Kitiltották, de harcra biztat - Tedd a dolgod, az eredmény szinte másodlagos

Tényleg csak figyelmeztettek a tanárok? Vagy más okuk is volt? Nem tudni. Állítások vannak, s tagadások, mély hallgatások, csend és titokzatosság. Ki keresné magának, gyerekének a bajt – ma már a többség sokat sejtetően hallgat. Mások fölfelé mutogatnak: nem nyilatkozhatnak, nem erősítenek és nem cáfolnak meg semmit, még ha tudnának sem. Rájuk szóltak az iskolafenntartóktól, míg nincs írásos, pecsétes engedély, beszéd sincs.

Úgy egy hónapja jártunk itt, sajnos nem elsőként. Késtünk, már akkor óvintézkedéseket tettek. Meszes Balázs igazgató úr előbb azt nyilatkozta: „Szakközépiskolában 70–80 százaléknyi bukás elfogadható, a gyerekek rossz szociális körülmények közül jönnek, a szülők nem érdeklődnek felőlük.” Gondolták, ezzel indulatot gerjesztett? Ugyan! Az igazgató mégis taktikát váltott, úgy tesz, mint aki nem lát, nem hall, nem beszél. S ehhez tartják magukat a társai is.

Egy hónapja a tanítási idő végén érkeztünk. Akkor is özönlöttek ki a tanulók az iskolából. S mint okos politikusok mondták: hallottak arról, hogy vannak gondok az iskolában, amit a sajtó jól eltúlzott. De mondták nekik a tanárok, családi szennyest nem illő kiteregetni, ezt is majd megoldják valahogy.

Már nem beszélnek többet, kiokosították őket, végül is nem gyenge képességű ifjak ők, idővel bölcsebbek lettek, mondják is: március 15-től módosult a polgári törvénykönyv, őket fotózni nem lehet. Írásos szülői hozzájárulás nélkül nem is kérdezhetünk semmit. De felesleges vészharangot kongatni, messze a tanítási év vége, megfogadták, összekapják magukat, a Balassa név megint szép lesz.

Mondhatnánk, rossz rajtot vettünk, vesztésre állunk. De mégsem! Velünk van Endrédi József. Ki o? Iskolai „terminus technikus” szerint a volt gépész, kétszeresen érintett apuka, a nagyobbik fia majdnem eminensként egyetlen tantárgyból, németből bukott, hanem a kisebbik! Ott már vannak gondok: 4,5-ös átlaggal iratkozott be egy éve. Most hatból bukott. Német, történelem, kémia, fizika, magyar nyelvtan, sorolja nagy hirtelen, a 6. már nem is jut eszébe. De baj nincs, hátán a táska. S onnan papírok kerülnek elő: iskolai értesítők és dolgozatok fénymásolatai. Kis időt eltöltött vele, de a régi munkahelytől távoztában, az új felé tartva volt ideje a fiai ügyei után érdeklődni. Előbb csak telefonálgatott, majd személyesen járt be. Érdeklődött, akkor ez hogyan van, okos fiaiból hogyan lettek hirtelen ilyen értetlenek. És előbb barátságosan megmagyarázták neki, hogy a gyerekek nyilván késon érnek, s itt nagyobbak a követelmények. Majd fogadóórákra járt, ott vitázott, aztán csak bement, önszorgalomból, amikor tehette. S ha a tanári szoba környékén feltűnt, hirtelen mindenkinek lett dolga sok. Aztán az igazgatót, helyetteseit kezdte „üldözni”, kezdetben békésen, barátságosan, kávézgatva szóltak egymáshoz. Majd lett a hang emelkedett, vált a stílus olyanná, hogy idegesebb bíróság jó hírnév megsértése, rágalmazás, becsületsértés okán közöttük kioszthatott volna néhány évnyi büntetést.

Endrédi blogot nyitott, gondolta, felkavarja az állóvizet. S eleinte érkeztek is üzenetek, dicsérőek, bátorítóak. Végre valaki felveszi a harcot. Majd történt valami, a beírások tartalma 180 fokot fordult. Endrédi hirtelen annyi rosszat olvasott ott magáról, hogy elcsodálkozott: még szabadon járhat-kelhet, s nem börtönben ül vagy szanatóriumban piheni ki az idegi fáradalmakat?!

Jó sakkozóként, látva, bitang erős az ellenfél, taktikát váltott: talán két-három hónapja ment rá, annyi bánta, de már kezében volt a fia valamennyi iskolai dolgozata és a naplóban hozzá tartozó bejegyzés is. Most dolgozatokat nézünk sorra, mutatja. Ez éppen hibátlan, százszázalékos. A gyerek hányast kapott rá? – kérdi. Egyest, feleli magának.

Újat húz elő a kupacból, 90 százalékos eredményeket mutat és a hozzá tartozó egyeseket. Biccentünk, a tanár konzekvens: ha száz százalék egyest ér, gyengébb dolgozatért felesleges reklamálni. Mutat bejegyzést, kapott egyest a gyerek olyan dolgozatért is, amit meg se írt, magántanuló, beteg volt, bent se volt. A dolgozatok és bejegyzések köszönő viszonyban sincsenek egymással, közli.

Úgy mondja, érte csapás az elmúlt hónapokban, veszített higgadtságából, de csatázott sokat, összeveszett már mindenkivel, igazgatóval, tanári karral. Tett feljelentést rendőrségen, ügyészségen, kormányhivatalban, sok helyütt. A harca majdnem sikeres volt: néha felszólították ot hiánypótlásra, bizonyítékkiegészítésre, és akadt, ki súgott, hibás az értesítő, magántanulót magatartásból, szorgalomból tilos osztályozni. Akkor a jegyeket az igazgató áthúzta, amit Endrédi kicsit fájlal is, az a két kettes javította az átlagot…

Hanem akkor Endrédi apukának megvilágosodása támadt, gyorsan leírta ezt is. A Balassa maradék 699 tanulójából – nemrég még 1200 volt – 400 megbukott. Úgy véli, gyerekeket azért buktatnak, ismételtetnek velük évet, mert ha fogy a diák, tanárokat bocsátanak el, az iskolát pedig bezárják. Ezt is leírta. Erre semmit sem válaszoltak. Viszont kitiltották az iskolából, nem léphet be, egy közmunkásnak csak az a dolga, ha ő jön, elé áll, s kivezeti.

A többi szülő? Harciasak voltak, hogy Jóska, ezt ne hagyjuk, a mi gyerekeink se hülyék, de érdeklődés hiányában még szülői értekezlet se lett. Jóska, szél ellen nem lehet, mondták, de ma már kerülik az apát, a hívását se fogadják. Azért figyelik, remélik, győz, az nekik se lenne rossz.

Megindulunk, Endrédit a kapuban rögtön megállítják, o itt nem kívánt személy. Velünk barátságosak: telefonálnak, de a 70 tanár közül egy sincs, ki a kapuhoz jönne, cáfoljon vagy mondjon bármit. Múlik az ido. Kedves műszaki igazgató jön újra. Visszahívjuk, ígéri még a héten, vagy később, amint engedélyt kapunk, rögtön hívjuk. Endrédi az óráját nézi, szigorú rend szerint élnek otthon, siet, a fiaitól kikérdezi, ma mit tanultak.

– Van ennek így értelme? Mivel biztatja őket?

– Nincs, de ezt mondjam a gyerekeknek? Másutt talán megengedik, hogy levizsgázzanak. S ha nem? Tették a dolgukat, az eredmény szinte másodlagos.