Lovász László: Még a született tehetségnek is kell pár ezer óra!

– Könnyen rátalált a matematikus pályára?

– Szerencsére igen. Sebészorvos édesapám szerette volna, ha követem a pályán – ám az általános iskolában hamar kiderült, hogy a matematika érdekel, sőt értek is hozzá, versenyeket nyerek. Így aztán a Fazekas Gimnázium akkor szerveződő matematika tagozatára jelentkeztem. Heti tíz órában tanultuk a tárgyat, olyan válogatott társaságban, ahol végre nem számítottam csodabogárnak, ahol a többség ugyanúgy értékelte a szép bizonyításokat, mint én.

– Elég furcsa jelző a „szép” egy matematikai levezetésre…

– A matematika tulajdonképpen az absztrakt (elvont, elméleti – a szerk.) gondolatok tudománya – emiatt nagyon hasonlatos a művészetekhez. Fontos vezérlőelve, hogy a gondolatsorok, levezetések, bizonyítások a lehető legharmonikusabban, legszebben épüljenek egymásra. Minél inkább így van, annál lényegesebb összefüggést sikerül felfedezni, márpedig ezek viszik előbbre a matematikát. Ez egyébként nem áll távol olyan hétköznapi megoldásoktól, mint például a rejtvényfejtés: ott is elegánsabb egy hirtelen támadt ötlet, mint a kemény küzdelem.

– Mégis hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak a végeredmény számít.

– Persze az sem elhanyagolandó. De a matematika oktatásakor is igazából sokkal fontosabb, hogy a gyerekek elsajátítsák az egzakt (egyértelmű, pontosan meghatározott – a szerk.) gondolkodásmódot. Amire nagy szükségük lesz egész életük során, számtalan területen.

– Megtanulható ez a logikus gondolkodásmód, vagy erre születnünk kell?

– A matematikához való hajlam mindenekelőtt veleszületett képesség, de a tanulással hozzáadott energiát nem lehet megúszni ahhoz, hogy ennek látható eredménye legyen, akármilyen tudásszintről is beszélünk. A számok nyelvén: még a született tehetségeknek is fordítaniuk kell pár ezer órát a matematikai gondolkodás és a szakmai alapok elsajátítására a tudományos előrejutás érdekében. Ehhez gyerekkorban fel kell ismerni a tehetséget, hogy az megkaphassa a lehetőséget, és legyen pár ezer órányi ideje…

– Ehhez viszont jó helyre kell születni!

– Egyetértek, a gyermekek jövője nagymértékben függ a környezettől. Nincs jó hírem, Magyarországon egyre nagyobb társadalmi különbségek tapasztalhatók. A családoknál kezdődik a szelekció: a gyerekek egy részét, talán túlságosan és sürgetőn is, arra késztetik a szüleik, hogy minél többet tanuljanak, míg a másik felük kevés vagy egyáltalán semmilyen inspirációt nem kap otthon. Az Akadémia elnökeként támogatok minden olyan kezdeményezést, amely esélyt teremt a gyermekeknek a tanulásra.

– Az ördög ügyvédjeként kérdezem: megvannak ahhoz a lelkes, tenni akaró tanárok, hogy a gyerekeket valódi versenyhelyzetbe hozzák?!

– Komoly elvárás ez a pedagógusokkal szemben, miközben jó ideje esedékes a társadalmi és anyagi megbecsülésük fokozása; igaz, történtek már lépések az elmúlt években. Soha ennyire nem voltak kulcsszereplők a tanárok, mint napjainkban! A családtól ugyanis nem várható el, hogy lépést tartson a rohamosan gyarapodó ismeretanyaggal – erre véleményem szerint az iskolarendszernek kell felkészülnie.

– Ez egyenlő azzal, hogy az oktatásnak folyamatos változásban kell lennie…

– Így igaz! A régi tantárgyak is folyton új tudásanyaggal bővülnek, például az irodalom kortárs művekkel gazdagodik, vagy a biológia gyakorlatilag teljesen megújult ötven év alatt. Emellett vadonatúj tudományágak születnek, többek között a számítástechnika az én gyerekkoromban nem létezett. Az oktatás módszerei is fejlődnek, hiszen világszerte folyamatosan kísérleteznek azzal, hogyan lehet minél hatékonyabban felhasználni az internetet.

– Évekig oktatott külföldi egyetemeken. Megismert olyan módszert, amelyet érdemes lenne idehaza is meghonosítani?

– Az amerikai iskolák egészen kicsi kortól és szinte minden tantárgyon keresztül tanítják a gyerekeket arra, hogy kreatívan gondolkodjanak, tervezzenek. A tanárok nemcsak másnapra adnak házi feladatot, hanem hosszabb távra is; például a tanulók egy hónapot kapnak egy bizonyos témára, ezalatt könyvtárba mennek, gyűjtőmunkát végeznek, akár a világhálón is, a végén előadást tartanak, posztert készítenek stb. A másik erősségük a csapatmunkára nevelés: felső tagozattól kezdve egy feladatot eltérő adottságú gyerekek együtt oldanak meg. Ezek a különböző személyiségű diákok a közös cél érdekében képesek együttműködni.

– Minap azt olvastam a neten, hogy egyre korábbra tolódik az iskolaválasztás ideje, a hatékonyság érdekében már a gyerekek 4-5 éves korában el kell dönteniük a szülőknek, milyen terület felé tereljék a csemetéjüket. Egyetért ezzel?

– Én ennek nem vagyok híve. A különböző irányú tehetségek különböző korban jelennek meg, többek között a zenei és a matematikai adottság viszonylag fiatal korban felismerhető és valamennyire mérhető. De nincs értelme túl korán szakosodni. Egy óvodás játsszon sokat és találkozzon minél többféle hatással, élménnyel – hogy aztán legyen köze neki is a választáshoz, ne csak tereljék valamilyen irányba. Azt azért hozzáteszem, hogy az említett zene és matematika épp olyan terület, amelyet ha intenzíven tanult valaki, de később mégsem ezt a pályát választotta, akkor sem veszik el a tudása – a logikus gondolkodás képessége vagy a zene élvezete fontos eleme marad a kultúrájának, végigkíséri az életét.

– Napjainkra kulcsfontosságú lett az ön tudományága – miközben a kívülálló számára még mindig ijesztő, zárt, átláthatatlan világ...

– Pedig a matematika nem egy elefántcsonttoronyba zárt tudomány, kutatási eredményei áttételesen hatnak hétköznapi életünkre. Csak épp az emberek nemigen gondolkodnak el azon, hogy a prímszámok elmélete alapvető fontosságú a mobiltelefonjuk biztonsága szempontjából, vagy azon, hogy a gráfok (hálózatok) elmélete nélkülözhetetlen háttértudománya a számítógépek világának. Ahány területen vizsgálódni kezdenek a tudósok, annyiszor derül ki, hogy a belátható méretű elemek hirtelen olyan óriási rendszerekké kapcsolódnak össze, amelyek viselkedése még a részek teljes ismeretében sem modellezhető. Ekkor kerül elő a matematika, amely esetenként képes eszközöket adni a más területen dolgozó tudósok kezébe. Elnökként az egyik célom az, hogy a tudományos eredményeket minél szélesebb körben tegyük közkinccsé.

– Szállóigévé lett, hogy az első világháború a vegyészeké volt, a második a fizikusoké, a harmadikat pedig (ha lesz) a matematikusok fogják megvívni.

– Sok igazság van a mondásban. De én szívesebben fogalmazok így: a matematika fog segíteni a környezeti problémák, a szegénység, a tudatlanság legyőzésében.