Jegelhető ügyeink

Napjainkban természetes, hogy a fagyasztóból alkalomadtán előkapunk néhány jégkockát – vagy jéggömböcskét, netán -virágot vagy -elefántot –, miközben csak ritkán jut eszünkbe, hogy nem mindig állt rendelkezésre az áram meg a frizsider.

Jeget használtak a melegebb vidékeken is: Mezopotámiában, Tirka városában már négyezer évvel ezelőtt építettek egy hatalmas föld alatti tárolót – amint arról egy ékírásos tábla szövege tanúskodik.

Később már nem üregekben,hanem jól szigetelt jégházakban tárolták a fagyott vizet. Fénykorukban az ilyen építmények akkorák voltak, mint ma egy közepesebb négyemeletes panelház, s akár harmincmillió kilogramm jeget tárolhattak a belsejükben.

Igazán népszerűvé azonban csak a XIX. század végén vált a jég: ekkor már nemcsak kórházak, szállodák és vendéglők használták, hanem – a hal-, tejtermék- és italárusok támasztotta nagy kereslet miatt – egyre többen kezdtek üzletelni a szilárd vízzel, ami levitte az árát. Így mikor a XX. század elején megjelentek az első háztartási hűtőgépek, az olcsó jeget már számtalan városi háztartásban alkalmazták.

Az elektromos hűtőszekrények a jégpiacot gyökeresen átrendezték: a jeget többnyire otthon állítjuk elő. Bár élelmes vállalkozók még ma is árulják – hiszen, mint azt az egyre forróbb nyarakon megtapasztaljuk: jégből sohasem elég.