Mérgező gyógyfürdő, áradó fekália

Ibsen színművét nézve nehéz szabadulni a gondolattól, hogy az emberiség semmit sem halad előre.Hasonlóan jók és rosszak, álmodozók és cinikusak, kicsit bátrak, de inkább gyávák és manipulálhatók vagyunk, mint eleink. Elég végiggondolni a világirodalom nagy műveit – verset, prózát, drámát – vagy akár a Bibliát, ugyanolyan silány és esendő az ember. A nagy norvég író 132 évvel ezelőtt írt művének mély keserűsége a Katona József Színház kiváló előadásában elárasztja a nézőt, csakúgy, mint a színpadot a feltörő fekália.

A nép ellensége időről időre elővett darabja a színházaknak. Most alaposan meghúzva, a fő szálat kihangsúlyozva láthatjuk Zsámbéki Gábor rendezését – s az eredmény megrendítő.

Thomas Stockmann doktor (Fekete Ernő) felfedezi, hogy a kisvárost felvirágoztató gyógyfürdő vize mérgező, ezért természetesen be akarja záratni. Bátyja, Peter Stockmann, a polgármester (Kulka János) ezt nem engedi meg, a lakosság és persze a saját zsebe érdekében el akarja titkolni a bajt.

Először többen is elfogadják Thomas érvelését, ám aztán a polgármester az egész várost a doktor ellen fordítja, aki el is veszíti a harcot. Ennyi a cselekmény. A rendezés, a két főszereplő nagyszerű játéka lebilincselően követi a változásokat.

Ahogy a polgármester az érdekének megfelelően hol felveszi a kedélyes, népszerű vezető álarcát, hol pedig kibukkan a hatalomért mindenre kész valódi lénye. Ahogy a lelkes, idealista doktor elmegy majdnem a végsőkig, hogy aztán maga elé motyogja: „Nem tudok. Nem merek.” A két színész bravúrja végig a legmagasabb szinten viszi a darabot. De a többi színész is nagyon jó, ahogy levezetik a nép pálfordulását.

A néző pedig nevet és megrendül, néha ökölbe szorul a keze, aztán hosszan vastapsol. Nehéz úgy felállni, hogy megkönnyebbüljünk: ez csak színház.