A Fidesz-óra hallatán felkaptuk a fejünket

Neki még volt szerencséje „beszippantani” az órásmesterség igazi légkörét. Mégpedig édesapja izsáki, illetve kalocsai műhelyében, ahol a szakma fortélyait is elleshette. Bár az időmérők iránti érdeklődése gyerekkorától kezdve egy percig sem hagyott alább, a család úgy döntött, mielőtt fiuk átveszi a stafétabotot, nem árt egy üzemmérnöki diplomát szereznie. Ezt is teljesítve 1968-ban önálló üzletet nyitott Kecskeméten. De ki gondolt arra, hogy a felgyorsult technikai változások átformálják a piacot, és a kvarcórák térhódításával új korszak kezdődik. Ebben a helyzetben nem volt nehéz rádöbbenni: a szakma több évszázados múltját meg kell menteni az utókor számára, nem veszhetnek kárba pótolhatatlan tárgyak, eszközök, dokumentumok. Hanga István a korábbinál is elszántabban kezdett a gyűjtőmunkához, 1975-ben pedig elhatározta, hogy óramúzeumot létesít. Különleges kollekciója nemrég új otthonra lelt a kecskeméti Bozsó Gyűjteményben.

A látogatót elvarázsolja a hangulat. Mindjárt a bejárat mellett áll az apai örökség, vagyis Hanga József egykori, 1927-ben nyitott műhelyének rekonstrukciója.

Belépünk a kicsiny boltba, ahol az elrekesztő pult túlsó oldalán egyebek közt munkaasztalokat, rajta eszközöket, alkatrészeket, csiszológépet, aranymérleget látni, melyeket annak idején egy megözvegyült kalocsai órástól vett meg a tulajdonos. Karcsú kályha és túlsúlyos széf is a berendezés része. A vevőtérben elhelyezett vitrines szekrényben megannyi kortörténeti érdekességet fedezünk fel. Például az 1946-ban keltezett órajavítási árjegyzéket, amelynek tételei azóta ezerszeresükre nőttek.

Sétáljunk tovább! Megakad a szemünk az előttünk álló falon. A hatalmas hófehér felületre felfestették a kecskeméti Nagytemplom toronyórájának négy méter átmérőjű számlapját, és elhelyezték rajta az eredeti mutatókat. De vajon mi lehet az a „láthatatlan” kis ajtócska a bal felső részen? Hanga István elárulja: hát a kezelőnyílás! Ha valami probléma vagy javítanivaló  adódott a toronyóra külső részén, innen ki tudott nyúlni a mester, addig biztosan, ameddig a keze elért. Most a múzeum vendégei dughatják ki a fejüket rajta, már ha van kedvük hátulról egy kicsit lépcsőzni. Nem vészes, így mi sem hagyjuk ki az emlékfotót.

Földet érve a gyűjtemény gazdája elmeséli, hogy a Nagytemplom toronyórájának járószerkezetét 1889-ben gyártották Münchenben. Száztizenhat év után cserélték le elektromosra, a munkálatokat Hanga Zsolt, a mester fia vezényelte. A patinás konstrukció immáron a kiállítás része. Néhány percig sikerül is lelket verni belé, hogy megtudjuk, milyen elv alapján működött. Közelében áll a bogyiszlói református templom XVIII. századi kovácsoltvas óraépítménye, százötven kilós súlyokkal.

Le sem tagadhatnánk, hogy óramúzeumban múlatjuk az időt, hiszen meghatározott pillanatokban, leginkább negyedenként jeleznek a vekkerek. Közben Hanga István kedvenc tárgyairól mesél. Például az 1850 és 1920 között gyártott ingaórákról, a polgári lakások kandallóinak, íróasztalainak óradíszeiről, a vitrinekben elhelyezett különlegességekről. A Fidesz-óra hallatán felkapjuk a fejünket, de hamar kiderül, hogy a Fides márkanév alatt 1930 körüli modern kivitelezésű, világító számlappal ellátott, krómtokban árusított zsebórák futottak.

Tetszetősek az 1808-ban alapított Lechner cég ketyegői, ezekből szállítottak hajdanán József főhercegnek is. A vasutas zsebórák pontosságuk miatt kapták a nevüket, s hogy mindenki tudja, kik használják, a tokra rávésték a mozdony képét. Kedvenceink következnek: a kakukkos órák. Hanga az egyik becses darabot még inaskorában vette egy kalocsai tűzoltótól, háromszáz forintot adott érte, amit néhány havi részletben fizetett ki. A díszes faragványon kidomborodik egy madárfészek, benne néhány apró tojás. Majd egészkor kicsapódik a kiskapu és előugrik mögüle egy fürj és nekikezd „pitypalattyozni”. Ez aztán a kakukktojás! Amúgy nagy kérdés, miért éppen a kakukkhangot választották órásmesterek időjelzőnek. Talán köze van a német Schwarzwaldhoz (Fekete-erdőhöz), ahonnan ezek a háziipari termékek erednek. Amíg ezen töprengünk, komolyabb, mély tónusú kakukkolást hallunk, amit egy miniatűr síp szólaltat meg fújtató segítségével. És végül a legvalósághűbbnek is fültanúi lehetünk: eleve lassabb a madárhang tempója és ritkábban is követik egymást.

Tényleg olyan, mintha az erdőben szólna. Innen már csak egy ugrás a zenélő órák birodalma. Ha mindet beindítanánk, lenne hangzavar. Egyesével viszont fülünknek kedves dallamok csendülnek fel, például a tájképekbe épített időmérőkből. Vicces, ahogy ketyegésre mozgatja szemgolyóit a festőlegény, a pékinas meg megállíthatatlanul dagasztja a kenyeret az ingával összeépített „kezeivel”. Különösen a franciák, a németek, az osztrákok rajongtak az efféle szerkezetekért, de a kecskeméti mester is épített magának egyet. Az antik darabokhoz pedig a Fekete- erdőben évente megrendezett börzén jut hozzá, ahol háromszáz régiségkereskedő kínálja portékáját.

Kimerítő múzeumlátogatásunk végén egyéb órákat veszünk szemügyre. Mert minden, amin számlap és mutató található, az a gyűjtőnél köt ki. Gyárkapuban használt blokkolóóra, a Belügyminisztérium központi vezérlőórája, a Magyar Rádió pontos időt jelző órája (amit Hanga szerelt le 1967-ben) mellett sakkórák, stopperek is helyet kaptak a kiállításon, de repülőgép, helikopter, harckocsi, személyautó időmérője sincs mellőzve.

Elrohantak a percek, homlokunkra csapunk: idő van! Búcsúzóul a tervekről érdeklődünk. Hanga István épp most akar berendezni újabb öt vitrint, tehát még mindig van mit közszemlére tárnia. Azt is megsúgja, ezt követően is maradnak mégraktáron kincsei…