A Róma-villa titka - Mondén élet vidéki módra

Rippl-Rónai József épp festőbarátjánál, Kunffy Lajosnál vendégeskedett Somogytúron, amikor Lajos fivérétől levél érkezett Kaposvárról. Így tudta meg, hogy Brandt őrnagy Róma-hegyi villáját elárverezték, de ha ő ráígér 10 százalékot, még az övé lehet. Százéves gesztenyefák árnyas sora közt bújt meg a T alakú, sárga falú ház, amely a somogyi dimbes-dombos tájon épült (akárcsak a névadó olasz főváros), valószínűleg még a XVIII. században. Rippl-Rónai fiatalon hagyta el az országot, és 16 évig vándorolt a világban, mígnem a zajos sikerek, a párizsi pezsgés után a honvágy hazahúzta szülővárosába, Kaposvárra. Ez a különös, végtelen érzékeny ember itthon kereste azt a helyet, ahol szerettei és a természet közelében megtalálhatja az életéhez és a művészetéhez oly fontos harmóniát. A szőlőhegy tetején, viruló liget közepén álló Róma-villa megvásárlása telitalálatnak bizonyult!

Az új lakó a beköltözésétől kezdve minden idejét a festészetnek meg a vendéglátásnak szentelte. A párizsi mondén élet egykori művésze, a Moulin Rouge piktora megcsendesedve és elégedetten festegette itt a családtagjait, a kisváros jellegzetes lakóit, egyszersmind az élet egyszerű pillanatait a maguk álmatag csendességében. De otthonos vendég volt főúri körökben is, a Zichy-, Andrássy-, Batthyány-, Esterházy- és Széchenyi-kastély termeiben több remek arckép maradt utána. A francia „nagyágyúk”, Gaugain, Toulouse-Lautrec és Mailloi egykori barátja kialakította itthon saját hazai szellemi központját: többek között Ady Endrét, Móricz Zsigmondot, Bartók Bélát, Medgyessy Ferencet, Bernáth Aurélt látta vendégül villájában. Szívesen rendezett oldott hangulatú házi koncerteket.

De az is ő volt, aki jobb kezében rajzmappával, zsebében rövid színes ceruzákkal, egy lapos dobozban pedig pasztellrudakkal felszerelkezve gyakran baktatott lefelé az úton, hogy a kaposvári kávéházi teraszokon munka közben hangosan bölcselkedjen a köré gyűlt érdeklődők társaságában. Rippl-Rónai nem az az önmarcangoló, gyötrődő művésztípus volt. Sugárzott belőle a derűs életszemlélet, a kiegyensúlyozottság. Az egészséges életmódot is szem előtt tartotta, például építtetett a parkba krikett- és tekepályát. Otthonosan mozogtak kertjében a kutyák és macskák mellett a pulykák és pávák, az öszvérek és tehenek.

Képeinek állandó főszereplője és emlékiratai szerint „élete jobbik fele” Lazarine, aki párizsi megismerkedésük után a somogyi kisváros előítéletektől terhes légkörében is vállalta az élettárs bizalmatlanul fogadott státusát.

A vérbeli francia nő csodás alkalmazkodóképességével, odaadó alázatával és nem utolsósorban a megbocsátás erényével hamisítatlan vidéki magyar asszonnyá alakult át, a nyelvünket is megtanulta. Kitűnően értett a konyhához, mesterien ötvözte nehézkes ételeinket a könnyed francia fogásokkal. Márpedig a mester szerette jóllakott, kedélyes társaságban múlatni az időt – mindezt a „díszletet” Lazarine türelmesen biztosította. Beleértve a pompás kertet is! A harsogó színű virágok is a nő keze munkáját dicsérik – a krómsárga rézvirágtól a skarlátvörös zsályáig minden növény a festő képi világát szolgálják. Nőügyek ide vagy oda, Rippl-Rónai mindvégig Lazarine-t tekintette nagybetűs Társának, csaknem két évtizednyi együttélés elteltével törvényesítette kapcsolatukat.

Ezt az idillt törte össze a világháború, a szűkölködés, majd a családtagok sorozatos halála. Az öregedő mester többszöri agyvérzése is mindenre rányomta a bélyegét, hol szanatóriumban, hol a Róma-villában lábadozott – immár felesége oldalán. Rippl-Rónai József 1927. november 25-én, reggel távozott az élők sorából.

Özvegye még húsz magányos évet töltött a Róma-villában, amelyet dr. Martyn Róbert örökölt. A hagyaték jó kezekbe került, a szakmailag legendássá vált orvos kegyelettel megőrizte Rippl-Rónai műveit, minden bútorát, apró relikviáit, és az érdeklődőket szívesen beengedte a villába. Mígnem 1970-ben az állam úgy döntött, hogy megvásárolja az épületet, és emlékmúzeummá alakítja.

Van ott egy kedvenc fényképem. Az utolsó időkben, 1927-ben készült az idős párról. A nagybeteg Rippl-Rónai könyvet olvas az asztalnál, mellette áll Lazarine, egy vázában rendezgeti tarka virágait. Ugyanabban a vázában, mint egy másik, két évtizeddel korábbi képen. Így, együtt dacolnak ők mindennel, a folytonosság és a biztonság szimbólumaként.

Hazai dobogósok

Az Év Múzeuma 2013 címet a szombathelyi Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház, valamint az Óbudai Múzeum kapta. A kaposvári Rippl-Rónai József Emlékház felújított, interaktív elemekkel bővített állandó tárlata azért büszkélkedhet az Év Kiállítása címmel, mert a festő műveit bemutató tárlaton túl a különálló festőműhellyel, a hangulatos kerttel és a nemrég elkészült látogatóközponttal igazi kulturális központtá vált.

Isztambuli múzeum lett Európában az első

Az isztambuli Ártatlanság Múzeumának ítélték az Év Európai Múzeuma díjat. Az intézmény csupán 2012-ben nyílt meg, és roppant érdekes az eredete: Orhan Pamuk Nobel-díjas török regényíró Az ártatlanság múzeuma című regényének tárgyi illusztrálására hivatott. A mű egy üzletemberről szól, aki éveken át megszállottan gyűjti a szeretett nőhöz kapcsolódó tárgyakat. Pamuk az isztambuli Beyoglu negyedben valódi múzeumot hozott létre a regényben szereplő tárgyaknak, amelyeket maga gyűjtött össze; a múzeumnak helyet adó házat az író vásárolta meg és német építészek segítségével, alapítványok támogatásával alakította át. A gyűjtemény korhű képet fest az 1970-es évek modernizálódó, de még nem teljesen nyugatias török társadalmáról, a mindennapokról – ahogy maga a regény is.