'Egy tehén néha többet ért, mint egy ember'

Tornyiszentmiklós 600 lelkes kis község Zalában, a Kerka patak partján, határátkelő Szlovénia felé. Így hívták a középkorban is, aztán a törökök szinte teljesen elpusztították. Amikor 1937- ben Lendvaújfalut egyesítették Kerkaszentmiklóssal, visszakapta a nevét.

Kulcsár József kétéves volt, amikor a családjával Lentiszombathelyről – amely szintén Esterházy-birtok volt – az uradalom lendvaújfalusi majorjába költözött. Édesapján, Kulcsár Sándoron kívül itt volt cseléd annak testvéröccse, Ferenc is, aki sajnos 1940-ben, fiatalon meghalt.

Kulcsár József házát könnyű megtalálni a major egykori magtárának közelében, az Arany János utcában. A ház előtt, a kertben ott a cselédemlékmű a kis haranggal – súlya 16 kiló – és a gránittáblával, rajta 29 névvel. A harang a munka és az ebéd kezdetét jelezte a cselédek számára. A háború végén, 1945- ben eltűnt, Kulcsár József hosszas keresés után a szomszédos Csörnyeföldön akadt rá 1978-ban. Ekkor határozta el, hogy az egykori lendvaújfalusi cselédeknek emlékművet állít, ami végre négy évtized elteltével sikerült.

A negyven év kitartó kutatómunkával telt, erről tanúskodnak a 150 oldalas könyv fényképei is: több mint száz fotó. A kötet talán legbájosabb képe a cselédgyerekekről készült – a majorban a fiúk is szoknyát hordtak hároméves korukig. A Gyermeksors az újfalusi uradalomban című fejezetből pedig többek közt kiderül: iskolába sok családban télen az mehetett, aki elsőnek kelt, mert csak neki jutott bakancs.

Nyári szünetekben viszont a cselédgyerekek is napszámba jártak, a kötet szerzője hétéves korában már az uradalomban gyomlált, aratáskor kötelet vetett vagy a szántó eke után a trágyát húzta vasvillával a barázdába. Ha nem volt munka, olvasott, és erre felfigyelt az iskolaigazgató is, így kerülhetett 1945 után könyvtárosi iskolába. Társadalmi munkában megbízták a lendvaújfalusi népkönyvtár vezetésével, majd 1964-től ő lett a helyi művelődési ház vezetője is. Eközben a nagylengyeli olajüzemben kazánszerelőként, később a Lenti Fém- és Faipari Szövetkezetben raktárosként dolgozott.

Amikor 1989-ben megemlékeztek Tornyiszentmiklós fennállásának 750. évfordulójáról, egyik szerzője volt a település történetét bemutató kötetnek. Magánkiadásban 2007-ben megjelentette A tornyiszentmiklósi iskola története, 1698–1998 című könyvét, ezt követte 2013-ban az Egy lendvaújfalusi cselédgyerek visszaemlékezései.

Az iskolakötethez nem kapott, a „cselédkönyvhöz” nem is kért támogatást – ahogy a neveket megörökítő emléktábla elkészítéséhez sem. A gránittábla több mint kétszázezer forintjába került – az emlékmű faanyagát az erdészet adta –, de ő kevés nyugdíjából örömmel vállalta.

Elérhette életének nagy célját – és ebben családja is segítette –, kőbe vésve áll a harang alatt a hercegi uradalom újfalusi cselédeinek neve. Szegény embereké, akik nagyon sokat szenvedtek a családjukért, gyermekeikért – meg a kegyes Esterházy hercegekért, az úri Magyarországért –, s az emlékmű avatását már egyikük sem érte meg. Utódaik közül több mint kétszázan jöttek el, felidézve egy olyan kor emlékeit, amikor – ahogy az ünnepség után, beszélgetés közben elhangzott – „egy tehén néha többet ért, mint egy ember”.

Kulcsár József pedig magánkönyvtárának kötetei között – mintegy 1200 könyve van – immár újabb munkán dolgozik: 130 év sajtójának Tornyiszentmiklósról írott cikkeit rendezgeti. Hetvennyolc éves, és fogy az idő, ki kell használni – mondja. – Minden napnak megvan a feladata…