Jogi esetek: Olvashatatlan aláírás

Persze ők erről nem tudtak: amikor az öreg meghalt és fény derült a végrendelet tartalmára, a hír nem váltott ki belőlük osztatlan lelkesedést. A végrendeleten egyféle fogást találtak mindössze: a géppel írt és az örökhagyó által aláírt okiratot két tanú hitelesítette, akik közül az egyik az okiratot szerkesztő ügyvéd volt. Még ezzel sem lett volna baj, csakhogy az ügyvéd nyomtatott vagy legalább olvasható betűvel nem tüntette fel a nevét, hanem a szárazbélyegzőjével pecsételt egyet, s fölé kapart egy D betűre emlékeztető valamit meg a neve kezdőbetűit – mindezt azonban olvashatatlanul. A törvényes örökösök azzal érveltek, hogy az aláírásból ki kell derülnie a tanú személyazonosságának, és mivel ez az olvashatatlan szignóból nem derül ki, azt nem pótolhatja a szárazbélyegző sem, mivel a tanú személyének magából az okiratból kellene világossá válnia.

Az ügy végül addig ment, hogy a Kúria megszakította az eljárást, és megkérte saját polgári kollégiumát, hozzon minden bíróságot kötelező jogegységi döntést. Ez megtörtént: a döntés azt mondta ki, hogy a végrendeletet a tanúnak a rá jellemző szokásos módon kell aláírnia. Az indoklás szerint az aláírást sem a név kezdőbetűi, sem olvashatatlan írásjel, sem ügyvédi szárazbélyegző nem pótolja.

A jogi iránymutatás birtokában a Kúriának az adott ügyet elbíráló tanácsa megint munkához látott, s arra jutottak, hogy az ügyvéd tanúkénti aláírása még így is szabályos. (Ezzel látszólag semmibe vették a jogegységi határozatot – eljárásukat azzal védve, hogy a határozatnak csak a rendelkező része köti a bíróságokat, az indokolása nem.) Az a bizonyítás során kiderült, hogy az ügyvédnek a jellemző írásképet mutató macskakaparás, a doktori címre utaló D betű és az éppcsak olvasható másik két kezdőbetű a csak rá jellemző, szokásos aláírása – olyannyira, hogy valamennyi dokumentumán, személyi igazolványán, lakcímkártyáján is ez szerepel. A tanú személye pedig összességében az okiratból azonosítható, tehát a végrendelet nem szenved alaki hibában.

Ebből pedig az következik, hogy olvashatatlanul aláírni szabad – de hogy egy másik bíróság mit mondana erről, azt képtelenség megjósolni.