Kinek panaszkodjanak, ha nem a kormánynak?

Az özvegy levele csak egy a sok száz közül, amely segélykérésként érkezett a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetéhez (MKKSZ). (Kérésére nevét megváltoztattuk, ám története valós). Gyakori tévhit, hogy a tisztviselőknek nincs okuk a panaszra. Biztos állásuk és fizetésük van, s a nyugdíj miatt sem kell, hogy fájjon a fejük. Pedig a mindenkori kormány jobbkeze közel sincs megbecsülve. A helyzet nemcsak a minisztériumokban, de az önkormányzatokban sem jobb. Köz- és kormányzati tisztviselő közalkalmazottként egy cipőben jár – hat éve nem emelték a fizetésüket. A 660 ezer közalkalmazott közül a pedagógusok és az egészségügyben dolgozók ugyan kaptak némi bérkompenzációt, a többiek, a kisegítő állomány, az iskolai konyhások, a takarítók, a gazdasági, műszaki területen dolgozó emberek reáljövedelme csökkent az elmúlt években.

„Rengetegen kerültek anyagilag kilátástalan helyzetbe – számol be a siralmas helyzetről Boros Péterné, az MKKSZ főtitkára. – Olyan emberek, akiknek a munkája kiemelten fontos a lakosság és a kormányzat számára egyaránt. A méltatlan, gyakran 60–70 ezer forintos fizetés miatt azonban nem merik felemelni a hangjukat, hiszen munkáltatójuk a kormány.”

A létbizonytalanság ugyan motiváció lehet a hallgatásra – így viszont soha nem derülnek ki a rendszer hibái. „Éppen ezért fontos, hogy érdekszervezetként a közalkalmazottak, köz- és kormánytisztviselők szócsöveként, védelmükben lépjünk fel – magyarázza Boros Péterné. – Gyakran vádolnak minket azzal, hogy politizálunk, kampányolunk, az ellenzék emberei vagyunk. Pedig erről szó sincs: nekünk a mindenkori kormány a partnerünk, a munkáltatónk, ki máshoz fordulhatnánk a panaszainkkal?”