A lelátón ült mindenki, aki számít

HAZAI GYEPEN
A labdarúgásban kevéssé számít, milyen nagy egy ország, tengertől tengerig ér-e. A lényeg, hogy az a tizenegy ember, aki a kezdés előtt átszellemült arccal énekli országa himnuszát, mit kezd a virgoncan pattogó labdával. Az Amazonas több mint hatezer kilométeren át hömpölyög, körülötte az őserdő a világ tüdeje, de Brazília nagyságát mégsem ezzel mérem, hanem Sao Paulóval, melynek népessége két Magyarországéval ér fel. A világbajnokság házigazdájaként a nyitó meccset e böhöm nagy városban Horvátországgal játszották.
Mindenki ott ült a lelátón, aki csak számít a futball világában, a televízió előtt pedig milliárdnyi szurkoló. Az ötszörös világbajnok elszórakozott volna az áldozati báránynak szánt horvátokkal, de semmi nem úgy történt, ahogyan azt a protokoll szerint várni lehetett: Olicék elkezdtek futballozni, és láss csodát, a 11. percben öngólt rúgattak a brazil Marcelóval. Nagy csend támadt az Arena Corinthiansban, sokan már azt számolgatták, hogy az ilyen nyitány csődbe sodorhatja az egész vállalkozást, hiszen a sztrájkok, tüntetések közepette ki néz majd olyan vb-t, amelyet nem a rendezők nyernek meg? Félóra után Neymar egy gyenge lövéssel – no meg a kapufa és Pletikosa kapus közreműködésével – kiegyenlített, de nem látszott, hogy a házigazdák legyűrik Niko Kovac kapitány legényeit. Ám ekkor jött Nisimura Juicsi japán játékvezető, aki Fred műesését – akár egy szusit – megette, büntetőt ítélt, amit Neymar értékesített, így a brazil győzelem már a zsákban volt. A kedvetlen horvátoknak Oscar a 91. percben még becsőrözött egy gólt, de ha nincs „Toyota úr”, alighanem két pontot veszítenek a házigazdák.
Most már a horvátoknak is megvan a maguk Nyikolaj Latisevjük: a szovjet bíró 1962-ben, a chilei világbajnokság negyeddöntőjében, a Csehszlovákia–Magyarország mérkőzésen figyelmen kívül hagyta a partjelző les jelzését, s engedte Scherert a hálóba lőni, aztán gólt ítélt. Grosics Gyula, aki látta a taccsbíró lengetését, várta a sípszót, de hiába. Negyedóra múlva Tichy Lajos lövése a kapufáról a gólvonalon túlra vágódott, a zászlós ember ezúttal gólt lengetett, de Latisev ismét ellenünk döntött, nem ítélt találatot… Lám, így is bekerülhet valaki egy nemzet folklórjába. Nisimura nevét nem felejtik el sem Brazíliában, sem az Adria partján…

IGAZI FOCI EURÓPÁBÓL
Ízlés dolga, de jómagam, aki BL-meccseken, El Classicókon szocializálódom, az európai labdarúgást kedvelem. Nagy izgalommal vártam hát a Hollandia–Spanyolország és az Anglia–Olaszország mérkőzést. Az elsőnek az volt a pikantériája, hogy a legutóbbi világbajnokság győztesei, a spanyolok éppen a hollandokat verték meg a döntőben, így ez az összecsapás remek visszavágót ígért. Nem úgy kezdődött, hogy futballszenzáció születik: a 27. percben Xabi Alonso büntetőjéből a spanyolok szereztek vezetést, s ekkor kevesen tettek volna nagyobb tétet a hollandok győzelmére. Bár Robin van Persie még a szünet előtt kiegyenlített, de ez elnézhető botlásnak tűnt a világbajnoktól. Aztán szünet után beindult az „úthenger”, Arjen Robben és van Persie nem ismert kegyelmet. Alighanem derékba törték a spanyol kapus, Iker Casillas karrierjét: négy gólt rúgtak 45 perc alatt. Az oranje máris esélyessé lépett elő, szurkolói az elbukott vb-döntők után reménykednek, hogy talán most… Így van ez még akkor is, hogy szegény Casillas három gólt ajándékozott nekik, narancsszínű szalaggal átkötve. Nos, a spanyolok futballjából nagyon hiányzik a portugál Cristiano Ronaldo és az argentin Lionel Messi…

Az amazóniai őserdő közepén focimeccset játszani nem túl vonzó program.
Azonban az olaszoknak ez a félelmetes körülmény meg sem kottyant. Úgy verték meg Angliát 2-1-re, hogy azt sem lehet mondani, Roy Hodgson mester fiai rosszul játszottak volna. Ez az angol csapat sokra hivatott, a játékosok fiatalok, lelkesek, tehetségesek, a stílusuk már nem a szögletes erőfoci, hanem gyors, technikás játékot művelnek (megtanultak valamit, jó lenne megkérdezni, hogy kitől és hol?).
Az olaszok ezt a válogatottat győzték le, ami mindennél többet mond. Andrea Pirlo, a 35 esztendős „óvó bácsi” remekül terelgette a fiatalokat – s mindezt az őserdei szaunában. (Ha jól tudom, a talján „főnök” Gera Zolival egyidős…)

KICSINY NAGYOK
Vannak kis országok, melyek képesek futballnagyhatalommá válni, ilyen Uruguay is. Emlékszem, az 1954-es világbajnokság előtt az Aranycsapatot is riogatták velük, azt hittem, kontinensnyi birodalom fiai érkeznek Svájcba a tengerentúlról. Aztán megnéztem a lakosság lélekszámát, nem több három és fél milliónál. Ők voltak az első világbajnokok, s 1954-ben Kocsisék is csak a hosszabbításban győzték le őket 4-2-re. Most nem remekeltek szegények, a szintén nem éppen földrésznyi Costa Ricától kaptak ki 3-1-re. Szemmel láthatóan nem esett jól nekik a vereség, Alvaro Pereira búcsúzóul, a 94. percben akkorát rúgott az ellenfelébe, hogy a mérkőzést követően egy karateedző bizonyára sürgősen elkérte az adatait.