Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
Elnézést kérek azoktól a kedves olvasóktól, akik vagy a szemüket dörzsölik, vagy a nyomdát hibáztatják a cím vélt első betűjének, a V-nek az elmaradása miatt – ugyanis erről egyes-egyedül én tehetek
Nem a vagyonbiztosításról, azaz a vagyon(tárgy)ra köthető kárbiztosításról szólok a következőkben, hanem arról a túlzott óvatosságból eredő nyelvi túlbiztosításról, amelynek mind gyakrabban figyelek fel különböző formáira, s mit tagadjam, egyikre sem lelkesen. Nem örülök, ha egy-egy, önmagában is értelmes, könnyen érthető szavunk elé minden ok nélkül odatolakodik egy jelző, amelynek semmilyen, még nyomatékosító szerepe sincs (esti vacsoraszünet, általános közérdeklődés, háromkerekű tricikli stb.). Az sem lelkesít, hogy néhány közkeletű kifejezésben lényegében ugyanazt a dolgot nevezzük meg kétféleképpen, de a divat hatására mégis megtesszük („ilyen és ehhez hasonló kérdések”, „ha mód és lehetőség nyílik rá”, „morális és erkölcsi válság” stb.). De még ezeknél is zavaróbbak – legalábbis szerintem – az olyan nagyobb mondatrészletek, amelyeket szintén az idegesítő, feszélyező ismétlés tesz ellenszenvessé, ugyanannak a jelenségnek, dolognak kétszeres, sőt még nagyobb mértékű tudtul adása. Mondandóm szemléltetéséül néhány ilyen – de nem ilyen és ehhez hasonló – példát mutatok be.
Egy televíziós sportcsatornán az ökölvívó-mérkőzés közvetítésében hallhattuk a kommentátortól azegyik versenyző teljesítményét mérlegelve: „Én azt hiszem, hogy talán meg is nyerte ezt a találkozót.” Ez még nem „nagy hal”, de valami zavaró óvatosság mégis mutatkozik a mondaton. Véleményt mondani vagy így lehetett volna: „Én azt hiszem, hogy meg is nyerte ezt a találkozót", vagy így: „Talán meg is nyerte ezt a találkozót”. A két óvatos megfogalmazás egybegyúrása olyan embert juttathat eszünkbe, aki a biztonság kedvéért derékszíjat is és nadrágtartót is hord – egyszerre. A rádióban hangzott el egy gyilkosságról szóló beszámolóban a következő: „Valószínű, hogy a férfi a gyilkosság egyik közreműködője lehet.” Itt is két „bizonytalanságjelző” formának, a valószínű és a lehet állítmányok együttes szerepeltetésének vált áldozatává a mondat. Itt legalábbis nem pusztán óvatossággal, hanem óvatoskodó mellébeszéléssel van dolgunk.
Végül egy hírértékelés, ugyancsak a tévéből: „Most már nagy valószínűséggel elmondhatjuk, hogy talán nincs probléma.” Tehát nem kétségtelenül, valóban mondhatjuk el, s nem is azt, hogy nincs probléma, hanem csupán azt, hogy nagy valószínűséggel és talán nincs. Akkor pedig bizony van probléma. Az így beszélő óvatoskodók nyelvhasználatával!
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu