Sportnapló: Ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni

No de Gibraltár… Nem is tudom, honnan szedtük elő ellenfélként, aki megtalálta őket, alighanem igencsak részletes világtérképen kutakodott. Pisont István szövetségi edző komolyra vette a figurát, alaposan értékelt: „A mezőnyben nyújtott játékkal elégedett lehetek” – mondta. Sírjunk vagy nevessünk?

Néhány éve volt egy U20-as válogatottunk, amelyik Alexandriában nagy örömet szerzett nekünk. Koman Vladimír, Gulácsi Péter, Németh Krisztián, s még néhány, máig az élvonalban futballozó tehetség alkotta azt a gárdát. Az edzőjüket – aki pedagógus, a fiatalokból alaposan felkészült szakember – úgy hívják: Sisa Tibor. (Egyiptomban aztán már Egervári Sándor aratta le a babérokat.) Szereti a gyerekeket, imádja a futballt, ludányhalászi házának ablakából éppen a focipályára látni. A tanári katedrát hagyta ott a futballért. Könyvtára arról is szól, hogyan neveljük klasszis focistává az ígéretes fiatalokat. Most felnőtt csapatnál edzősködik az NB II-ben. Tessenek mondani, miért? Huh, de sokszor hallottam a szöveget, hogy a legjobb edzőket az utánpótláshoz kell irányítani, s ott tisztességesen megfizetni őket, bla-bla-bla. Akkor most: hogy is van ez? Lehet, hogy nálunk nem, de Gibraltárban már tudják?