Minden, amit ősi kultúrnövényünkről tudni kell

De lenvászon fedte az egyiptomi múmiákat, ebből készült az ókori görögök ruhája, halászhálója, a rómaiak tunikája is. Nem hiányzott a középkori Európa, így a magyarok életéből sem: a kenderrel együtt a legjobb földeken termesztették. És noha az elmúlt évszázadok során a kender ruhaipari felhasználása jelentősebbnek bizonyult, azért a len is tartotta magát – nálunk egészen az 1980-as évekig, amikor lényegében megszűnt a termesztése. Pontosabban a rostlené, mert olajlent néhány ezer hektáron ma is termelünk.

A len (és a kender) termesztésére, feldolgozására vonatkozó kifejezések, mint a nyüvés (azaz a betakarításra érett növény gyökerestől kitépése), a gubózás (a magok eltávolítása), az áztatás vagy harmatolás (a fás részek, vagy másként a pozdorja fellazítása) és a tilolás (a fellazított pozdorjának a rosttól való eltávolítása) mind közszájon forgó szavaink voltak a múltban. A tilolással nyert rövid szárú len fonalból durva fonal és vászon (madzag, zsák) készült, míg a hosszú szárúból – a fésülést követően – a finom fonalat nyerték, amit ruhanemű gyártására használtak.

A pamut után (amit a gyapot magvait burkoló finom szőrzetből nyernek) a rostlen jelentősége a világban a műszálak elterjedésével sem csökkent. Kedvelt háztartási célú felhasználása (abrosz, lepedő, takaró), de készülnek belőle bútor- és kárpitosipari szövetek, az építészetben használt geotextilek is.

Az olajlen magjából nyert lenolaj a legismertebb száradó növényi olaj, amelyet a lakk-, festék-, nyomda- és gyógyszeripar hasznosít. Az olajgyártás melléktermékei pedig értékes abraktakarmányok.

Az egykori daliás idők ma is élő emléke a mintegy 40 centire növő, évelő díszlen (Linum perenne), a laza, meszes talajú, napos, száraz virágágyak, sziklakertek kedves virága, amely a nyárban két hónapon át hozza apró kék virágait. Magját, ami a gazdaboltokban beszerezhető, márciustól májusig vethetjük. Sortávolságnak 20-25 centit válasszunk, kelés után pedig 15 centire ritkítsuk az állományát a sorban.