Így foltozzuk majd be a hatalmas léket a nyugdíjkasszán?

Üldözési mániánk van, vagy minket tényleg üldöznek?! A válaszhoz legelőször is azt kell érteni, hogy azzal a járulékkal, amelyet a munkavállalók most befizetnek, nem a saját maguk jövőbeni nyugellátását fedezik, hanem a jelenlegi idősekét. Vagyis a mostani nyugdíjak kifizetését az előző generáció gyermekei teremtik elő. Ez a nálunk működő felosztó- kirovó rendszer lényege.

A baj ott kezdődik, hogy az idő előrehaladtával egyre kevesebb dolgozónak kell eltartania mind több nyugdíjast. Ha ilyen iramban fogyunk, becslések szerint 2050-re 8,9 millióra csökken a népesség, ezen belül a 65 évesnél idősebbek aránya meghaladhatja a 30 százalékot. Minden harmadik hazánkfia nyugdíjaskorú lesz – akiket nem lesz kinek és miből eltartania.

Ezek szerint jogos a pánik.

A Botos házaspár már évekkel ezelőtt készített egy pontszámításos rendszert, és idén nyáron a Népesedési Kerekasztal „színeiben” találkozhattunk újra azzal az ötlettel, hogy a gyermeket nevelők erőfeszítéseit valamilyen módon ismerjék el a nyugdíjban. Mire alapozzák ezt? Kutatások bizonyítják, hogy a gyereknevelés terhe elsősorban a szülőkre hárul, körülbelül 70–75 százalékban. A további kiadásokhoz járul hozzá az állam, például a család ipótlékkal és az iskolák finanszírozásával.

Egy párnak egy utód 22 éves koráig tartó felnevelése 7,3 évi jövedelmét viszi el; két gyerek esetében 11 évnyit. A jelenlegi nyugdíjszámítás ezt nem veszi számításba, csupán az átlagkeresetet és a szolgálati időt (igaz, utóbbiba a nők esetében beleszámít a gyerekneveléssel töltött idő). A tervezet készítői azt javasolják, hogy az időskori ellátás mértékét a felnevelt gyerekek száma és iskolázottsága is befolyásolja. Azaz akik legalább két gyereket útjára bocsátanak, és az utódok legalább középfokú iskolai végzettséget szereznek, azok a szülők magasabb nyugdíjat kapjanak majd, mint akik ezt a feltételt nem teljesítették. A munkaalapú járulékfizetés nem változna, csupán kiegészülne a gyerekek után járó pontokkal.

A javaslattevőknek – a nyugdíjkasszán tátongó lyukak betömésén túl – a szemléletváltás is a célja: a gyerekvállalás és a taníttatás elismerése, szorgalmazása. De még ők sem ringatják magukat abban az illúzióban, hogy a rendszer bevezetése nyomán ugrásszerűen megnőne a születések száma. Egyébként is, mindezt csak kellő felkészülési idő mellett szabad kivitelezni: a 35. vagy 40. életévüket betöltött személyekre nem vonatkozna, csak a fiatalabbakra. Nekik ugyanis még van idejük dönteni a gyerekvállalásról, illetve a fokozott nyugdíjelőtakarékosság szükségességéről.

A gondolat megosztotta a közvéleményt, politikusok, közgazdászok, szociológusok érvelnek mellette és ellene. És röpködnek azok a kérdések is, amelyek napjaink bonyolult családi állapotaira keresik a matematikai képletet. Vegyünk egy férfit, aki a váláskor a 10 és 12 éves gyermekeinek nevelését az édesanyára hagyja, elköltözik egy másik nőhöz, akinek van egy 7 éves gyermeke egy pasastól, akihez nem ment hozzá, de aki fizet gyerektartást; így élnek együtt 15 évet, idővel már négyesben, merthogy közös gyermekük is születik, majd a férfi elhagyja az asszonyt és a gyerekeket, s végül egyedül él a nyugdíjba vonulásakor – őt hogyan pontozzák majd, hány gyerek nevelésében is vett részt?! Tehát nagyon finomra kell hangolni egy efféle rendszert, hogy ne sérüljenek a gyermeküket egyedül nevelők, az elváltak, az özvegyek és nem utolsósorban az egyre nagyobb számú meddő párok érdekei. Ahogy ne kaphasson indokolatlan előnyt a falu bikája sem…

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azonban minap azt mondta, a kormány semmilyen változást nem tervez a nyugdíjrendszerben. 2030-ig nincs is szükség erre, addig ugyanis biztosítva van a nyugdíjak kifizetése és a nyugdíjalapok működése.

Akár hisszük ezt, akár nem, annyi biztos: napról napra öregszünk, és a nyugdíjkasszán tátongó lyuk is növekedik. Bár ezt a nyugdíjszámítási javaslatot most láthatóan szögre akasztották, az üldözési mániánál jóval többről van szó…