogta, nincs benne pillanatnyi üresjárat sem. (Egy-két kisebb anakronizmus igen, de azok nyilván a fiatalabb nézőnek szólnak, s nem is zavaróak.) Lám, nemcsak a pénzen múlik, lehet-e jó magyar filmet csinálni. Igaz, ez csupán egy tévéfilm. Ha csak kettő ilyen lenne egy évben – már egy szót sem szólhatnánk!