Föld alatti szépségek

Egy hatalmas barlang mélyén embereket tartanak leláncolva. Őreik tüzet gyújtanak, de a rabok csupán a felmutatott tárgyak árnyképeit láthatják a barlang falán. Mivel a felszínen sosem jártak, így azt hiszik, ez a valóság. Egyszer aztán az egyik rabot kiviszik a barlang szájához, ahol meglátja az igazi világot. Ekkor döbben rá, hogy amit eddig a valóságnak gondolt, az csupán mása annak. Amikor az őrök visszaviszik a barlangba, mesélni kezd a többieknek, mit látott – ám azok őrültnek tartják.

Íme, az emberi kultúra egyik leghíresebb olyan története, amelyikben barlang szerepel. Az ókori görög filozófus, Platón alkotta, s azt jelképezi, hogy az ember a földi életben csupán a dolgok halvány másával találkozik, a valóság az ideák (elgondolások, fogalmak) világában található (innen is a kifejezés: idealista).

A történet csaknem kétezer-ötszáz éves, ám ahhoz képest nagyon is fiatal, amennyi időt az ember korábban a barlangokban töltött. Éppen ezért nem árt, ha az a tudós, aki az emberré válás kezdeteit fürkészi, rendelkezik némi barlangászképzettséggel is. Az elvont gondolkodásra való képesség első jelei ugyanis itt keresendők. Amíg csupán a spanyol- és franciaországi rajzokról volt tudomásunk, addig ezt a képességünket 30 ezer évvel ezelőttinek gondoltuk. Egy-két évtizeddel ezelőtt tárták fel a dél-afrikai Blombos-barlangot, ahol díszített strucctojásokat, geometrikus mintákkal ékesített köveket találtak – a koruk 70-100 ezer éves. Ez a tény gyökeresen átírta elképzelésünket az emberi elme kialakulásának koráról. Ráadásul az egymásra rétegződött leletekből egyértelmű, hogy megszámlálhatatlan nemzedékeknek 30 ezer éven keresztül szolgált lakhelyéül a tengerparti örökpanorámával rendelkező barlang.

Miért kedvelték annyira eleink a barlangokat? Mert nemcsak védte őket a csapadéktól, hanem ingyen klímaberendezésül is szolgált: hőmérsékletük télen-nyáron állandó, legfeljebb egy-két fokkal tér el a külső környezet átlagától. Ilyen körülmények között a rajzok is átvészelték az évtízezredeket.

Bár a Blomboséhoz hasonló kitüntetett szerep az emberiség történetében kevés barlang sajátja, valamennyiük értéke vitathatatlan.

A Magyarországon található több mint négyezer, természet alkotta üreg, amely két méternél nagyobb – ez a barlang meghatározása – eleve, külön vizsgálat nélkül is törvényileg védett. Közülük 132 fokozottan.

Miként keletkeztek a barlangok? Egy részük a Föld kérgével együtt. Például amikor a vulkánkitörés során a láva felszíne már megszilárdult, azonban az alatta lévő magma nem, s ezért elfolyik – már kész is a barlang. Igaz, általában nem sokáig, mert ezek az újabb kitörés során kilövellt láva vagy akár a saját súlyuk alatt is beszakadnak, és vályúszerű völgyet alkotnak. Magyarországon megmaradt lávacsatorna nem is ismeretes.

Szintén a vulkánkitörések során keletkeznek a lávából kiváló, gáz alkotta óriási buborékok, s belőlük a csodaszép kristálykamrák. Természetes kijáratuk nincs, bányászat vagy alagútfúrás során szoktak rájuk lelni.

A mésztufabarlangok saját magukat alkotják meg: a vízfolyásokból kiváló mész természeti tárgyakra rakódva lassan beboltozódik. Példa rá a kicsi – mindössze 25 méteres –, ám annál izgalmasabb tatai Feszty-barlang vagy a lillafüredi Anna-barlang. A barlangok másik nagy családja a kéreg mozgása révén vagy a víz oldómunkájának köszönhető. Azelőbbiek földrengések során keletkeznek, az utóbbiakat értelemszerűen a víz vájja ki. A Bükk hegység például telve van úgynevezett töbrökkel, természetes víznyelőkkel, amelyek a hegy gyomrában lévő zsombolyokba – aknabarlangokba – vezetnek. Egyébként a Föld csaknem valamennyi (96 százalék) barlangjának keletkezésében szerepet játszik a víz.

Bár a barlangokat az ember a legősibb idők óta ismeri, feltárásuk – nem lankadó kíváncsiságunknak, no meg az egyre modernebb technikai eszközöknek köszönhetően – folyamatos. A barlangok pedig az érdeklődés viszonzásául szépségük látványával ajándékozzák meg fáradságot nem ismerő felfedezőiket.