Vásárt ütő végváriak

Tévednénk, ha azt hinnénk, hogy a török korban nem tartottak országos vásárt, más néven sokadalmat.

Ország-világMunkatársunktól2014. 04. 07. hétfő2014. 04. 07.
Vásárt ütő végváriak

Még a parasztok is felhagytak a szántással, és inkább kereskedésre adták a fejüket, bár ez nem volt veszélytelen mesterség – tudjuk meg Takáts Sándor piarista tanár kutatásaiból. Nemcsak portékára – például vászonra vagy éppen eladni való jószágra, sóra –, de bátorságra is szükségük volt, hogy részt vegyenek például a túri vásáron. A sovány zsoldon élő végvári vitézek ugyanis éppúgy rajtuk üthettek, mint a törökök.

Ezt nevezték akkoriban vásárütésnek. Nem volt éppen dicséretes dolog, hogy a kiéhezett vitézek az árusokra rontottak, de az ilyesmi gyakran megesett az 1500-as évek végén. Többnyire valamelyik török bég csapatai őrizték a vásárosokat,
mivel pénzt húztak tőlük. A végek éhes katonái sokszor akkor csaptak le, amikor az árusok már szedelőzködtek, és az áldomást is megitták a vevőikkel. A magyar és a török csapatok ilyenkor megütköztek egymással. Ha a törököknek kedvezett a hadiszerencse, a vesztes katonákat fogságba ejtették, hogy váltságdíjat kérjenek értük, az alacsony sorba tartozókat pedig eladták gályarabnak. Ha a végvári katonák kerekedtek felül, magukkal vitték a vásárfiát, akár százötven szekérrel is. A várukban aztán kótyavetyére bocsátották a zsákmányt, azaz mindenki azt vett belőle, amire szüksége volt. Megtörtént, hogy a török akart könnyű prédához jutni: az 1577-es szikszói sokadalmat a füleki bég próbálta megütni nyolcszáz lovassal. A szikszóiak a templomba szorulva rendesen állták az ostromot. A bég mégsem távozott üres kézzel, ezer foglyot ejtett. Csakhogy a magyar vitézek, akik közt egriek is voltak, lesben álltak, és szétverték a török sereget, a rabokat pedig kiszabadították.

Hogyan festett egy vásár? A XVII. századi munkácsi szabályzat előírta, hogy egy szekérre két-három kalmár rakodhat ki, mások a földre terített gyékényre pakoltak. A gazdagabb kézművesek, például a csizmadiák sátorban árulták a portékájukat. Egy-egy céhbe tartozók – például a posztósok, gombkötők, fazekasok – egy helyre verődve kínálták a holmijukat. Nem hiányoztak a lacikonyhások sem, így vásárfiával megrakodva és teli hassal tértek haza a vevők.

Ezek is érdekelhetnek