Több ezer elme hadtestbe szervezve - Száz év alatt eddig jutott el a háború tudománya

– Kezdjük egy kis időutazással! Milyen fegyverekkel pusztították egymást az ellenfelek 1914-től?

– A XX. század robbanásszerű műszaki fejlődésének ismeretében tekinthetjük az I. világháborút a vadonatúj haditechnikai eszközök, harci eljárások kísérleti terepének. A bőség zavarában inkább néhány magyar vonatkozású példát említenék. Schwarz Dávid technikus ötlete a merev szerkezetű, kormányozható léghajó, az ő özvegyétől vásárolta meg a szabadalmat, majd módosította Ferdinand Zeppelin gróf – közismert, hogy a német hadsereg mint felderítőt és bombázót is használta a zeppelineket. Alig találták fel a repülőgépet, máris hadrendbe állították. Először csak pisztollyal lövöldöztek egymásra, majd a gépmadarakba mindenféle sorozatlövő fegyvereket építettek be. Ezekkel nemritkán szétlőtték a saját légcsavarjukat is, mígnem Gebauer Ferenc hadmérnök találmánya, a motorral szinkronizált géppuska mindig a lapátok közt tüzelt. A PKZ helikopterek elnevezését a tervezők, Petróczy István, Kármán Tódor és William Zurovecz nevének kezdőbetűi adják. 1918-ban az 1400 kilós PKZ–2 fél órán keresztül lebegett 50 méteres magasságban, megdöntve ezzel minden korábbi csúcsot. Ugyanezek a folyamatok zajlottak a többi nagyhatalomnál is: a franciáktól a németeken át az oroszokig mindenki kikísérletezte és előállította a saját haditechnikai gyártmányait, eltérő paraméterekkel és értelemszerűen eltérő hatásfokkal.

– Melyik találmány hatott leginkább a háború kimenetelére?

– Elég hamar kialakult egy rendkívül véres, hatalmas emberáldozatot követelő állóháborús helyzet, amelyet az ellenfelek egyik új fegyverrel sem tudtak áttörni. Az I. világháború végéhez a németek és szövetségeseik anyagi-emberi erőforrásainak kimerülése vezetett, és nem az antanthatalmak technikai fölénye. Az I. világháború befejezését követő békediktátumok újabb politikai-hatalmi problémákat generáltak, és tulajdonképpen megalapozták azt, hogy készülni kell a másodikra.

– A háborús vesztes Magyarország, szigorú szabályok közé szorítva, hogyan készülhetett?!

– Való igaz, a trianoni szerződés hadiipari tevékenységet, kutatás-fejlesztést csak egyetlenegy, ellenőrzött helyen engedélyezett – ezt „kipipáltuk” egy ártalmatlan fővárosi irodával és néhány főnyi alkalmazottal, ám ennek Horthy Miklós kormányzó számtalan vidéki leányvállalatát, telephelyét hozta létre és működtette. Bár a románok kirabolták a gyárainkat, a jól képzett mérnökök és szakmunkások rövid időn belül bármit képesek lettek volna előállítani. A katonai rádiózás is úgy indult, hogy a műszaki egyetemen beiskolázott fiatal tisztek rádiós klubot alapítottak. Amikor 1930-ban enyhült a nyomás, szakembereink tömegesen álltak elő kész tervekkel, végiggondolt műszaki megoldásokkal – és elindulhatott a gyártás.

– Az 1940-es évek végére milyen haditechnikával bírtak az európai államok?

– Óriási különbségek voltak! Korántsem csak szerencse, pénz vagy tudós elmék kérdése, hogy épp ki áll jobban, mondjuk, harckocsifejlesztésben. A központi akaraton múlott a németek egyértelmű induló fölénye: a tilalmak ellenére keresték, kutatták a reváns módját. Például briliáns módon arra koncentráltak, hogy elkerüljék az újabb állóháborút: a gyors mozgású, páncélozott, nagy tűzerővel rendelkező, harckocsizó és gépesített lövészalakulataik garantálták a szárazföldi győzelmeiket, le is rohanták így fél Európát! A szövetséges hatalmak, az Egyesült Királyság vagy az Amerikai Egyesült Államok hadiflottájával nem vehették volna fel a versenyt, viszont a tengeralattjáró-fejlesztéseiknek hála, kezdetben iszonyatos veszteségeket okoztak ellenfeleiknek a hajóvadászatok során.

– Ám egy erős ellenfél az első sokk után roppant találékonnyá válik…

– Maradjunk a vízen: a szövetségesek gyorsan kidolgozták a pusztító műszaki ellencsapást, úgyhogy a háború végére német tengeralattjárónak kész öngyilkosság volt kimerészkednie az Atlanti-óceánra. A levegőben ugyanez a helyzet: kezdetben vitathatatlan a német Metterschmittek fölénye, de aztán fejlesztettek, és fej fej mellett versengtek a felek.

– Az emberi hozzáállásban van különbség a két világháború között?

– Igen. A II. világháborúban mindenki bírt vegyi fegyverekkel, de nincs adat arra, hogy bármelyik hadsereg bárhol bevetette volna. Az I. világháborúban használt vegyi és gáztámadások iszonytató következményei valószínűleg visszatartották a feleket, hogy kiengedjék a szellemet a palackból.

– Jó tudni, hogy pusztítás közben még működik az emberben némi fék…

– Biztos benne?! Az I. világháborúban nem érte tömeges támadás a civil lakosságot, de a II. világháborúban már senkinek nem voltak emiatt erkölcsi-etikai aggályai. Gondoljon csak az európai szőnyegbombázásokra mindkét oldalon, London, Varsó, Rotterdam, illetve Berlin vagy Drezda ellen! Kevesebb szó esik Tokió bombázásáról, pedig több halálos áldozatot követelt, mint a hirosimai és a nagaszaki atomtámadás együtt. Ha azt mondom, a II. világháborúban felértékelődött a szakember, ennek két olvasata van. Egyrészt bunkerekben védték a szürkeállományt, mert még egy egyszerű gyári idomszerész is komoly fogaskereket jelentett a hadi termelés gépezetében. Másrészt tudatosan mészárolták a repülőgépből kiugró, védtelen, sérült pilótákat, merthogy nem a gép, hanem a jó sofőr jelentette a veszélyt. Erich Hartmann német pilóta egymaga 353 repülőt lőtt le igazoltan a háború során; a németeknek egyébként mintegy száz csúcspilótája büszkélkedhetett száznál több lelövéssel. A németek fanatizmusának ékes példája, hogy míg az amerikaiak húsz-harminc bevetés után Hawaiira küldték a pilótáikat kikapcsolódni, feltöltődni, addig a németek pihenésképpen bombáztak…

– Mivel nyerték meg a II. világháborút a szövetségesek?

– Tulajdonképpen megint az ellenség végkimerülésével. A háború szédítő haditechnikai fejlődést generált, megjelent a rádiólokátor, a sugárhajtómű, a rakétatechnika, még ha ezek érdemben nem befolyásolták is a végkifejletet. Nagy rohanás folyt az atomfegyverkezés terén is, ezt a versenyt az amerikaiak nyerték. Az atombomba ledobásakor, 1945 augusztusának elején a háború rég eldőlt, a tengerentúliak ezt inkább erődemonstrálásnak szánták, a hidegháború előszeleként. Ez a sok évtizedes eszetlen versengés arról szólt: hogyan lehet minél több rakétával, minél nagyobb robbanóerővel sakkban tartani az ellenfelet. A hidegháború alatt olyan hatóerő-mennyiséget halmoztak fel, amivel többszörösen el lehetne pusztítani a Földet.

– Hivatalosan véget ért a hidegháború. Valahogy még sincs nyugalmi helyzet a Földön…

– Folyamatos hatalmi átrendeződés folyik. Az USA-nak a hidegháború végén megszerzett hegemóniája inog, új hatalmak törnek az élre elképesztő fejlesztésekkel. Rajta kívül megsemmisítő kapacitással bír még Oroszország és Kína, de Pakisztán, India, Dél-Afrika, Brazília, Izrael és Észak-Korea atomfegyverének léte sem titok.

– Újabb háborúra készül a világ?

– Nem, ez az elrettentés harca. Nem kell feltétlenül megpofoznod valakit, hogy tudja, bármikor képes vagy rá. A gazdasági hatalom önmagában kevés. Ha nincs mögötte egy elrettentő katonai potenciál, akkor ez az ellenfélben a préda érzetét kelti a másik, ami nem tudja megvédeni magát. Ez egy végtelen és parttalan háborúskodás, amely – robotkatonák ide, világűrből indított rakéták oda – már a kibertérben zajlik. Kínának egyenesen kibervédelmi hadteste van: több ezer elme foglalkozik az ország informatikai- elektronikai védelmével. És egy kalap alatt mások értékes adatainak megszerzésével is. Mellesleg az internet is katonai fejlesztés eredménye.

– Öntől tanultam, hogy a támadó technikák fejlődésével lépést tartva fejlődik a védelem hatékonysága is. Van okunk mégis félni?

– Legyen erős: abszolút védelem nincs.