Vendég a hegyen - Ott járt, ahol az ember szervezete saját magát fogyasztja el

– Amikor élménybeszámolóját hallgattam, számtalanszor említette a támogatóját. Kicsit azt a benyomást keltette, hogy reklámtevékenységet is folytat. Enélkül elképzelhetetlen a hegymászás?

– Az expedíciós mászás igen költséges, támogató nélkül valójában nem létezik. Hacsak nincs az embernek egy gazdag felesége… Illetve elképzelhető még hegyi vezetőként: olyanokat viszek magammal, akik szeretnének feljutni a csúcsra, de nincs kellő tapasztalatuk, ezért engem vesznek igénybe, s közben fizetik az én költségeimet is.

– Ez a mód nem tetszik önnek?

– Ez nem az én utam. A hegyi vezetők az út előtt és után teszik azt, amit szeretnek, de a hegyen nem. Nekem előtte és utána vannak kötelezettségeim, ám a hegyen a magam ura vagyok.

– Mi az, amit előtte és utána tesz, és nem szeret?

– Meg kell felelnem a támogatóm elvárásainak, ami teljesen természetes, hiszen ez egy szerződés, aminek a magam részéről tökéletesen eleget akarok tenni. Például ki kell lépnem a nyilvánosság elé.

– Ön, akinek a mászását fél ország figyelte, valójában nem szereti a nyilvánosságot?

– Valójában szívesebben lennék halász valamelyik indiai faluban, akiről senki sem tud. De mivel már kamaszkorom óta vonzanak az igazán magas hegyek, tudomásul veszem, hogy a megmászásuknak ez is az ára.

– Az elmúlt években több magyar is feljutott a Csomolungmára, valamennyien oxigénpalackkal. Ön viszont e nélkül kísérelte meg. Miért?

– Azért, mert ezt tartom tiszta mászásnak.

– Ezek szerint például Erőss Zsolt mászása „piszkos” volt?

– Egyáltalán nem erről van szó. Zsolt teljesítménye óriási, ráadásul lendületet adott a magyar hegymászásnak is. Végre egy magyar is járt a Föld legmagasabb hegycsúcsán – még ha palackozott oxigén segítségével is. Előtte viszont ő maga is többször próbálkozott palack nélkül.

– Mert tudta, hogy valójában az a tiszta mászás?

– Hát, persze! Ugyanazon az expedíción, amelyen Zsolt a csúcson járt, Konyi, vagyis Várkonyi László is felért 8750 méterig – palack nélkül. Ilyen magasra ilyen módon senki sem jutott fel a magyarok közül, sem előtte, sem azóta. A magashegyi mászók között mindenki tudja, hogy ez nagyobb teljesítmény volt, mint palackkal még 100 méterrel magasabbra jutni.

– Mégis mindenki Erőss Zsoltot ünnepelte…

– Meg is érdemelte. De a palackos és a palack nélküli mászás közötti különbség mégis olyan, mintha valaki a 100 méteres síkfutást a saját lábán vagy motorkerékpárral teszi meg. Bár azonos terepen mozognak, mégsem összevethető a két teljesítmény. Nem véletlen, hogy eddig körülbelül 160-an jutottak föl a Csomolungma tetejére palack nélkül. Ez mindössze 2-3 százaléka a palackos mászásoknak.

– Miért ilyen kevesen másznak palack nélkül? Nincs kedvük, idejük, lehetőségük a hosszas alkalmazkodásra az oxigénritka légkörhöz, vagy a szervezetük nem képes rá?

– Inkább az utóbbi. Azt hiszem, a jelenleg próbálkozók közül ennél sokkal nagyobb arányban akkor sem tudnának feljutni, ha ezt határoznák el. Olyan ez, mint búvárfelszereléssel lejutni a tenger felszíne alá száz méterrel vagy anélkül. Palackkal sem könnyű, ám bármennyit gyakorolnék, szabadmerüléssel sosem lennék rá képes. Mert a szervezetem nem alkalmas rá.

– Mivel tud többet az ön szervezete azokénál, akik oxigénpalackkal érik el a világ legmagasabb csúcsait?

– A kérdés persze izgatja az orvosokat is, de a választ senki nem tudja. Ács Zoltán például minden magyar magashegyi mászó szervezetét vizsgálja, ebből írta a doktoriját, de olyan jellegzetességet, ami alapvetően megkülönböztet bennünket másoktól vagy egymástól, nem talált. Némelyikünk zömök, másikunk szikár, és még sorolhatnám az eltéréseket. De van olyan is közöttünk, akinek a vére sem rendelkezik kiemelkedő oxigénszállító képességgel.

– Az oxigénhiány a legnagyobb akadály abban, hogy elérje valaki a világ tetejét?

– Egészen bizonyosan, hiszen emberi települések, kolostorok a világon mindenütt legfeljebb 5200 méteres magasságig találhatók. Mégpedig azért eddig, mert e fölött már olyan ritka a levegő, ami miatt az ember szervezete saját magát kezdi el fogyasztani. Több energiát kíván a táplálék energiává alakítása, mint amennyi nyerhető belőle.

– Egyszerűen fogalmazva: az a sikeres hegymászó, aki még azelőtt hozzászoktatja a szervezetét az oxigénhiányos állapothoz, mint hogy felemésztődne az ereje?

– Innen is meg lehet közelíteni. Akármennyit is eszünk egy ilyen expedíció alkalmával, mindenképpen fogyunk. Én például 12 kilót adtam le a két hónap alatt, és ennek legalább egyharmadát abban a néhány napban, amikor közvetlenül a csúcs alatt jártam. Az oxigénhiányos állapotban az embernek nincs étvágya, émelyeg, fáj a feje, nem alszik rendesen.

– Az élménybeszámolóját kísérő vetítés során több halott hegymászót is lehetett látni a képein. Milyen érzés elmenni mellettük?

– Kijózanító. Arra figyelmeztet, hogy folyamatosan életveszélyben vagyok. Legfőképpen azért, mert az oxigénszegénység miatt fokozatosan más tudatállapotba kerülünk, s könnyen elveszíthetjük a józan belátásunkat.

– Miképpen lehet ez ellen védekezni?

– Felteszek magamnak egy egyszerű kérdést. Például, hogy hol lakom. Ha nem jut eszembe a válasz, már csak egyet kell tudnom: azt, hogy azonnal forduljak vissza. Akkor van nagy baj, ha már azt sem fogom fel, hogy ez a teendőm.

– Kellemetlen közérzet, kényelmetlenség, életveszély. Így írta le a legmagasabb hegyeken való létet. Mégis, miért jó ott lenni?

– Azért az érzésért, ami sehol máshol nem tapasztalható. Az ember a hegy vendége. Ezért is kerülöm a meghódítani, legyőzni kifejezéseket a mászással kapcsolatban. Ha alázattal érkezünk a hegyhez, akkor az megajándékoz bennünket. Például azzal, hogy őszinteségre kényszerít saját magunkkal szemben. Azzal, hogy a dolgokat a maguk egyszerűségében mutatja meg. Hogy meg tudjuk különböztetni az életben a fontosat a lényegtelentől. Én ezekért az élményekért térek vissza ismét és ismét a hegyekhez.